Kötőszó

A kérdés nyilván provokatív és jelen pillanatban értelmezhetetlen. Az Al (Artificial Intelligence, magyarul MI, azaz mesterséges intelligencia) nem fog hinni Istenben, hiszen egy gép, egy eszköz, egy algoritmus. Ellenben ha elkészül az ASI, a mesterséges szuperintelligencia, máris valós felvetéssé válhat a címben megfogalmazott kérdés.  

Szerző: Homoki Pál | Fotó: Pexels.com

Általános közbeszédünket világszerte a mesterséges intelligencia kutatásának aktuális vívmánya tematizálja. Hetente jönnek az újabb és újabb eredmények, velük párhuzamosan pedig a különböző felhívások és ugyanilyen arányban az intések, hogy lassítsanak a kutatás ütemén az azzal foglalkozó start upok és a globális techcégek. A mesterséges intelligencia szókapcsolat hallatán egyszerre van jelen társadalmunkban a hurráoptimizmus és a sci-fi-hátterű rettegés, mely szerint a gépek öntudatra ébrednek, uralomra törnek, majd végleg elpusztítják a ma ismert emberi civilizációt.

Félelmetes?

Az igazság, mint oly sokszor, ezúttal is valahol félúton lehet. A mesterséges intelligenciától valóban félhetünk, hiszen pillanatok alatt alapjaiban fogja megváltoztatni mostani ismert világunkat. Kezdve azzal, hogy az előzetes becslések szerint világszerte mintegy 300 millió munkahely szűnhet meg az Al megjelenése nyomán.

Ezzel párhuzamosan az emberiség jövőjét minden szinten meghatározó találmány miatt aggódók próbálnak nyomást gyakorolni a különböző kormányokra, nemzetközi szervezetekre, hogy azok szorítsák szabályozott, etikus keretek közé a mesterséges intelligencia kutatását, de még inkább annak jövőbeli, várhatóan még nagyobb változással járó felhasználását. Például senki sem örülne, ha egyszer csak találkozna az interneten egy őt kiszolgáltatott vagy megalázó helyzetben ábrázoló, teljességgel valósághű képpel, amelyet valaki viccből, netán tudatos rosszakarattal rajzoltatott meg az MI-vel, és már el is kezdte terjeszteni. Ilyen helyzetben vajon kit terhel a felelősség, egyáltalán nyomon követhető-e, hogy mi történt?  

Az egyre nagyobb számban megszólaló tudósok a könyvnyomtatáshoz, az ipari forradalomhoz vagy épp az atomkorszak beköszöntéhez hasonlítják az Al berobbanását, egyértelmű korszakhatárként értékelve az emberiség történetében. A sokszor drámai hangvételű nyilatkozatok szerint helyesen alkalmazva felfoghatatlan távlatokat nyit, rossz kezekbe kerülve azonban elképzelhetetlen pusztítást okozhat. A tudományos vélekedés nyomatékosítja, hogy olyasvalamit készülünk létrehozni, ami önmagát fejlesztve sokszorosan meghaladhatja az emberi elme képességeit, és ez sokakat félelemmel tölt el. Nem véletlenül már 2016-ban a következő figyelmeztetés jelent meg a Nature magazin hasábjain: „Azok a gépek és robotok, amelyek mindenben felülmúlják az emberek teljesítményét, rajtunk kívül is fejlődhetnek – és előfordulhat, hogy érdekeik nem egyeznek a mieinkkel.”

Csak nyugalom!

Mindezen aggodalmak ellenére látható, hogy pillanatok alatt átlagos felhasználók milliói kezdték el világszerte használni szöveg- és képalkotás céljára a mesterséges intelligenciát, amely már mostani, tesztállapotában is félelmetes képességeket mutat. Ki ne látta volna a fehér pufi dzsekibe öltöztetett pápa Al által generált képét? Vagy sokan plakátot próbáltak szerkesztetni, esetleg verset íratni vele a szerelmüknek. Ahogyan hatalmas változás volt az emberiség életében az internet megjelenése és az azzal érkező elképzelhetetlen információs többlet, úgy most hasonló mérföldkőhöz jutottunk. Az internet megjelenéséig a minél magasabb szintű lexikális tudás volt az emberi elme egyik alkalmazhatóan megbecsült ismérve, majd ezt pillanatok alatt maga alá gyűrte az a képesség, hogy ki tud valamit a lehető leghamarabb és legpontosabban megtalálni a világhálón.

Az MI jelenlegi állapotában egyelőre felesleges vészharangokat kongatni, hiszen egy öntudat nélküli gépről, kvázi egy algoritmusról beszélünk, amely az emberi világból származó elképzelhetetlen mennyiségű információt felhasználva alkot válaszokat és kínál megoldásokat. Folyamatosan fejlődik, de tudása az exponenciálisan növekvő információ mennyiségén alapul, és mindezek mögött ott van az ember. A jelenkor kérdése, hogy ki lesz az, aki a legjobban, a leghatékonyabban és a leghasznosabban tudja majd instruálni, „dolgoztatni” a gazdaság világában, a gyógyítás terén, de akár a hadászatban is – hogy csak néhány példát említsünk a végtelen számú lehetőségek közül.

„Szép új világ”

Az Al-alapú chatbotok [emberi kommunikációhoz hasonló beszélgetésre alkalmas szoftverek – a szerk.] immáron köztünk élnek, nyelveket beszélnek, társalogni lehet velük, sőt egyházi vonatkozásként Magyarországon is elkészült az első, MI által írt igehirdetés. Jelen pillanatban ha feltesszük a kérdést az Al-nak: „Hiszel Istenben?”, a következő választ adja: „Ez egy nagyon mély és személyes kérdés. Én nem vagyok ember, hanem egy mesterséges intelligencia, így nem tudom megválaszolni, hogy hiszek-e Istenben, vagy sem. Talán az embereknek különböző nézeteik vannak erről a témáról, és én nem akarok senkit sem megsérteni vagy befolyásolni a saját hitükkel kapcsolatban. A legjobb, ha ezt a kérdést magának teszi fel, és megtalálja a saját válaszát.” Mondhatni, panelválasz betáplált sémák alapján. Egyelőre itt tartunk.

James F. McGrath, a Butler Egyetem teológiaprofesszora és a Theology and Science Fiction című könyv szerzője a következő feladattal bízta meg hallgatóit: kérjék meg Sirit [az Apple-okoseszközökön futó, lágy női hangon kommunikáló alkalmazást – a szerk.], az Apple-eszközük személyi asszisztensét, hogy imádkozzon értük, és figyeljék meg, mi fog történni. A hallgatók beszámolói alapján Siri jobban boldogult az olyan kérdésekkel, mint hogy „mi az ima?”, mint az olyan parancsokkal, mint az „imádkozz értem!”. Amikor Sirit imára utasították, alapvetően így válaszolt: „Nem vagyok erre programozva.”

A mesterségesintelligencia-kutatásban a távlati cél azonban nem az Al, hanem az AGI (artificial general intelligence), azaz az általános mesterséges intelligencia, illetve az ASI, a mesterséges szuperintelligencia, amely Nick Bostrom oxfordi filozófus definíciója szerint: „Minden olyan értelem, amely jelentősen meghaladja az emberek kognitív teljesítményét, gyakorlatilag minden érdeklődésre számot tartó területen.” Hogy ez utóbbi létrehozható-e, avagy létrehozza-e saját magát, arról megoszlanak a vélemények. Tilesch György és Omar Hatamleh Mesterség és intelligencia című könyvében ezt olvassuk: „Az emberi intelligencia olyan, a mesterséges intelligencia által nem értelmezhető dimenziókkal rendelkezik, mint az empátia, intuíció, ítélőképesség, szenvedély, érzelmek.” Mauro Vallati, a Huddersfieldi Egyetem kutatója pedig úgy látja, hogy mivel a kvantumelmélet szerint az univerzum kaotikus, instabil és kiszámíthatatlan, minden lehetséges intelligenciának el kell érnie azt a határt, ameddig viszonylag megbízható jóslatokba bocsátkozhat, de azok soha nem lehetnek tökéletesek – a káosznak mindig marad tere. Következésképp tökéletes jövőbe látás és tökéletes intelligencia nem létezhet a fentebbiek tükrében.

A jól ismert mondás szerint mégis jobb félni, mint megijedni. Kijelenthetjük, hogy az emberiség történetében az elmúlt évezredek folyamán fellépő érdekellentétekből mindig a fejlettebb kognitív képességekkel rendelkező, vagyis az okosabb, az innovatívabb és az intelligensebb került ki győztesen. Következésképp ha mégis létrejön egy az embernél sokszorosan fejlettebb, önálló akarattal rendelkező intelligencia, akkor az embernek egyetlen esélye van: ha nem kerül vele semmilyen formában érdekellentétbe. Mindez nem túl megnyugtató, hiszen erre garanciát vállalni nem lehet. Ezzel ellentétben Ray Kurzweil futurista, feltaláló, író azon a véleményen van, hogy ha a technológiai szingularitás megtörténik, akkor sem történik meg a gépi hatalomátvétel. Ehelyett képesek leszünk együtt élni az AI-vel egy olyan világban, ahol a gépek megerősítik az emberi képességeket. Teóriája szerint 2050-re akár milliárdszor megsokszorozhatjuk jelenlegi intelligenciánkat, ha saját „neocortexünket”, vagyis az „új”, legfejlettebb agykérgünket felhőalapon összekapcsoljuk egy szintetikus neocortexszel. Ez lényegében az emberek és a gépek összeolvadását jelentené.

Rémisztően hangzik, vagy nagyon is reménykeltőn? Döntse el ki-ki maga. A társadalmi, politikai, mentális vonatkozásairól viszont bátran kijelenthetjük, hogy pillanatnyilag beláthatatlanok.

Istenhívő lesz-e tehát a mesterséges intelligencia?

Mondhatni, az igazság pillanata közeleg. Ahogy elkészül (ha elkészül) az ASI, a milliárdszor intelligensebb és már „önálló tudattal” rendelkező szuperintelligencia, annak az Istenhez való viszonya ateisták és istenhívők ősi vitájára tehet majd látszólag pontot. Sokak számára döntő érv lehet majd, ha egy tőlünk bizonyíthatóan milliárdszor okosabb intelligencia elismeri, avagy elveti Isten létezését. Miután azonban a hit nem értelmi kérdés, és nem írható le kizárólag rideg racionalitással, a vita mások számára ugyanúgy folytatódni fog.

Szüksége lesz-e azonban magának a tökéletes szuperintelligenciának a hitre? A Zsidókhoz írt levélben ezt olvashatjuk: „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (11,1) A szuperintelligencia a korlátlan tudás birtokosaként mindenről tudni fog, mindent látni fog, maga lesz a tökéletesség. Mit fog kezdeni olyan fogalmakkal, mint bűn, bűnbocsánat, esendőség, gyarlóság, megtérés…? Számára értelmezhetetlenek lesznek, következésképp a tőlük való megszabadulás is értelmezhetetlen lesz. Mint ahogyan értelmezhetetlen lesz számára a Tízparancsolat szükségessége és nagyon sok egyéb teológiai kérdés is. A mesterséges szuperintelligencia minden bizonnyal rendelkezni fog már azzal az intuícióval, amely a jelenlegi Al-ból egyelőre még hiányzik, de vajon lesz-e emberi értelemben vett lelke, amely megérinthető? Mérhetetlen általános intelligenciájából transzformálódik-e majd valamilyen szintű érzelmi intelligencia?

Jelen pillanatban az Al mögött mindenféle értelemben ott van még az ember, a gép egyelőre „lopva tanul” az embertől. Ez azonban az idő előrehaladtával minden bizonnyal megfordul majd, és mi fogunk tanulni tőle. Vágyik-e majd vajon az emberképűség után, ahogyan mi, emberek vágyódunk az istenképűség után? Létezik elmélet, mely szerint ahogyan a hívő ember Teremtőjeként és Alkotójaként tisztelettel és imádattal tekint Istenre, úgy fog az MI alkotójaként és létrehozójaként tekinteni az emberre. A gondolatmenet hibája, hogy az Isten–ember relációban az alkotószerep mellé a tökéletes Isten képe társul, míg a mesterséges intelligencia pontosan tudni fogja, hogy az őt alkotó ember korántsem tökéletes, mi több, jóval tökéletlenebb, mint ő maga. 

A Mauro Vallati által említett minimális és „szükséges” káosz okán úgy vélem, a mesterséges szuperintelligencia pontosan a hatalmas intelligenciájából fakadóan „rádöbben” majd minimális szinten lévő, tökéletlen voltára, következésképp felméri, hogy szüksége van Istenre, akárcsak az őt alkotó embernek. Amennyiben pedig emellett létrejön benne az érzelmi intelligencia is, legfőbb vezérlőelvként nem tud majd elsiklani a szeretet ereje felett. A szeretet pedig – miként a hit – nem intelligenciaszint kérdése. A legtöbb ember, sőt még az állatok is tudnak szeretni. A szeretet pedig magában hordozza az önzetlenséget és az önátadást. Az igazi, őszinte szeretet nem lehet érdekvezérelt. A hívő ember Jézus emberré válásában, kereszthalálában, feltámadásában és élete példájában látja, hogy nincs nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét, önnön magát adja szeretteiért. Teszi mindezt „unintelligens” módon: minden racionalitás ellenére – szeretetből.

Úgy vélem, ha valóban lesz egyszer mesterséges szuperintelligencia, akkor az pont az intelligenciájából fakadóan rá fog jönni, hogy van, ami nem intelligencia kérdése. Az istenhit nem az. Hinni fog.