Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Fabiny Tamás: Nekem is van egy álmom!
Ötven éve gyilkolták meg Martin Luther Kinget

Sokan és sokat idézik a Nobel-békedíjas baptista lelkész beszédét, amely 1963 őszén hangzott el az amerikai fővárosban. A Capitoliumon negyedmillió ember – feketék és polgárjogi törekvéseikkel rokonszenvező fehérek sokasága – hallgatta a lelkipásztor átszellemült szavait: „I have a dream...” – Van egy álmom… Lincoln elnök hatalmas szobránál a később meggyilkolt King tiszteletes arról szólt, hogy a Függetlenségi Nyilatkozat nagyszerű szavaival annak idején az ország minden lakosa számára egy kötelezvényt állítottak ki. Kiderült azonban, hogy Amerika a feketéknek hamis csekket állított ki, mert számukra a tételek fedezet nélkülinek bizonyultak. Martin Luther King nem volt hajlandó elhinni, hogy csődbe jutott az igazság bankja, ezért hát elmentek Washingtonba, hogy „beváltsák a csekket”.

Szöveg: Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök
martin-luther-king-jr.jpg

Beszédében így jutott el a sokat idézett mondatokhoz: „Van egy álmom, hogy egy napon Georgia vörös dombjain az egykori rabszolgák és rabszolgatartók fiai képesek lesznek együtt leülni a testvériség asztalához. Van egy álmom, hogy egy napon még Mississippi állam, a sivatagállam, eltikkadva az igazságtalanság és az elnyomás hősége által, a szabadság és az igazság oázisává fog változni. Van egy álmom, hogy az én négy kicsi gyermekem egy napon egy olyan országban fog élni, ahol nem bőrszínük által lesznek megítélve, hanem személyiségük jellegéből. Van egy álmom mostanában. Egy álmom, hogy egy napon minden völgy felemelkedik, minden domb és hegy bemélyed, a durva helyek kisimulnak, a görbék kiegyenesednek, az Úr dicsősége láthatóvá válik, és minden halandó együttesen fogja látni.”

Isten őrizz, hogy Martin Luther Kinghez mérjem magam, de el kell mondanom: nekem is van egy álmom.

Egy olyan országról álmodom, amelyben béke és egyetértés van. Ahol nagyvonalú a kormány és méltányos az ellenzék. Ahol nem szakadnak ketté családok és baráti társaságok csak azért, mert különböző pártokat támogatnak.

Ahol romák és nem romák együtt tudnak élni, egyik ember nem kell, hogy féljen a másiktól.

Ahol a mélyszegénységben élők felemelésén fáradoznak azok, akiknek több adatott.

Ahol különbséget tudnak tenni menekültek és bevándorlók között.

Egy olyan országról álmodom, amelyben nem számít érdemnek az adócsalás és az ügyeskedés.

Arról is álmodom, hogy az egyházakat sem túlszeretni, sem diszkriminálni nem akarják. Ahol a kereszténységről nem az inkvizíció, a keresztről nem a kard jut az emberek eszébe.

Van egy álmom a szegények és a peremre szorítottak mellett kiálló egyházról is. Amelyet rangkórság helyett a hivatástudat, uralkodási vágy helyett a szolgálat jellemez. Ahol természetes értéknek számít a szolidaritás és az önfeláldozás. Amely egyház éppen ezért hitelesen tud tanúskodni Istenről.

Mert sok ember mondja Adyval együtt: „álmom: az Isten.”

Istennek is van álma. Hogy valóban lesüllyednek a hegyek és felemelkednek a völgyek annak érdekében, hogy az Úr megérkezzen hozzánk. Isten álma, hogy nép a népre kardot nem emel, fegyverkezést többé nem tanul.

Jézus Isten álmát álmodta. E szerint az álom szerint az összevert emberhez lehajol az irgalmas samaritánus, az elveszett juhot megkeresi és nyakába veszi a jó pásztor, és a tékozló fiú hazatalál.

Ezt az álmot álmodta néhai Öveges József professzor, amikor így imádkozott: „Segíts, Jézus, hogy megnevelhessük a farizeusokat, fölöslegessé tehessük a hóhérokat, és jó szándékukat valóra válthassák a Pilátusok!”

Isten álma a genezistől az apokalipszisig tart.

Isten világosságról, életről és önmaga képmásáról, az emberről álmodott. Férfiről és asszonyról, akik egymást kiegészítve élnek, és szorgos munkával népesítik be a földet, amelyre nagyon vigyáznak.

Isten álmáról tanúskodik a Biblia egyik befejező mondata: „És halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé…”

Martin Luther Kinget ötven éve lelőtték, de az ő álma tovább él. Isten álmodja azt tovább.

Szállóigeként idézzük: I have a dream. Még mindig van egy álmom, mondja az Isten.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr113810828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása