Kötőszó

Te is úgy érzed, hogy hamar elszaladt a 2017-es év? Elgondolkodtál már rajta, hogy miért tűnik úgy, hogy az évek egy szempillantás alatt elröpülnek, és mire észbe kapunk, már megint új évszámot írunk a naptárban? Sokan vagyunk így ezzel, és még többen, akik nem szeretnénk, hogy ez 2018-ban is így legyen. A kulcsszó: éberség!

Szerző: Kovács Barbara
Az utóbbi néhány évben, mióta az internet és a közösségi média az életünk szerves része lett, a tudósok felfigyeltek egy jelenségre, melynek a neve FOMO (fear of missing out), vagyis félelem a kimaradástól. Ez a szorongás azokat érinti, akik rendszeresen jelen vannak a közösségi médiában. Talán számunkra is ismerős érzés lehet, hogy miközben ismerőseink megosztásait böngésszük, az a benyomásunk támad, hogy rajtunk kívül mindenki házasodik, gyereket vár, egzotikus helyekre utazik, csak mi vagyunk egyedül, akik ezekről a klassz élményekről lemaradunk. A lemaradástól, a fontos eseményekből való kimaradástól sokan olyannyira félnek, hogy nem tudnak éjszaka aludni, mert úgy érzik, hogy ha éjjel „nincsenek jelen”, akkor valami nagyon fontos dologról maradnak le. Ezért a lemaradást úgy próbálják megakadályozni, hogy szünet nélkül elérhetőek online. A buszon, az utcán, az iskolában, a munkahelyen. Mindig ott van a kezük ügyében az okostelefon, hogy lépést tudjanak tartani a környezetükkel, az egyre növekvő információáradattal...

A probléma ezzel azonban az, hogy nem tudunk mindenhol ott lenni, ahol szeretnénk. Tehát ha online vagyunk, a telefonunkon csetelünk vagy a híreket böngésszük, akkor valójában a figyelmünk ott jár, és nem a valóságban. Ez a FOMO, a lemaradástól való félelem igazi tragédiája:

Miközben attól félünk, hogy online lemaradunk valami fontosról, valójában elmulasztunk valami még sokkal fontosabbat: a valóságot.

A jelen pillanatot, melyben fizikálisan ott vagyunk. Nem akarunk lemaradni mások mögött, ezért lemaradunk az igazi élményekről, az igazi tapasztalatokról és az igazi életünkről. Elmulasztjuk éppen azt, amit abban a pillanatban észre kellene vennünk.

Így megy el mellettünk szépen az egész élet évről évre, ezért érezzük azt, hogy hogy rohan az idő: mert igazából nem vagyunk benne jelen. Ugyanis folyamatosan valami másra koncentrálunk, valami mást akarunk, máshol akarunk lenni, másokkal akarunk beszélgetni, mint akik mellettünk ülnek. Eközben azonban lekéssük azokat a pillanatokat, amelyeket élvezni tudtunk volna, ha éppen nem másra koncentráltunk volna. A gondolatainkban, elképzeléseinkben élünk a valóság helyett, ezért a pillanatok egy szempillantás alatt peregnek le a szemünk előtt anélkül, hogy észrevennénk.

Szilveszter éjjelén és újév elején még izgatottan várjuk, hogy mit tartogat számunkra ez az év. Elébe akarunk menni a változásnak és a felénk jövő jövőnek. Nem akarjuk elmulasztani ezt a fontos pillanatot. De miért ne lehetne ez a mottója az év többi napjának is, sőt akár az egész életünknek?

Miért ne mondhatnánk azt bármikor, akár már holnap, hogy én nem akarok aludni akkor, amikor a legizgalmasabb dolgok történnek! Én nem akarom a telefonomat bújni akkor, amikor körülöttem az élet csodálatos folyama zajlik épp! Nem akarok távoli emberekkel, meg nem válaszolt levelekkel, el nem olvasott hírekkel foglalkozni, amikor a körülöttem élő emberek is annyi meglepetést tartogatnak még számomra. Jézus azt mondja a tanítványoknak, hogy virrasszatok! Ezért én is virrasztani akarok, vagyis jelen lenni abban a pillanatban, melyben épp vagyok.

És ott akarok lenni abban a pillanatban, amikor megérkezik Jézus. Nemcsak a második eljövetelekor, hanem azokban a pillanatokban, amelyekben mindennap eljön hozzánk, csak épp nem figyelünk oda, mert épp másra koncentrálunk. Találkozni akarok vele, nem akarom elmulasztani az érkezését. Mert amikor ő megérkezik és éberen talál bennünket, akkor ő az, aki szolgál majd nekünk, és egy asztalhoz ülhetünk vele akár mindennap. Minden napunk lehet olyan, mint szilveszter éjjele, amikor ébren várjuk az újévet, csak virrasszunk minden percben, hogy le ne maradjunk a legfontosabb és legcsodálatosabb pillanatról, a valóságról.