Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Karácsonynak nincs vége december 26-án

„Bár maga a karácsony három napig tart, de az emelkedett hangulatot egész évben megőrizhetjük: egy-egy jó szóval, mély emberi kapcsolatok ápolásával és azzal, ha felismerjük a valódi ajándékokat az életünkben, amelyekért képesek vagyunk hálát adni. Bármelyik napon képesek vagyunk továbbadni a fényt, a legszürkébb januári hétfőn is.”

Szöveg: Kovács Barbara

72929690.jpg

Gyerekként sok mindent gyűjtöttem. Szép kavicsokat, csigákat, szalvétákat, ásványokat, kis üvegekben szöcskét, katicabogarakat és a szüleim legnagyobb örömére ebihalakat. Egy nyári napon épp a Balatonnál nyaraltunk, amikor elhatároztam, hogy a nyaralás emlékeit egy üvegbe összegyűjtöm. Raktam bele egy kis homokot, egy kis Balaton-vizet és bele akartam rakni a nyári napfényt is, hogy majd később otthon kiengedhessem, ha szükség lenne rá. Hiszen ha van hógömb, melyben benne van a hó, akkor lehet napgömb is, melyben benne van a nap! Csakhogy sehogy sem sikerült. Valahogy nem maradt benne. Láttam, ahogy süti a nap az üveget, az üvegben lévő vizet, de amint rázártam a fedelét és elfordítottam, a napfény eltűnt. Nem értettem, hová lett? Ha minden mást be tudok gyűjteni az üvegembe, akkor a napfény miért nem marad benne? Azt miért nem lehet eltenni későbbre, nézegetni, őrizni?

Még most sem akarok belenyugodni, hogy a fényt nem lehet konzerválni. Bármennyire is szeretnénk megőrizni az első tavaszi napsugarat, a nyári nap melegét, a karácsonyi gyertya fényét, nem tudjuk elrakni őket, mert egyszeriek. Pedig néha mennyire jó lenne! Milyen jó lenne egy-egy fényes pillanatot bezárni egy befőttesüvegbe, és kinyitni, amikor újra szükségünk van rá. Hányszor éreztem már ezt, hogy bárcsak ennek a napnak sose lenne vége! Bárcsak valahogyan meg tudnánk állítani az időt, és örökre így maradnánk. Ne kellene visszatérni a hétköznapokba, újra korán kelni, újra dolgozni. Bárcsak valahogyan az ünnepi ragyogásban maradhatnánk. Egy-egy kivételes pillanatban, melyet olyan jó lett volna beletuszkolni egy befőttesüvegbe és szürke hétköznapok estéin újra elővenni és újra átélni. Kár, hogy örömteli pillanatokból nincs instant verzió, melyet csak feloldunk vízben újra, amikor szomjazunk rá. Az ünnepi pillanatok amilyen gyorsan jönnek, úgy el is mennek. Sokáig készülünk rá, de amikor eljön a karácsony, akkor olyan gyorsan elmúlik, hogy utána csak kapkodjuk a fejünket, hogy hová lett.

Nehéz elfogadni, hogy az ünnep véges, nem tart örökké. Megvisel, hogy vissza kell rázódni a régi kerékvágásba. A gyerekek hazautaznak, újra egyedül maradnak a szülők, nincs már ünnepi vacsora, csak menzás ebéd, nincs már egész nap pizsamában filmezés, csak kiskosztümben munkába tipegés. A csillogásnak vége, és ismét nem tudtunk belőle semmit bezárni a befőttesüvegünkbe. Ezért aztán feltesszük a kérdést, hogy tudunk-e magunkkal vinni valamit az ünnepből, vagy törvényszerű, hogy minden elillan, mint a napfény?

A fényt nem lehet konzerválni. Egyedül Isten fénye az, mely örökké világít. Bennünk, emberekben kap örök életet, mert rajtunk keresztül sugárzik a világba. Ha belőlünk árad, ha a mi szemünkből sugárzik, akkor megtarthatjuk, és nem illan el. Akárcsak az ünnep. A boldog pillanatok, az önfeledt öröm, egy másik emberrel töltött idő nem múlik el, még ha úgy tűnik is, hogy csak szempillantásig tartott. Mert ezek mind ott maradnak bennünk, mind gazdagítanak bennünket. Sokszor kívánjuk, hogy bárcsak ez a pillanat sose érne véget. Bárcsak a karácsony sose érne véget. Az igazság az, hogy valójában nem is ér. Mert ha az ünnepből újra vissza is térünk a hétköznapokba, a karácsony üzenete, az, hogy Isten emberré lett, és ezáltal elhozta az isteni fényt az emberi sötétségbe, örökre velünk marad. Attól függetlenül, hogyan tekintünk a karácsonyra: ha bárcsak sosem érne véget vagy ha bárcsak minél hamarabb véget érne. Ha nem is mindenki számára volt öröm az ünnep, de ettől még az ünnep utáni időszakban ugyanúgy felfedezheti magában és a másik emberben is az isteni fényt.

Bár maga a karácsony három napig tart, de az emelkedett hangulatot egész évben megőrizhetjük: egy-egy jó szóval, mély emberi kapcsolatok ápolásával és ha felismerjük a valódi ajándékokat az életünkben, amelyekért képesek vagyunk hálát adni. Bármelyik napon képesek vagyunk továbbadni a fényt, a legszürkébb januári hétfőn is. Mert Isten dicsőségét és nagyságát hirdetjük az egész létünkkel. Csak így tudjuk konzerválni a fényt és az ünnepet, ha mi magunk válunk azzá, és a mi szemünkből is a betlehemi csillag fénye ragyog – karácsony elmúltával is.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr9013528711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása