A legkisebbek karácsonya – Gáncs Tamás igehirdetése

2017. december 25. - KötőSzó

„Isten füle mindent hall. Pontosan hallja a különbséget a farizeus és a vámszedő imája között. Meghallja az elesettek hangját, az éhezők hangját, és a betegek, haldoklók, gyászolók fohászát. És senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy végül egy, azaz egy dolog számít: hogy adtunk-e annak enni, aki éhezett, inni annak, aki szomjazott, befogadtuk-e a jövevényt, felruháztuk-e, aki mezítelen volt, meglátogattuk-e, aki beteg volt, elmentünk-e ahhoz, aki börtönben volt, vagy sem. Mert a karácsony – és ezt soha ne feledjük el – a legkisebbeké.” Gáncs Tamás evangélikus lelkész karácsonyi prédikációját közöljük, mely elhangzott a kelenföldi gyülekezet szentestei istentiszteletén.

web-1784136.jpg

„Ne sírj, nem kell félned, itt vagyok veled!” – nyugtatgatta az édesanya gyermekét, aki éjjel felriadt álmából. „Anya, figyelj anya, rosszat álmodtam. Azt álmodtam, hogy idén elmarad a karácsony, mert Isten úgy döntött, nem érdemeljük meg ezt az ünnepet. Ugye nem marad el, anya?” „Ne aggódj, kicsim, nyugodtan aludj vissza, nem marad el! Bár valóban nem érdemeljük meg, de lesz idén is ünnep, próbálj meg szépeket álmodni, hogy friss legyél, ha holnap csengetnek az angyalok.” És megfogta gyermeke kezét, megsimogatta az arcát, adott egy puszit a homlokára, majd ezt mondta neki: „Adjon Isten jó éjszakát!” Majd leoltotta a kislámpát. A gyermek néhány perc alatt elaludt, és másnap, mintha mi se történt volna, boldogan ébredt fel karácsony ünnepén. Az angyalok csengettek. És minden, de tényleg minden a helyén volt. Boldog, békességes ünnep volt. Ha nem is kis karácsony, ha nem is nagy karácsony, de igazi karácsony.

Szeretett ünneplő gyülekezet!

Eliot Primusnak, a csak latinul publikáló kortárs művésznek egy szösszenetével már ott is vagyunk karácsony ünnepének kellős közepén. Amikor álom és valóság, angyalok és emberek, a halandó és a halhatatlan, a csend és sírás, a gyermek és felnőtt egymásba kapaszkodnak, és elengedni egymást nem akarják. Miért is tennék?! Karácsony közös ünnep. A Gyermek ünnepe, de nemcsak a gyermekeké.

A gyermekekről szól, de még inkább a Gyermekről, és gyermekek állnak előttünk példaként, hogy gyermekek lehessünk. Karácsonykor. Karácsonykor is. Legalább karácsonykor. Ha az Örökkévaló volt elég bátor és mert gyermek lenni, miért ne lehetnénk mi is, igaz, más értelemben, de karácsonyi gyermekek?!

Valahogy úgy, ahogyan Jézus tanítványaitól is kérte, és kéri tőlünk, mai tanítványaitól, ezen a karácsonyon, és úgy, amint azt megírva találjuk a következőképpen:

Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba.” (Lk 18,17)

Aki kelt már fel éjjel síró gyermekhez, az pontosan tudja, hogy milyen fontos, hogy a gyermek mihamarabb visszaaludjon, és helyén legyen az a néhány szó, melyet kimondunk, az a néhány érintés, melyet megteszünk. Ha megijed valaki, ha fél, szorong, álmában sír, akkor nincs fontosabb, mint egy ölelés, egy vigasztaló mondat, egy nyugodt, bizalmat sugárzó jelenlét. A gyermekek sírnak. Számukra a sírás természetes kommunikáció, számukra a könnyek könnyen jönnek, igaz, sokszor könnyen is mennek.

Amikor felsírt a Betlehemi Gyermek, édesanyja, Mária, vagy édesapja, József megvigasztalta őt és visszaaltatta. Bizonyára így volt. Mint minden gyermek, ő is sírt. Mint minden gyermek, később ő is álmodott. Mint minden gyermek, ő is sokszor félt. Volt miért.

Nem éppen a kor elvárásainak megfelelő, ideális helyzetben született meg. Egy hajléktalan, menekült családban, egy hivatalosan még nem szentesített házasságban egy zsidó fiatalasszony gyermekeként. És életveszélyben. Meg akarták ölni. Jól tudjuk, harminchárom évvel később sikerült is. Igaz, másoknak, igaz, más koholt vádakkal, de ugyanazzal az indulattal és hiúsággal.

A sötétségnek nem kell a világosság. A világ nem szereti a sírást. A világ nem szereti, ha valaki egy olyan Isten országáról beszél, ahol éppen az olyanoknak van helye, mint a menekült, hajléktalan, nem legalizált helyzetben élő, marginalizált emberek, mint amilyen maga a betlehemi Gyermek is volt születésétől kezdve.

Vajon ma mit mondanának róla nagy hangú és nagyot mondó írástudók? Vajon ma hogyan próbálnák meg őt ellehetetleníteni, kirekeszteni, üldözni, kiszorítani, leszólni, bántani? Vajon ma sem fogadnák be őt? Vajon ma sem lenne számára hely? Vajon ma is megbélyegeznék őt, ahogyan az szokott lenni származás, családi helyzet, társadalmi konvenciók vagy éppen szegénysége miatt? Kérdem én: hol lenne, hol lehetne ma helye a Betlehemi Gyermeknek és unortodox családjának? (…)

Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba” – mondja a Názáreti Jézus, aki túléli első „karácsonyát”… Felnő, és pontosan olyan Isten országát hirdet meg, ahol a befogadás és az elfogadás az alap. Ahol nem kell félnie sem a gyermekeknek, sem a felnőtteknek sem az álmoktól, sem a valóságtól. 

Ahol a betlehemi angyalkórus által először a pásztoroknak, majd minden embernek meghirdetett békesség nem egy külső elvárás, hanem egy belső lelkiállapot. Ahol a szeretet nem önzésből ered, hanem odaadásból. Ahol a hit nem kikényszerített vallomás, hanem a legőszintébb hozzáállás az élethez. Ahol a remény nem hal meg se elsőnek, se utoljára, hanem örökké él. 

Minden egyes karácsony különleges és egyedi. Bár minden évben próbálkoznak azzal – sokan sokféleképpen –, hogy rutinná váljon, nem fog. Mert a karácsonyból hiányzik a versenyképesség. A teljesítménykényszer. Igen, a karácsony lényege szerint nem lehet más, mint korszerűtlen. Akárki akármit mond, ez az ünnep csak akkor értelmezhető és csak akkor hiteles, ha egyszeri és megismételhetetlen.

Éppen úgy, mint a betlehemi csoda. Az ige testté lesz, hússá lesz, emberré lesz, síró csecsemővé lesz. És bár a történet ugyanaz minden évben, az ünnep mindig más. Bár az ismétlés óriási kísértés, tudni kell ellenállni a kísértésnek. Aki közhellyel próbálkozik, kérjük meg, hogy inkább maradjon csendben. Aki egész évben hiteltelen volt, kérjük meg, karácsonykor ne kezdjen el beszélni őszinteségről, irgalomról, békességről.

Mert nemcsak az igaz, hogy Isten szeme mindent lát, de az is, hogy Isten füle mindent hall. És pontosan hallja a különbséget a farizeus és a vámszedő imája között. És meghallja az elesettek hangját, az éhezők hangját és a betegek, haldoklók, gyászolók fohászát. És senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy végül egy, azaz egy dolog számít: hogy adtunk-e annak enni, aki éhezett, inni annak, aki szomjazott, befogadtuk-e a jövevényt, felruháztuk-e, aki mezítelen volt, meglátogattuk-e, aki beteg volt, elmentünk-e ahhoz, aki börtönben volt, vagy sem. Mert a karácsony – és ezt soha ne feledjük el – a legkisebbeké. És természetesen a gyermekeké. És azoké, akik gyermekké lesznek. És gyermeki bizalommal térdelnek a Gyermekké lett Isten elé. Aki feltételek nélkül hív az ő országába. Ahol más a rend. Ahova mindenki egyenlő eséllyel indul el, lépkedve a betlehemi vagy éppen az emmausi úton.

Ha valaki, akkor én oly sokféleképpen megtanultam ebben az évben, mit is jelentenek ezek az utak. Ígéretekbe kapaszkodtam, égiekbe, földiekbe. És annyi, de annyi mindent tudnék mesélni álmokról, valóságról, félelemről, könnyekről.

Bizony mondom nektek, nincs más út, csak a gyermekek útja. Mert az ő nyitottságukkal nyílik meg az Isten országának kapuja. És sosem késő máshogyan élni, máshogyan lenni, máshogyan hinni. Sosem késő térdelni, és kimondani, hogy nemcsak tévedni, de térdelni is emberi dolog...

Mert igazán csak térdelve tudatosulhat az emberben, hogy mit is jelent karácsony valójában, lényegét tekintve.

Mert igazán csak térdelve tudatosulhat az emberben, hogy idén sem marad el karácsony.

Mert igazán csak térdelve tudatosulhat az emberben, hogy ma az angyal személyesen neked és nekem mondja el karácsony örök örömhírét: „Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lk 2,10– 14)

Ámen.   

A bejegyzés trackback címe:

http://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr1313522009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.