Mikulás vagy Jézuska? – Mit mondjunk a gyerekeinknek, ki hozza az ajándékot?

2017. december 06. - KötőSzó

Mikulás az ablakban, Mikulás a plázában, Mikulás a tévében. A piros sapkás, jóságos Télapó lassan monopóliumra tör a gyerekek figyelmének elnyerésében, és néhány keresztény ezt aggódva figyeli: a Mikulás-láz nem tereli el a figyelmét a gyerekeknek a karácsonyi születéstörténetről? Mit mondjunk, ki hozza az ajándékot, a Mikulás vagy a Jézuska?

Szöveg: Kovács Barbara ajandek.jpg

Karácsony előtt családlátogatóba menni nem egyszerű feladat. Van egy taposóakna, amelyre a legtöbb vendég gyanútlanul rálép, amikor más gyerekével találkozik: a „Mit kértél a Jézuskától/Mikulástól/angyalkától?”-kérdés. Szinte garantált, hogy nem jó személyre kérdezel rá, és a szülők villámló szemekkel hallgattatnak el, hiszen náluk nem is a Mikulás hozza az ajándékot, hanem a Jézuska – vagy épp fordítva. De ki is hozza tulajdonképpen, és mivel teszünk jót a saját gyerekeinknek, ha mit mesélünk nekik?

Bár Magyarországon Miklós-naphoz kötődően külön ünnepeljük a Mikulás eljöttét, karácsonykor pedig a legtöbb helyen a kis Jézus érkezik meg, de mióta a karácsony külön iparrá nőtte ki magát, azóta ezek a dolgok összefolynak. December 6-án már nem feltétlenül az adakozó Szent Miklós püspökre gondolunk, hanem a Lappföldről érkező idős bácsira, akinek a szánját Rudolf nevű rénszarvas húzza. És mivel úton-útfélen az ő integető és kéménybe mászó alakját látjuk, a karácsonyi filmek mind róla szólnak, egyre több családnál nemcsak december 6-án, hanem karácsonykor is ő hozza az ajándékot… Más családokból ezzel ellenállást kiváltva.

Sok keresztény attól tart, hogy a Mikulás-kultusz elveszi a hangsúlyt Jézus születésének történetéről. Azzal érvelnek, hogy a gyerekeket követelőzővé és iriggyé teszi a gondolat, hogy ha valaki jól viselkedik, akkor a Mikulás automatikusan megjutalmazza őket. Levelet írnak neki a vágyaikkal, és ha nem kapják meg, amit szerettek volna, akkor követelőznek. A szülők pedig csak a fogyasztást és a reklámok által a gyerekeknek sugallt játékok megvásárlását támogatják a legjobb szándékuk ellenére is. Mások szerint ez a gyenge szülők manipulációs eszköze arra, hogy ha a gyerkőc rosszul viselkedik és földhöz vágja magát az áruház közepén, akkor lehet ajándékmegvonással fenyegetni. (Az egészen elszánt Mikulás-tagadó keresztények szerint az amerikai Santa megnevezés a Satan anagrammája. Erre inkább nem is mondunk semmit.)

Még ha el is tudjuk fogadni ezeket az érveket, mi van, ha keresztényként szeretnénk szeretni a Télapót, csak az idők során a hozzátapadt materiális, a fogyasztást középpontba helyező viselkedést utasítjuk el? Ha nem szeretnénk, hogy a gyermekünk a Mikulással a töméntelen mennyiségű édességet azonosítsa? A mítoszok, mesék az idők során azért alakultak ki, mert a felnőttek az igazságot valamilyen, a gyermekek számára is könnyen érthető formában szerették volna tálalni. Empirikusan ugyan nem minden pontjukban igazak, alapvető emberi igazságokat azért hordoznak a világról, és ilyen módon közvetetten Istenről is. Ez igaz az állatmesékre, a népmesékre és végsősoron a Mikulás-történetre is. Szent Miklós egy létező püspök volt, a róla mintázott alak a kedvesség, nagylelkűség és megbocsátás keresztény értékeit hordozza magában. A gyerekek egy idő után rájönnek, hogy a Mikulástól akkor is kapnak ajándékot, ha igazából nem érdemelnék meg. Ha megengedjük, hogy a gyerekeink csodálják a Mikulást, akkor egyben azt is megtanítjuk nekik, hogy mit jelent önzetlenül adni, nem várva cserébe semmilyen viszonzást. Később, ahogyan nagyobbak lesznek, erre a korai élményükre építve már arról is beszélhetünk nekik, hogy Isten a kegyelmét és szeretetét ugyanilyen önzetlenül adja nekünk, még akkor is, ha sokszor nem érdemeljük meg.

Karácsonykor természetesen Jézus születését ünnepeljük, aki a legnagyobb ajándékot hozta el nekünk: az örök életet. Ez az, amit elsősorban karácsony kapcsán el kell mondanunk a gyerekeinknek, hiszen Jézus születése az ünnepünk középpontja. (Némely családban még születésnapi tortát is sütnek neki!) De ezenkívül más karácsonyi hagyományok és történetek is gazdagíthatják az ünneplésünket. Nyugodtan megünnepelhetjük a Miklós-napot, amelyen egy kedves, öreg bácsi mítoszát használjuk fel arra, hogy a viszonzás nélküli adakozás örömét felvillantsuk számukra. Így a gyerekeink a nagylelkűséget testközelből fogják megtanulni. Miért ne mondhatnánk, hogy a Mikulás azért, mert szereti a gyerekeket és szeretne nekik örömet szerezni, neked is hoz majd valamit? (Egy dolgot , nem pedig harmincat…)

Isten úgy alkotott minket, hogy valahol mélyen mindannyian szeretjük a történeteket, még ha időközben fel is nőttünk. Jézus sokszor példázatokon keresztül ragadta meg az emberek figyelmét – olyan történeteken keresztül, amelyek az igazságot burkoltan közlik. Még ha a mesék nem is történnek meg a valóságban, elemi szükségünk van rájuk. Ahogyan a gyerekeknek is a Mikulásra, hogy megtanulják, mit jelent a kegyelem a gyakorlatban.

 

Ahány ország, annyiféle módon ünneplik a karácsonyt és Mikulás ünnepét. A velünk szomszédos Ausztriában Christkindl, vagyis  Krisztus  gyermek (Jézuska), „karácsony gyermeke” az ajándékhozó, Németországban Weihnachtsmann, azaz Karácsonyapó teszi a fenyőfa alá a csomagokat. A brit mesék szerint a Télapó – aki földig érő, piros köpönyeget visel – a kéményen keresztül érkezik a kandallóba, az ajándékokat pedig a kandallópárkányra akasztott, hosszú szárú zokniba rejti. A Télapó egyébként rénszarvasvontatta szánon érkezik a messzi Finnországból, Lappföldről, ahol az év többi részében él. Az Amerikai Egyesült Államokban hasonló módon várják Santa Claust, akinek csak a ruhája más egy kicsit, mint angol „rokonáé”, ő ugyanis nem hosszú, hanem rövid köpenyt visel, és az Északi-sarkon él. Finnországban – ahol az igazi Télapó lakik – a Mikulás egyenesen bekopog a házakba, s a házba lépve hangosan megkérdezi: „Lakik itt jó gyerek?” Természetesen mindenhol csupa-csupa jó gyerek lakik, akiknek ezután már bátran átadhatja az ajándékokat.

A bejegyzés trackback címe:

http://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr3513449593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Waldi! 2017.12.12. 13:04:31

"Ha megengedjük, hogy a gyerekeink csodálják a Mikulást, akkor egyben azt is megtanítjuk nekik, hogy mit jelent önzetlenül adni, nem várva cserébe semmilyen viszonzást. Később, ahogyan nagyobbak lesznek, erre a korai élményükre építve már arról is beszélhetünk nekik, hogy Isten a kegyelmét és szeretetét ugyanilyen önzetlenül adja nekünk, még akkor is, ha sokszor nem érdemeljük meg."

És elmondhatjátok neki, hogy Jézus ugyan úgy képzeletbeli, mint a Télapó.