Üldözött keresztényeknek és a közel-keleti konfliktus áldozatainak gyűjtenek az evangélikusok

2017. november 30. - KötőSzó

A Magyarországi Evangélikus Egyház adventi adománygyűjtést hirdet advent harmadik vasárnapjáig, azaz 2017. december 17-ig bezárólag a közel-keleti konfliktus áldozatai és kiemelten is az üldözött keresztények megsegítésére. Az adományokat minden magyarországi evangélikus gyülekezetben át lehet adni az istentiszteleti offertórium (perselypénz) keretében, vagy eljuthatja közvetlenül a bejegyzésben megtalálható számlaszámon.

christians.jpg

Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője a következőkkel buzdítja adakozásra az evangélikusokat és mindazokat, akik szimpatizálnak az üggyel: 

„Felelős keresztyén ember nem lehet közömbös a közel-keleti térségben élő emberek, különösen az ottani keresztények sorsa iránt. A radikális iszlám szörnyű pusztítást végez, és a legrégebbi keresztény közösségek már csak nyomokban lelhetők fel az ősi vidékeken.

Egyházunk püspöke, Fabiny Tamás 2017. áprilisában járt Észak-IrakbanEmmanuel Youkhana atya, az ottani keresztények egyik vezetője pedig az egyházi esztendő utolsó napjaiban járt Magyarországon. Beszámolóikban sokat hallhattunk a háborús viszonyokról, a menekültek tömegéről, az iskolarendszer csődjéről, a keresztény közösségek veszélyeztetettségéről. Nem kétséges, hogy ebben a helyzetben nekünk, magyarországi evangélikusoknak is segítenünk kell. Mert miközben – okkal – aggódunk a hazai keresztyén közösség állapotáért, vagy a keresztény gyökerű Európa jövőjéért, tudnunk kell, hogy a mi jövőnk az ott élő emberek sorsával szorosan összefügg.

A december 17-i istentiszteleteken összegyűlt perselypénzt a gyülekezetek a szokott rend szerint, az egyházmegyéken keresztül juttatják el az Országos Irodához. 

Az előttünk álló hetekben országos gyűjtés keretében is buzdítjuk a testvéreket az adakozásra: céladományaikat a lelkészi hivatalokon keresztül személyesen vagy a 11784009-20212564 számlaszámon közvetlenül tudják eljuttatni egyházunkhoz.

Köszönjük mindazoknak, akik imádságaikkal és adományaikkal támogatják az üldözött keresztények megsegítését.

A reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezések végeztével hálát adhatunk azért is, mert Luther Márton életművét áttekintve tudatosodhat bennünk újra és újra annak jelentősége. Hiszen a helyi, a nemzeti nyelvekre fordított Szentírás tesz minket érzékennyé az iránt, hogy a felebaráti szeretet jegyében felelősséget érezzünk, és cselekedjünk is bajban lévő embertársainkért, még ha ők tőlünk távol, más kulturális, vallási körülmények közt élnek is.

Kérjük tehát a testvérek és minden jóakaratú ember imádságát és adományát a közel-keleti konfliktus áldozatainak, s különösen is a térségben élő keresztény közösségek megsegítésére.

Forrás: evangelikus.hu

A bejegyzés trackback címe:

http://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr5613404195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.