Ökumené - létezik a hétköznapokban?

2017. november 09. - KötőSzó

Lassan lecseng a reformációi jubileum, a programok véget érnek és elkezdjük értékelni a megemlékezések jelentőségét. Sokat hallani arról, hogy a reformációi emlékév a felekezetek közeledését hozta magával, az egyházak újabb és újabb lépéseket tesznek egymás felé. Felülről, az egyházi vezetés szempontjából nézve valóban elismerésre méltó eredményeket láthatunk, azonban az utóbbi hetekben a reformáció ünnepe egészen más indulatokat is felszínre hozott.

Szerző: Kovács Barbara

kepkep.jpg

Egy évvel ezelőtt október 31-én Ferenc pápa, a római katolikus egyház feje Lundba, a Lutheránus Világszövetség megalakulásának helyszínére látogatott, hogy közös istentiszteleten vegyen részt az evangélikusokkal. Az, hogy egy évvel az ötszáz éves jubileum előtt ilyen hatalmas lépés történt az evangélikus római-katolikus közeledésben bizakodásra és örömre adott okot. A közös megemlékezésre felhívó dokumentum (Szembenállástól a közösségig) egyik összefogásra buzdító felszólítása így szól „A katolikusok és az evangélikusok újra elkötelezik magukat a látható egység keresése mellett, konkrét cselekedetekkel közösen munkálva azt, állandóan törekedve e cél elérésére.”

Ez a mondat egy héttel reformáció ünnepe után elgondolkodtat és keserű ízt hagy maga után. Hol van a felekezetek egységére törekvés, amikor még protestáns körökben is azon vitatkozunk, hogy a reformáció ünnepe „kié”, az evangélikusoké vagy a reformátusoké? Amikor újra meg újra összehasonlítjuk, hogy Kálvin nyolc éves volt, amikor Luther már kiszögezte a 95 tételt? Hogyan lehet közösen megemlékezni, amikor néhányan a reformációt az egyház Trianonjának tartják, Luthert pedig „kalandor vallási anarchistának”?

Olyan volt olvasni egy-egy múlt heti megnyilvánulást, függetlenül attól, hogy evangélikus, református vagy katolikus részről szólt, mintha mindegyik egy-egy arcul csapása lett volna az ökumenikus törekvésnek. Az egyház lelki megújulásának emlékünnepén sokan azt bizonygatták, hogy melyik egyház az igazi, az eredeti, a megreformált, és melyik pedig a romlott, maradi vagy épp szakadár. Csakhogy ez nem egy verseny, a cél nem az, hogy bebizonyítsuk a másiknak, mi jobbak vagyunk és nálunk van az igazság.

A reformációi ünnep felszínre hozta, hogy az ökumené a hétköznapok szintjén még mindig nem valósul meg maradéktalanul. A felekezetközi házasságra készülők még most is gyakran falakba ütköznek, ha ökumenikus esküvőt szeretnének. A közös úrvacsorától továbbra is távol állunk, protestáns-katolikus párok nem részesülhetnek együtt a szentségből. Nem mindenhol egyértelmű, hogy egy ifjúsági órán bármilyen felekezetűeket szívesen látnak. Nem mindenki számára egyenrangúak a lelkészek, attól függően, hogy milyen egyházhoz tartoznak. Nem mindenki számára egyértelmű, hogy bármilyen templomban keresztelkedtünk meg, az ugyanúgy érvényes. És amíg ez így van, amíg az elszakadás a hétköznapokban is fájdalmas tapasztalatot jelent, addig van még mit tenni az ökumenéért. A pozitív példákat nem elvitatva, és a reformációra gondolva azért ezeket a problémákat sem söpörhetjük a szőnyeg alá. Ferenc pápa nyilvános bocsánatkérésre szólította fel az egyházakat az egymás ellen elkövetett bűnökért, de ha ezt elfogadjuk, akkor az lenne a cél, hogy lehetőleg új sebeket már ne ejtsünk egymáson.

Lehet, hogy naivság ezt gondolni, de bízom benne, hogy a reformáció 500. évében nem a csalódás, és a kiábrándultság fogja meghatározni a hétköznapi ökumenét, hanem egyre többen tudják majd azt mondani egymásnak, amit egy egyszeri katolikus plébános az evangélikus lelkésznek: „Akik Krisztust szeretik, azokat Krisztusért szeretem.” 

A bejegyzés trackback címe:

http://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr4513217257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

aeidennis 2017.11.10. 12:52:33

Valaki tudna arra válaszolni nekem, hogy Luther milyen egyházat reformált meg? A katolikus egyházat biztos nem, de logikusan az evangélikusat sem, hiszen annak ilyesmire eleve nem volt szüksége. Kálvin mit reformált meg? Luthert?
Ha cinikus lennék még azt is megkérdezném? Hogyan alakul mostanában a baptista-hitgyülis ökumené? Mi a helyzet a kopt-református közeledéssel? Mikor utaznak az evangélikusok közös liturgiára Konstantinápolyba? Mi a helyzet az anglikán-mormon közeledéssel?

meglévő alap 2017.11.10. 21:51:29

Luther elsősorban saját egyházát a katolikus egyházat akarta megreformálni és a nyilvánvaló visszaélésekkel akart szembeszállni. A 95 tételből még hiányzik a későbbi forradalmi tételek, melyek már elválasztották a katolicizmus római formájától, mint a hit általi megigazulás, a mise elvetése stb. Az igazi szakítás dátuma 1520. december 10., mikor Luther elégeti az őt kiközösítéssel fenyegető pápai bullát és a kánonjogot, mellyel felszabadítja saját lelkiismeretét a római uralom alól. Az ökumené sok részében fából vaskarika. A római egyház exkulzivitási törekvése lehetetlenné is teszi ezt. A protestánsok egységesek is a főbb alapelvekben, de szervezeti egység nem szükséges, mely Róma valódi célja.

aeidennis 2017.11.13. 11:24:54

@meglévő alap: Egészen pontosan hány protestáns egyház van a világon?

Serény Vélemény 2017.11.13. 15:02:54

@aeidennis: Egészen pontosan nem mindegy? Végtére is "II. Timóteus levél:2:19 Mindazáltal megáll az Istennek erős fundamentoma, melynek pecséte ez: Ismeri az Úr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, aki Krisztus nevét vallja."
Ha "ismeri az Úr az övéit", és az "erős alap pecsétje" pont ez, akkor nem mindegy, hogy akik Krisztuséi, hány különböző szervezeti formában gyakorolják a közösségi hitéletüket?

meglévő alap 2017.11.13. 21:29:59

A keresztyénség lényege nem a szervezeti hovatartozás és nem egy szervezet által fogunk üdvözölni. A Szentírásban is van egy részlet, ahol a tanítványok el akarnak tiltani egy olyan embert, aki Jézus nevében gyógyított, de nem csatlakozott hozzájuk, de Jézus megrója őket. Nem lesz az megtért ember, aki pusztán csatlakozik egy egyházhoz és igenis a protestánsok a fő pontokban egyetértenek. Olyanokban, mint négy solában. Egyedül a Szentírás, egyedül Krisztus, egyedül hit, egyedül kegyelem a többi pedig nem döntő az üdvösség szempontjából.

aeidennis 2017.11.13. 23:38:22

@meglévő alap: A protestáns egyházak szépen lassan el fognak tűnni, hosszú távon annyi lesz belőle, hogy minden egyes ember külön egyházat alapít, olyat ami neki tetszik. Már most is legalább 3 református egyház van, akik szóba se állnak egymással. Ennek az 500. évfordulóját "ünnepeltük" most. Csakhogy az egyház Krisztus teste, aki nyilván nem örül, ha miszlikbe aprítják.

meglévő alap 2017.11.14. 16:46:00

@aeidennis: Azért ez teljesen nem igaz, mert a katolikus egyházból is sokan kilépnek pl. Németországban. Minden esetre én nem kívánok semmi esetre sem katolikus lenni, mert a Bibliához semmi köze ennek a felekezetnek. Nem kívánok bohóc miséken részt venni, ahol a misét elégtételnek mondják, de akkor mi szükség volt Megváltóra? Nem kívánok képeket tisztelni, amiket Róma és a keleti ortodoxia oly nagy becsben tart. Valóban felteszi Jézus is a kérdést, amikor visszatér az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön.

aeidennis 2017.11.14. 22:48:16

@meglévő alap: Egy misére legalább elmehetnél, hogy tudd miről beszélsz. A képek tiszteletének kérdését az egyház már a VIII. században lezárta. Amit a protestánsok a képekkel csináltak az olyan, mint amit a tálibok meg az iszlám állam csinált az elmúlt években a szerintük nem eléggé fundamentalista műemlékekkel. Ha jól tudom az evangélikusok hisznek a Szentháromságban, ami nincs benne a Bibliában, a nikaia–konstantinápolyi zsinaton döntöttek róla. A négy sola is úgy szerepel a Bibliában, mint Mária mennybemenetele. Ha visszatér az emberfia, akkor egy szétszéledt összevissza bégető nyájat fog találni, akiket a sátán szétkergetett és szép sorban felfalt.