A „grund mi vagyunk” - kerek reformáció csendeseknek

Gáncs Tamás igehirdetése a reformáció 500. évfordulójának alkalmából

2017. november 01. - KötőSzó

Mert a kerek évforduló nem a számok miatt lesz kerek, hanem a tartalma miatt. És a tartalma ma sem lehet más, mint a 46. Zsoltár fókuszpontja Isten jelenlétéről, aki erős vár, és aki állandó jelenvalóságával ad biztonságot, mely hisszük és valljuk éppen ugyanaz a jelenlét és biztonság, mint a „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz“ örök igazsága.

Gáncs Tamás evangélikus lelkész a Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet reformációi ünnepi istentiszteleten elhangzott prédikációját közöljük.

pal_utcai_fiuk_szobor_103934_50694.jpg

A karmesternek: Kórah fiaié. Ének magas hangra.

Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek.

Egy folyó ágai örvendeztetik Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait. Isten van benne, nem inog meg, megsegíti Isten reggelre kelve. Népek háborognak, országok inognak, ha az Úr mennydörög, megretten a föld. A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk.

Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön. Háborúkat szüntet meg a föld kerekségén, íjat tör össze, lándzsát tördel szét, harci kocsikat éget el. Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld. A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk.

(46. zsoltár)

„Nagy a világ, az égig ér
De van ez a föld, ami a kezünkbe fér
Itt nevet a nap sugara ránk
Rajzol egy pályát a deszkapalánk

És a tér, és a nyár, és a fák, az akác
És a kert, és a ház, és a házból a srác
Te meg én ugye szét soha nem szakadunk
Gyere mond, hogy a grund mi vagyunk

Álljunk bele ha kell, bármi jöjjön is el
Legyen szabad a grund
Véssük ide ma fel, hogy megmarad ez a hely
Vagy egyszer belehalunk“

Keresztény gyülekezet! Szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Dés László és Geszti Péter legújabb zenés darabja a Pál utcai fiúk a bemutató óta telt házzal megy a Vígszínházban. Molnár Ferenc világhírű remekművét nagyon izgalmas módon jelenítik meg a művészek, és van egy dal, ami különösen is nagy sláger: Mi vagyunk a grund. Nemcsak fülbemászó dallama miatt, de a darabon túlmutató szövege miatt is, melyből részletet hallhattunk, és amely arról szól a maga populáris módján, hogy igenis vannak pillanatok az ember életében, amikor ki kell állni.

Ki kell állni egymásért, egy közös történetért, valakikért, valakiért, valami olyan ügyért, amiért ha kell élni, halni és kész az ember.

Egy grund, egy hely, egy ügy. Egy közösség, egy csapat, benne minden, ami kell: szeretet és irigység, hatalom és árulás, összefogás és széthúzás, élet és halál. Mert ahogy az idézetből is hallhattuk: "álljunk bele, ha kell", vagy ahogyan a dal véget ér ismételve a nagy kérdést: „Miért félnénk, miért élnénk, ha nem egy álomért? Miért félnénk, miért élnénk, ha nem egy álomért?“

Ünneplő gyülekezet!

Azt hiszem nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom: ránk is igaz ez a mondat, ez a költői kérdés: "Miért félnénk, miért élnénk, ha nem egy álomért?" Itt állunk/ülünk a kelenföldi evangélikus templomban, és bár tehetnénk máshogyan, itt vagyunk, együtt vagyunk. Lehetnénk máshol, de itt vagyunk! 

Mert egy olyan egyházban gondolkodunk, egy olyan egyházról álmodunk, amiről Luther is álmodott: ahol szól az ige, ahol az ige (!) szól. Ahol kiszolgáltatják a szentségeket, ahol a szentségeket (!) szolgáltatják ki, és nem mást. Ahol nem válik kiszolgáltatottá senki sem, aki kiáll amellett, hogy a mai ünnep Krisztus ünnep, és aki kiáll amellett, hogy a mai tanúságtétel, a mai hitvallás is csak akkor hiteles, ha Róla szól, ha Érte szól. 

Mert a kerek évforduló nem a számok miatt lesz kerek, hanem a tartalma miatt. És a tartalma ma sem lehet más, mint a 46. Zsoltár fókuszpontja Isten jelenlétéről, aki erős vár, és aki állandó jelenvalóságával ad biztonságot, mely hisszük és valljuk éppen ugyanaz a jelenlét és biztonság, mint a „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz“ örök igazsága.

Mert a 46. Zsoltár, ez az örök himnusz, csak akkor hangzik ma tisztán, és igazan, ha segítségével felismerjük: az Isten ügyébe bizony ma is bele kell állni. Senki más nem fog helyetted és helyettem kiállni amellett, hogy Isten valóban velünk van, és az ügye, az ő igéje, az ő egyháza ma is szent. Anyaszentegyház. 

Nem eladó, nem vehető meg. Nem lehet vele játszani, nem szabad belőle gúnyt űzni azzal a cinikus ürüggyel, hogy „a történelem már csak ilyen“ meg, hogy „szobrok mindig is voltak“, meg hogy „tulajdonképpen nem is volt akkora baj a búcsúcédulákkal. Csak más név kell neki, meg más téma, és már lehet aktuális igényekre aktuális üzleti ajánlatot tenni...

Hihetetlen és ugyanakkor hátborzongató, hogy 500 évvel 1517. október 31. után ott tartunk még mindig/már megint, hogy újra tudatosítanunk kell magunkban: az ember alapvetően vágyik arra, ami kézzel fogható bizonyíték. Ami megszámolható, ami adminisztrálható, ami kommunikálható, ami körbetáncolható, ami bemagolható, amiben akárcsak egy iciri-piciri hatalom is benne lehet. Vagy legalábbis egy hatalommorzsa, mely az asztalról lepottyan, az annyira jól esik, kinek-kinek a gyomrában, lelkében, szívében - ízlés szerint...

Nem véletlen lett a 95 lutheri tétel első tétele ez: „Mikor Urunk és Mesterünk ezt mondta: „Térjetek meg“, azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen. (Mt 4,17) Mert itt van a lényeg fehéren-feketén. Ma is, nekünk is szól: térjetek meg, ami mellé ha odatesszük az első parancsolatot, akkor e kettő – az első parancsolat és az első tétel – megadhatja a mai különleges nap alaphangját is, és hiszem, meg is adja: Térjetek meg! (...) és (...) Én vagyok az Úr a Te istened, ne legyen más istened!

Egyszerű? Igen az. De kérdem én: akkor miért nem elég ez nekünk? Miért akarunk pótcselekvésekbe menekülni? Hiszen világos: az Istenhez térés, az egy(!) azaz egy Istenhez térés az, ami a fundamentum. A reformáció: megtérés. A reformáció Istenhez térés. A reformáció igazi Jézus ünnep. 

Senki ne higgye el, hogy a díszletek, a formák, az átverések, a látszat bármit is számít. Az evangélium nem árucikk, a keresztény szóhasználat nem hízelgési eszköz, a lutheri bátorság pedig nem arra szolgált, hogy ugyanazokat a bűnöket újra meg újra, meg újra elkövessük, csak most más csomagolópapírt használva...

Amit Luther felfedez, de sokkal inkább újra felfedez, és éppen jó időben, jó helyen kimond, az nem más, mint hogy:

az Istenhez vezető út mindenki előtt nyitva áll. Nincs blokád, nincs barikád, se papokból, se cédulákból, se törvénykezésből, se hatalmi érdekekből. Isten és ember között nem lehet akadály se egyház, se nyelv, se tévtanítás, se félreértelmezett hierarchia.

Ugyanis Isten maga áll a változások mögött, ez a bizonyos erős Isten, ahogyan mai zsoltárunk vall róla. Ő, a Seregek Ura, velünk van: Immánuel. Ahogyan  Ézsaiás próféta vall: Ezért maga az Úr fog jelet adni nektek: Íme, egy fiatal nő, aki most várandós, fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezi majd el.“ Velünk van az Isten, és ez a "velünk van" ez maga Jézus. 

És ez a velünk való lét, ez az értünk való lét az az örömhír, ami ránk bizatott ma is. Merjük el hinni: ennél nem kell több. Hogy Isten Jézusban velünk van. Immánuel. Az Örökkévaló Isten, akiről a zsoltáros vallja, hogy Úr a káosz fölött, - amit az őssárkányt lekötözésének képével fejezték ki már a Kr e. 13. században, utalva arra: az erő velünk van. 

A rend, a mennyei rend velünk van. Az Isten országának rendje, amit Jézus meghirdetett: velünk van. A remény velünk van, hiszen a „Jöjjetek, lássátok az ÚR tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön“ mondat visszaadja, visszaadhatja a hitünket abban, hogy végső soron - bár nem mindig tudjuk ezt magabiztosan képviselni - Isten kezében van a világ és benne a mi életünk is.

Éppen ezért a zsoltárban feltűnő kozmikus jelenség nem öncélú, hanem eme történeti keretbe ágyazva, ott bújik meg az ószövetségi hit megragadásának lehetősége. Hit, mely Isten jelenlétét komolyan veszi, a béke korszakát Hozzá köti, és egyértelműsíti: a világnak - még ha nem is látszik a legtöbbször - igenis van célja. Ez a cél pedig nem más, mint az, hogy egyszer eljön az a pont a jövőben, amikor az Isten mindenki számára hallhatóvá válik és mindenki rezonálni fog rá. Vagyis: Isten megszólal, mindenki meghallja, és reagál is Rá. 

Micsoda álom! "Miért félnénk, miért élnénk, ha nem egy álomért? Miért félnénk, miért élnénk, ha nem egy álomért?“ – hangzik az idézett dal refrénje itt is újra. 

Mert valóban: ez az az álom, amiért élni érdemes. Amiért ha kell félünk, ha kell, élünk. Mert nemcsak a zsoltár és nemcsak a Jelenések könyve, de az egész Szentírás ide fut ki.

Szeretett kelenföldi gyülekezet!

Nagyon szép volt, ahogyan robbant a Mendelssohn Reformáció szimfónia az őszi gyülekezeti hétvégén. Szinte beleremegett a test és a lélek itt a templomunkban... Vagy, ahogyan az Erős vár a mi Istenünk Bach kantáta tegnap előtt a TV-s istentiszteleten megszólalt. Robbanás, dinamika, erő. És ezzel semmi baj. 

De azt hiszem, az a bizonyos első vers a zsoltárban azt üzenheti, hogy akár egy vékonyka gyermekhangon is, magas hangon is magasztalható az Isten: „A karmesternek: Kórah fiaié. Ének magas hangra.“ Az első vers, ahogyan erre egy barátom rámutatott egy előadásában, erre is utalhat. A gyengék hangján megszólaltatott Erős várra. 

Valahogy úgy, ahogyan azt Babits valami hihetetlen zsenialitással fogalmazza meg Zsoltár gyermekhangra című versében.

Az Úristen őriz engem
mert az ő zászlóját zengem.

Ő az Áldás, Ő a Béke
nem a harcok istensége.

Ő nem az a véres Isten:
az a véres Isten nincsen.

Kard ha csörren, vér ha csobban,
csak az ember vétkes abban.

Az Úristen örök áldás,
csira, élet és virágzás.

Nagy, süket és szent nyugalma
háborúnkat meg se hallja.

Csöndes ő míg mi viharzunk
békéjét nem bántja harcunk.

Az Úristen őriz engem,
mert az Ő országát zengem.

Az Ő országát, a Békét,
harcainkra süketségét.

Néha átokkal panaszlom
de Ő így szól: "Nem haragszom!"

Néha rángatom, cibálom: - 
tudja hogy csak őt kívánom.

Az is kedvesebb számára,
mint a közömbös imája.

Az Úristenőriz engem
mert az Ő zászlóját zengem.Hogy daloljak más éneket,mint amit Ő ajkamra tett?

Tőle, Hozzá minden átkom: hang vagyok az Ő szájában.

Lázas hang talán magában:kell a szent Harmóniában.

S kell, hogy az Úr áldja, védje aki azt énekli: Béke!

Micsoda fenomenális parafrázis! Micsoda 46. Zsoltár parafrázis! Mögötte ott a vívódó Jákob, a vívódó Luther. A vívódó Te és a vívódó én. Akik szeretnénk beleállni a reformáció500-ba, ha kell, de azt is érezzük: a szél arra fúj, amerre akar. És nem mindig a szobrok és a tömegrendezvények felé fúj (bár arra is fújhat, ha akar...). 

Hanem sokszor éppen azok felé fúj, akik látszólag hatalom nélküliek: betegek, elesettek, üldözöttek, szegények, gyengék, a legkisebbek. Nem hangosan éneklők és tapsolók. Ők a csendesen ünneplők. 

Akik azonban, azt hiszem, jobban megértik és megélik a 46. zsoltárt és az Isten országának ma is releváns üzenetét, mely a reformációban is felszínre került. A reformáció megtérés, Istenhez térés. A reformáció szabadság, mindentől és mindenkitől független, és Istenen kívül nincsen semmilyen hatalomnak alávetve, vagy azzal semmilyen korrelációban.  

Sőt, a reformáció egy álom, olyan álom, mely ambivalens módon, éppen a valóságról szól. Az Isten jelen-valóságáról, a „vagyok, aki vagyok-ról“. Aki Jézusban lett „én vagyok“, személyes, és nagyon közeli. Neked és nekem lett testté az Ige. Ő, aki erős vár és ártatlan bárány. Védelmező Úr és Immánuel. 

Erő s vár a (velünk lévő) Istenünk! Ő, akinek Lelke, ma is képes átjárni téged és engem, képes hitelessé tenni Krisztus mai egyházát, és képes kerekké tenni nemcsak a mai napunkat, de az életünket, teljessé tenni mai Krisztus-ünnepünket. 

"Mert kevésre van szükség valójában csak egyre." Rá. Akire Luther rámutat. Akié valójában a mai ünnep. Akiért élünk, akiért halunk. Aki értünk élt, értünk halt, és húsvét hajnalban értünk támadt fel és hozta el a reményt, hogy: van értelme élni. Hogy igenis, csak azért is van értelme beleállni az Isten ügyébe, és beledölni az Isten szeretetébe!

Mert a grund mi vagyunk...    

Jöjj Szentlélek, szállj le ránk! Ámen.

A bejegyzés trackback címe:

http://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr8713131132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.