Kötőszó

A reformáció kezdetének 500. évfordulóját ünnepeljük idén egész évben az evangélikus egyházban. Már csak napok vannak hátra október 31-ig. Sokan vasalják fehér ingeiket, tisztíttatják Luther-kabátjaikat, hogy minél illőbbek legyenek a Papp László Sportarénában megszervezett ünnepre és végre elénekelhessék közösen, hogy Erős vár a mi Istenünk. Vannak, akik már most azon is gondolkodnak, hogy mi lesz a reformációval október 31-e után. A Kötőszó csapata az Evangélikus Élet magazinnal együttműködve szeretné felhívni a figyelmet arra a négy fontos kifejezésre és gondolatra (solákra), amelyek nélkül ma nem ünnepelhetnénk: sola fide (egyedül hit által), sola scriptura (egyedül a Szentírás), sola gratia (egyedül kegyelemből), solus Christus (egyedül Krisztus). Október 31-ig négy meditációt közlünk a solákról, evangélikus lelkészek tollából.

Szerző: Orosz Gábor Viktor

Luther Márton az egyház tanításának és életének vonatkozásában hangsúlyozta a Szentírás kritikai funkcióját: egyedül a Szentírás (sola Scriptura) lehet az egyház igehirdetésének mértéke. Ezzel a követelésével a Biblia tekintélyéről szóló tanítást kétféleképpen emelte ki.

Egyrészt: minden, ami az üdvösség elnyeréséhez szükséges, benne foglaltatik a Bibliában. Teológiai tekintetben számára Krisztus a Szentírás egyedüli tartalma; a Bibliában arról van szó, hogy Isten az embert hitre szólítja, arra a bizalomra, hogy ő a bűne ellenére Krisztus által és tisztán kegyelemből elfogadott. A Biblia üzenetének az üdvösségben betöltött szerepe miatt sok függ attól, hogy az Írást valóban szóhoz engedjék, hogy elfogadják legfőbb autoritásként és kötelező érvényű döntéshozó instanciának a teológiai viták során, valamint minden emberi magyarázatot neki rendeljenek alá.

„Ki a bíró, aki által egy kérdés a végéhez ér, ha az atyák mondásai egymásnak ellentmondanak? Hiszen szükséges, hogy ekkor az Írás ítélete alapján szülessen döntés, ami nem történhet meg anélkül, hogy ne helyeznénk az Írást mindazon állítások elé, amelyek az Atyák magyarázatai; ez azt jelenti, hogy az Írás önmaga által maga legyen a legbiztosabb, leghozzáférhetőbb, legérthetőbb, ami önmagát magyarázza, ami minden magyarázatot megvizsgál, megítél és megvilágít. […] Ezért a keresztények számára az első helyen nem lehet más az Íráson kívül, az emberek szavai pedig olyan kulcsok, amelyek belőle származnak és ismét hozzá vezetnek vissza.” (Luther Márton: Assertio – WA 7,97; ford. O. G. V.)

Másrészt az Írás mértékadó jelentősége a világosságából fakad. Luther számára a Szentírás oly mértékben teljes, hogy nem szorul további magyarázatra, bár ez nem jelenti azt, hogy ne lennének benne nehezen érthető helyek. Luther azonban úgy gondolta, hogy ennek ellenére az Írás tárgya, közepe, amely Jézus Krisztus evangéliuma, egyértelmű. E középpont felől közelítve minden más helyet meg lehet érteni, ha a szavak jelentését és a grammatikai összefüggéseket megfelelő módon vesszük figyelembe. „Vedd ki Krisztust az Írásból, mit akarsz ezután benne megtalálni? Amit tehát a Szentírás tartalmaz, az napvilágra került, habár egyes íráshelyek még homályosak, mivel szövegértelmezésük nem tisztázott.” (Luther Márton: De servo arbitrio – WA 18,606; ford. O. G. V.)

Luthernek az a felfogása, hogy a Krisztusról szóló örömhír, a Szentírás közepe lehetővé tette, hogy e centrum felől minden egyes bibliai szakasz teológiai helyénvalóságát aszerint ítélje meg, hogy tanítja-e Krisztust, azazhogy a Krisztus-esemény Isten tisztán kegyelmi cselekedete. Ez az úgynevezett Schriftprinzip (Szentíráselv-elv) magába foglalta a Biblia kritikáját is. „Mert ha az Írás ellenfelei Krisztussal szemben felvonulnak, akkor mi Krisztussal vonulunk föl velük szemben.” (Luther Márton: Propositiones disputatae, Nr. 49 – WA 39 I, 47; ford. O. G. V.)

Luther tanította, hogy éppen az egyszerű és a szó szerinti értelem az Írás közepének megértése szempontjából a döntő. De a Biblia szó szerinti értelmének felkutatása egyben azt is jelenti, hogy a bibliai könyvek szerzőinek beszéd- és gondolatvilágát az igemagyarázat során alaposan figyelembe kell venni. Ezzel a követelésével Luther a modern történetkritikai megközelítés számára alapvető impulzusokat adott.

Egy másik lényegi, de gyakran háttérben maradó aspektusa a Szentírásról szóló reformátori tanításnak, hogy hangsúlyozza Isten szavának eredendő szóbeliségét. Luther Márton és Kálvin János azon a nézeten voltak, hogy Isten szava először is a szóbeli ige, betűkkel való rögzítettségük ezzel szemben másodrendű. Jóllehet az írásbeli rögzítés szükséges volt – ezt mindketten hangsúlyozzák is –, mert ezáltal Isten szava nem merült feledésbe, és nem volt kitéve az önkényes meghamísítás veszélyének. A Szentírás helyes hirdetését és olvasását a Szentlélek ihleti. Olyan atmoszférát teremt, amelyben az egyszerű hívők Jézus Krisztus evangéliumának jó illatát lélegezhetik be, és megtelhetnek életújító erejével.