Sola gratia

A kegyelem oda kell, ahol elfogy a remény

2017. október 25. - KötőSzó

A reformáció kezdetének 500. évfordulóját ünnepeljük idén egész évben az evangélikus egyházban. Már csak napok vannak hátra október 31-ig. Sokan vasalják fehér ingeiket, tisztíttatják Luther-kabátjaikat, hogy minél illőbbek legyenek a Papp László Sportarénában megszervezett ünnepre és végre elénekelhessék közösen, hogy Erős vár a mi Istenünk. Vannak, akik már most azon is gondolkodnak, hogy mi lesz a reformációval október 31-e után. A Kötőszó csapata az Evangélikus Élet magazinnal együttműködve szeretné felhívni a figyelmet arra a négy fontos kifejezésre és gondolatra (solákra), amelyek nélkül ma nem ünnepelhetnénk: sola fide (egyedül hit által), sola scriptura (egyedül a Szentírás), sola gratia (egyedül kegyelemből), solus Christus (egyedül Krisztus). Október 31-ig négy meditációt közlünk a solákról, evangélikus lelkészek tollából.

Szerző: Pongrácz Máté

5solas_gratia.jpg

Először sírsz.

Azután átkozódsz.

Aztán imádkozol.

Aztán megfeszíted

Körömszakadtig maradék-erőd.

Mit jelent ez a szó: kegyelem? Jelent-e még valamit számunkra a 21. században? Érzünk-e valami felemelő, magasztos vagy szívet szorongató érzést, amikor kiejtik, vagy kiejtjük szánkon: kegyelem? Félek: nem. Félek, ez a szó is olyanná vált, mint oly sok egyházi kifejezés. Kiüresített, lejáratott, elhasznált. A lelkészek még használják, talán többször is, mint kellene, egyfajta kötőszóként, amikor elfogy a mondanivaló. A hívek megszokták, talán bele sem gondolnak a szó valódi mélységébe, igazi jelentésébe. Az átlagember meg nem érti, de őt igazán nem is érdekli. Ez ma a kegyelem.

Akarsz, egetostromló akarattal –

S a lehetetlenség konok falán

Zúzod véresre koponyád.

Azután elalélsz.

S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.

A ma embere nem számol a kegyelemmel – és nem azért, mert nem lenne szüksége rá, hanem azért, mert talált helyette „jobbat”. Önmagát! Hisz mit jelent a kegyelem annak, aki képes önmagát felmenteni! Mit ér a kegyelem ott, ahol a saját törvények, a saját igazságok, a saját istenek uralkodnak! Egy olyan világban, ahol a saját vélemény mindenek felett áll, mindig győz, ott súlytalanná, erőtlenné, értelmezhetetlenné válik a kegyelem. Ahol én uralkodom testem és lelkem felett, ahol én mondom meg, meddig van szükségem feleségre és gyermekre, ahol én határozom meg, mi a jó, még akkor is, ha érzem, látom, tudom: az egész a semmibe visz – oda nem kell a kegyelem.

Utoljára is tompa kábulattal,

Szótalanul, gondolattalanul

Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:

A bűn, a betegség, a nyomorúság,

A mindennapi szörnyű szürkeség

Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

A kegyelem oda kell, ahol elfogy a remény. A kegyelem ott tör magának utat, ahol az ember végérvényesen belefárad a saját igazának hajtásába. Amikor az ember fájón rádöbben: nem isten, nem úr, nem mindenek felett való bölcsesség, pusztán teremtmény. Egy a sok közül. Telve bűnnel, hazugsággal, szennyel, arcátlansággal, törékenyen, védtelenül, kegyelemre szorultan.

Hetven évvel ezelőtt egy fiatal fiú túl volt már a második világháború pusztításán. A frontvonalon harcolt, majd a világégés végén elvitték Szibériába. Apja a karjában halt meg, nem bírta a kényszermunkát. A fiatal fiú azonban tűrt. Tette azt, amit az élet kívánt tőle, bízva a hazajutásban. Hazatérve elvettek tőle mindent! A tékozló fiú sorsára jutott. Reményvesztetten nézett saját sorsára. Semmije nem maradt, de – szinte felfoghatatlan – mégis övé lett a kegyelem.

S akkor – magától – megnyílik az ég,

Mely nem tárult ki átokra, imára,

Erő, akarat, kétségbeesés,

Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Mert az Isten ilyen. Furcsa talán a ma embere számára, de ez az igazság. Ő elrejti magát az önteltség és a gőg elől, de feltárja magát a reménytelenség és a kilátástalanság emberei előtt. Elrejti magát a tökéletes és hibátlan elől, de feltárja magát a bűnbánó és megtört szívű emberek előtt. Amikor azt hiszed, végre a markodban tartod, végre érted, végre birtokolod, olyan távolra kerül tőled, mint soha. De amikor úgy érzed, elveszett, nincs, és hiánya fájón marja tested és lelked, egyszer csak igéjén és szentségein keresztül melléd szegődik, és hív.

Nincs semmi más magyarázat, nincs semmi más megoldás, mint egyedül a kegyelem! Nem lehet befolyásolni, nem lehet követelni, pusztán vágyni rá és elfogadni! Elfogadni, hogy az Isten ingyen, kegyelemből adja neked a megváltás csodálatos ajándékát ott és akkor, amikor ő akarja. Csak úgy magától, mert szeret.

Akkor megnyílik magától az ég,

S egy pici csillag sétál szembe véled,

S olyan közel jön, szépen mosolyogva,

Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Istent csakis szenvedések közt és a kereszten, azaz Krisztus keresztjében lehet megismerni. A keresztfa értelme pedig csak annak a számára lesz nyilvánvalóvá, aki maga is kereszt és szenvedések alatt van. A kereszt teológusa tudja, hogy az igazi teológia és Isten igaz megismerése a keresztre feszített Krisztusban van, ahogyan Luther Márton írta.

Akkor – magától – szűnik a vihar,

Akkor – magától – minden elcsitul,

Akkor – magától – éled a remény.

Álomfáidnak minden aranyágán

Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

 

Ez a magától: ez a Kegyelem.

(Reményik Sándor: Kegyelem)

A bejegyzés trackback címe:

http://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr913072548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.