Egyházi ó- és új divat

Ráncsimítások az egyházi viseleten

2017. augusztus 03. - KötőSzó

Bár Luther az „egyházi divatot” is megreformálta, és annak, hogy doktori talárban prédikált, funkciója volt, ő maga az egyházi viselet témáját marginális teológiai kérdésnek tekintette. A történelem azonban bebizonyította, hogy a gallérok-fodrok-ingujjak mégis jelentőséggel bírnak, identitástudatot adnak és a külvilág számára is információ értékűek. Talán mégis érdemes és érdekes tehát betekintenünk a csuhák, ingek, kiegészítők tágas ruhásszekrényébe, annál is inkább, hiszen korunk divattervezői éles szemmel itt is meglátták a piaci rést.

Szerző: Kinyik Anitapapi_divat.jpg

Nem a ruha teszi, de mégis…

A szív ünneplőbe öltöztetése az első, bármilyen alkalomra, ünnepre, eseményre készülünk is. Mégis, kívülről, külsőségekben is érdemes megadni a módját – már csak teológiai antropológiai vonatkozásban vizsgálva is a kérdést –, ha ugyanis emberi valónkat testi-szellemi-lelki egységként gondoljuk el, világos, hogy fizikai megjelenésünk, a külsőnk is visszahat belülre. Kutatások szerint, ha mosolygunk, az agyunkban stimulálódik az örömközpont, ám ez nem jelenti azt, hogy erőltetett módon mindig vigyorogni kell.

A külső jegyekkel, a külsőségekkel való bánásmód egy olyan kérdés tehát, amelyben megint csak a helyes arányok, irányok megtalálása, a funkcionális értelemben vett tudatosság a fontos. A ruha nem csupán „ízlés dolga”, hiszen a stílus maga az ember, a stílushoz pedig kétségkívül hozzátartozik a ruha.  Akinek nem inge, ne vegye magára, de külső nyomásra soha semmit semmiképpen. De persze akár a szülő rá is erőltetheti a – nyilván méregdrága – habos-babost a (valószínűsíthetően tiltakozó) gyermekére a keresztelőn, ha neki ez tetszik, és ha ennek az aggató igyekezetnek benső fedezete is van. 

A külsőségek keretekbe foglalása, protokolljának kialakítása az egyházban is időről időre vitákat generál. A Krisztusra mutatás ugyanis olyan szerep, amely egy több ezer éves (de ötszáz biztosan) hagyomány részesévé teszi a ma egyházi emberét is, akinek civil ruhásszekrénye lehet trendi, de az sem baj, ha – a hagyományokat persze követve – szolgálati kellékei sem molyrágta trendeket követnek.

Nyáron is kabát

A reformátori időkben nagy port kavart a wittenbergi professzori talár (is). A később liturgikus öltözetté váló talárt – közkeletű nevén:a Luther-kabátot – mint egyházi viseletet az igemagyarázat tanítói jellegét hangsúlyozva honosította meg Luther – miután egy 1524-es igehirdetés alkalmával megszabadult szerzetesi csuhájától. Ahogy magát a reformációt, úgy ezt a gesztust sem történelemalakítónak szánta – mégis így sikerült.

Ha Luthert, úgy is, mint Isten udvari bolondját, nem is a „Bolondra vászon csuha, nem bársony ruha” közmondás motiválta, az őt követő „rajongók” az öltözékhasználatába is képesek voltak olyan motivációt belelátni, amely elvéti a lényeget. A közhiedelemmel ellentétben Luther a hagyományos miseruházatot nem vetette el, úrvacsorás istentiszteleteken, amelyeket ő maga is misének nevezett, élete végéig ebben az öltözetben szolgált.  (A római katolikus mise megreformált liturgiáját a Deutsche Messe című művében dolgozta ki.) Ez „az albából (bokáig érő fehér ing), a liturgikus színű stólából és az ugyancsak liturgikus színű kazulából (miseruha) állt” – ahogy ezt Véghelyi Antal leírásában olvashatjuk.

ordinacio.jpg

Poroszos parancs – egyszerű egyenöltözet

Az egyházi öltözékekben tapasztalható sokszínűséget megelégelve – Luthert félreértve – III. Frigyes Vilmos porosz király 1811-ben rendeletben tette kötelezővé a fekete talár viselését az evangélikus papoknak, a bíróknak és a rabbiknak egyaránt. Követve a német mintát, a földi királyság parancsát a magyar lutheránusok sem nézték kritikus szemmel, így valójában reflexió és igazi (a teológiai irányultságot figyelembe vevő) megkülönböztetés nélkül lett általános liturgikus viselet a Luther-kabát. Püspökeink privilégiuma a nyakban hordott aranykereszt, a többi felszentelt lelkész – a kabáton – a két mózesi táblát jelképező kétágú fehér gallért viseli.

Az utóbbi években újra „divatba jött” az alba. Ha azonban jobban megvizsgáljuk a kérdést, láthatjuk, ebben is érvényesül az ad fontes! (vissza a forráshoz!) elv. Az alba a legősibb liturgikus öltözet, mely – a források tanúsága szerint – a kora keresztény egyház keresztelési gyakorlatáig nyúlik vissza. A skandináv protestáns országokban és Észak-Amerikában terjedt el leginkább. A fehér ruhának számos bibliai vonatkozása van. (Összefoglaló írás a témában tavaly jelent meg az Evangélikus Élet magazinban Ittzés János nyugalmazott püspök tollából.

lilla_albaban.jpg

Civilben is szolgáló (nő)

Civilben lelkészeinket gyakran – katolikus kegytárgyboltban vásárolható – „papi ingben” láthatjuk, ezt a fekete, szürke vagy fehér inget (illetve püspököknél lila színűt) ún. koláréval vagy körgallérral hordják. Kifejezetten női (szabású) lelkészi civil nincs, illetve nem volt, amíg Angliába – Milton Keynesből – be nem tört az óriási sikert arató női klerikus kollekció. 2014-ben Camelle Daley divattervező a frissen ordinált – a hagyományos viselettől érthető módon idegenkedő – barátnője kedvéért tervezte meg a klerikus civil viselet kortárs (opcionálisan térd fölé vagy térd alá érő), női ruhás verzióját (fenti képünkön). Bizonyára a magyarországi lelkésznők is vágyakozó szemekkel nézik az elegáns darabokat. Talán – alulról jövő kezdeményezésként – érdemes lenne divatigényüket az egyházi vezetésnek is benyújtani. Sőt talán országos egyházunk egyetlen kereskedelmi tevékenységet is folytató szervezete, a Luther Kiadó is megfontolhatná az egyházi divatág termékeinek beillesztését jelenlegi termékpalettájába.

A bejegyzés trackback címe:

http://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr9312717236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Ludwig Lutheranus 2017.08.03. 19:29:55

"Talán – alulról jövő kezdeményezésként – érdemes lenne divatigényüket az egyházi vezetésnek is benyújtani. Sőt talán országos egyházunk egyetlen kereskedelmi tevékenységet is folytató szervezete, a Luther Kiadó is megfontolhatná az egyházi divatág termékeinek beillesztését jelenlegi termékpalettájába."

Tökéletesen egyetértek mindkét mondattal (és kezdeményezéssel).
A legalsó képen lévő ruha telitalálat, a legfelsőn pedig szerintem a két hosszabb szoknya tökéletes lenne, ami viszont már a térd fölött ér véget... na, az szerintem kapná az ívet a (nevezzük így) "ultrakonzervatívaktól".