Honnan ered a fantázia?

Az emberi lelemény isteni voltáról

2017. július 27. - KötőSzó

Leleményes szeretet, szokták így nevezni a nagy titkot, mely fonák helyzetekben a segítségünkre siethet. Megnyilvánulása egészen spontán, akarni nem lehet. De vágyni és kérni annál inkább. A hitel és hitelesség mibenlétét firtató Keresztény hitelkalkulátor című írás nyomán haladva most az eredetiséget megalapozó képzelet és fantázia keresztény vonatkozásait vizsgáljuk.

Szöveg: Kinyik Anita

creacion_de_adan_miguel_angel.jpg

Az eredeti jelző a szokásostól, a megszokottól való eltérésre utal. Használhatjuk nyelvi kifejezésekre, különböző jelenségekre, de emberekre is – XY eredeti figura vagy szlengesen: arc. Nagyon érdekes, hogy szociológiai felmérésekkel kimutatták, hogy manapság az emberek többségének a kultúra által közvetített szépségeszménynek megfelelően az egészen szokványos, átlagos arcberendezés tetszik. A szabályos, ún. „babaarc”, amelynek különleges ismertetőjele igazából nincs is, nagyon baba, és kész. Erre felcsillanhat például a markáns orrstruktúrával rendelkezők, de a szabálytalan szépséget kedvelők szeme is. Lehetséges, hogy ez utóbbiaknak jobban van szemük a látásra. Jobban érzik, mi az, ami valóban egyszeri, egyedi és utánozhatatlan.

Vegyünk más példát! Ma már kvázi élményszolgáltató intézmény kényszerül lenni az egyház akkor, ha szeretne fiatalokat az akolba terelgetni. Nyilván van ennek az igyekezetnek egy határa, a tendencia azonban jellegzetesnek mondható. Ha beülsz egy it-re (istentiszteletre, protestáns szleng), csak akkor jössz ki onnan jó érzéssel, ha a lelkész „tudott újat mondani”, ez annyit tesz, eredetien adta elő/át az evangéliumot, tehát jóarc. Ez a megközelítés egészen átlagosnak mondható, érthető és védhető. Élménytársadalomban és szolgáltatásverseny-szférában élünk.

És még történeti háttere is van. Hisz olyan fajsúlyos egyéniségek törték az evangélium ügyének útját, mint amilyen Pál vagy későbbi nagynevű, nagy egyéniségű szentek. Az eredetiség ilyen módon az eredethez való visszatérés képessége, illetve az eredeti forráshoz való közvetlen hozzáférésről hírt adó tulajdonság. Ebben megközelítésben tehát rokon fogalom az ihletettséggel és inspirációval – melyet a bibliai könyvek lejegyzése és fennmaradása kapcsán is emlegetni szoktunk –, hovatovább a pozitív értelemben vett megszállottsággal. A keresztény tanítás szerint ezeket a Szentlélek munkálja az emberben.

Krisztust követni csak megszállottan lehet. Ki nagy ugrást, ki megfordulást emleget, mint a követés első lépése. Van, aki viszont nem kedveli a nagy szavakat, csak él és cselekszik hite és meggyőződése szerint. A történelmi idők távolából kevéssé látszódnak a nagy eredetiek, eredeti nagyok naponkénti megtérést követelő hétköznapjai és prózai küszködései. Csak a jéghegy csúcsa látszik, az a magasság van kikiáltva eredetinek, holott az eredetiség valójában a mélyben van, illetve ott dől el, meg tud-e születni. Egy igazi eredetiség vizsgálathoz mélyfúrásokra van tehát szükség.

Wolfhart Pannenberg német teológus szerint az ember ráutaltsága Istenre abban nyilvánul meg, hogy rendeltetését nem eleve ismeri, hanem kutatnia kell utána. Ez a hiány, ez a szomjúság tehát inspiráló, Istenhez hajtó erő. Pannenberg állítja, hogy a fantázia ereje teszi képessé az embert teremtő teljesítményekre. Az emberi viselkedés tartalmaz valami cél nélküli, játékos, szabad elemet – írja –, mindaddig, amíg ő maga nem rendeli alá maga által tételezett céloknak. Aki csak meghatározott célokat hajkurászik egész életében, előbb-utóbb elsorvad és lendületét veszti Pannenberg vélekedése szerint.

A szerző kiemeli, hogy a tovalendítő tudományos eredmények is mindig hirtelen ötlettel, a fantázia föllobbanásával kezdődnek. (Gondoljunk csak Newton almájára vagy Einstein gondolatkísérleteire.) A fantáziának ezek szerint az elvont, világból kivonó, saját világot építő ereje mellett van egy nagyon is „evilági”, produktív, gyakorlati eleme is. A fantázia föllobbantásával Pannenberg elmélete szerint Isten termékenyíti meg az embert benső világában. És ebből a föllobbantásból születnek forradalmi gondolatok, nagy alkotások, amelyeken keresztül megnyilvánul minden eredetiség forrása.

Ahhoz azonban, hogy valaki csatorna lehessen, valamiféle megnyílás szükségeltetik. Pannenberg a sajátosan emberi jövő iránti nyitottságot emeli ki idézett tanulmányában.

Az ismeretlennek való megnyílás alapja pedig mindig valami bizalom és odaadás az élet, a Teremtő felé. Ha ez a nyílás folyamatban van, jó úton lehetünk képzeletünk szárnyainak bontakoztatása felé is.

Valaki vagy eredeti, vagy az szeretne lenni. Esetleg még lehet eredetieskedni, de a tapasztalatok szerint azt inkább jobb elkerülni. Vagy talán a törekvők igyekezete mégis védhető – már ha törekvésük holmi olcsó babérok learatása céljából nem kívülre szól. Nekik legalább van valamiféle (ős)képük arról, hogy létezik az őseredeti. Az Isten saját képmására teremtetett ember képe, aki aztán jócskán elkülönböződött ettől az ideális magától, ideális állapotától. De a nyomok még itt vannak, lehet őket követni az úton, minden képzeletet felülmúló világokba, örvénylő mélységekbe, szédítő magasságokba…

Felhasznált irodalom:

Wolfhart Pannenberg: Mi az ember? Korunk antropológiája a teológia fényében.Egyházfórum, Budapest, 1991.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr6912694043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

osszian 2017.08.08. 15:55:14

"Az ismeretlennek való megnyílás alapja pedig mindig valami bizalom és odaadás az élet, a Teremtő felé. Ha ez a nyílás folyamatban van, jó úton lehetünk képzeletünk szárnyainak bontakoztatása felé is."
Vagy nem.
Sőt lehet épp ellenkezőleg is.
Ugyanakkor: "Krisztust követni csak megszállottan lehet. "
Nem hiszem.
Megszállottan is lehet, megengedem - de Krisztus nem a megszállottakhoz szól. Szerintem megint csak épp az ellenkezője az igaz a megállapításnak..

kanyika 2017.08.09. 13:38:27

@osszian: A "megszállottan" jelző valóban problematikus Krisztus mellett a kifejezés terheltsége, elsősorban is a görög gyökerek miatt. Platón négyféle mániáról, megszállottságról beszél: költői, prófétai, misztikus és erotikus. Ennek - bár kapcsolópontokat találhatunk - közvetlenül valóban nem sok köze van a Krisztus-követéshez. Krisztus ténylegesen követésre szólít, ehhez azonban a puszta elhatározás kevés, az addigi életvitellel, értékrenddel radikálisan szakítani kell. Ez a váltás, vagy nevezzük megfordulásnak önerőből nem megy. Ezért bátorkodtam a cikkben a Szentlélektől való "megszállottságról" írni. A közbenjáró ugyanis a Biblia szerint - amelyre hivatkozom - minden megforduláskor/megtéréskor a Szentháromság harmadik tagja. Helyesebb és érthetőbb lett volna megszólítottságról beszélnem tehát, annál is inkább, mert Luther szerint a hit hallásból fakad. Feloldásként a jelzőt idézőjelbe teszem.
Ami az első tőlem idézett mondatok indoklás nélküli cáfolatát illeti, arra - a kifejtés híján - érdemben válaszolni nem tudok.