„A filmek sokfélék lehetnek: jelenthetik a világ elől való elvonulást, egy történelmi emléket, üzleti érdekeket vagy művészi önkifejeződést. Szeretném ehhez a sorhoz hozzátenni, hogy a filmek lehetnek imádságok is." – írja Josh Larsen, filmes szakíró és a Filmspotting podcast műsorvezetője nemrég megjelent, A filmek mint imák (Movies Are Prayers) c. könyvében.
Nagy Szabolcs könyvajánlója.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy némely keresztény körökben kialakult egyfajta ellenérzés a filmiparral kapcsolatban. Hogyha keresztény online felületeken „világi” filmekről számolnak be, szinte háború alakul ki arról, hogy mégis mekkora bűn ilyen „gyalázatos” filmeket nézni és ajánlani. Ezt a KötőSzó szerkesztői is megtapasztalták, amikor Facebook oldalunkon szemléztünk egy németországi istentiszteletről szóló cikket, ahol a szolgálattévők Star Wars szereplőknek öltöztek be.
Alissia Wilkinson, a Vox és a Christianity Today kritikusa készített egy hosszú anyagot arról, hogy miért kell a legmagasabb besorolású (értsd 18+-os) filmekről kritikát írni és esetleg buzdítani keresztényeket, hogy nézzék meg azokat:
„Szeretnénk kérdéseket feltenni ahelyett, hogy válaszokat adnánk. Szeretnénk, hogyha a keresztények a legbölcsebb beszélgetőpartnerek és kultúrateremtők lennének az egész földön. Szeretnénk ünnepelni a kiválót és temetni azt, ami rossz.”
Szerinte egy film elbírálásakor fontos feltenni azt a kérdést, hogy ez a film mit árult el emberlétünkről. Vajon hazudott-e nekem a film az emberi élet valóságáról? Ha igen, akkor kőkeményen ki kell állni amellett, hogy ez így nem jó. Mindannyian ismerjük azokat a romantikus komédiákat, amik azt üzenik, hogy az élet összes problémája eltűnik azzal, ha megtaláljuk az igazit, vagy azokat a keresztény filmeket, ahol kigyógyulok a rákból, ha imádkozom. Pedig az élet egyszerűen nem így néz ki.
Josh Larsen is látja azt a keresztény közösségekben felbukkanó problémát, hogy a kortárs filmkultúra befogadása olykor nehézségekbe ütközik. Ezért is hiánypótló alkotás könyve és annak témafelvetése. Megközelítése abban rejlik, hogy úgy áll a filmművészethez, hogy annak alkotásait egyben imádságoknak is tekinti.
„Mi is az imádság? – kérdezi Larsen – Te már pontosan tudod. Akkor is imádkoztál már, ha sose tetted be a lábad egy templomba. Már vágyakoztál, kívántál, a világra rácsodálkoztál, fájdalmadban felnyögtél. Az imádság egyszerre emberi ösztön és kényszer, amely mélyen bennünk él.” Larsen felfogása az imádságról nem pusztán egy cselekedetet jelent, amely a keresztény élet eszköztárának része, hanem egy sokkal mélyebb, emberibb ösztönt, amelyben az istenivel találkozunk. Ez a találkozás a legváratlanabb helyeken is előfordulhat. Abraham Kuyper, holland teológus a következőket mondta: „Egy talpalatnyi föld nincs az egész kerek földön, ami fölött az abszolút, szuverén Krisztus azt ne mondaná: Enyém!” Az Istennel való találkozás a mozivásznon is megtörténhet és Larsen szerint ez elkerülhetetlenül meg is történik.
Alig kétszáz oldalas könyvében a szerző folyamatosan amellett érvel, hogy a filmek elemi erővel fogalmazzák meg azt, hogy mit is jelent embernek lenni. Ezt kilenc fejezeten át teszi úgy, hogy olyan filmekről beszél, amiben a filmek, mint bűnvalló vagy hálaadó imádságként jelennek meg. Sőt egy ponton Christian Wiman költő nyomán a művészeteket - és ezzel együtt a filmeket is - a teológia beteljesítőjeként írja le: „A teológiának - és minden egyéb gondolkodásnak, amely az isteni természetről szól - a lényege nem más, mint az, hogy a csendeket sokkal tisztábbá és erőteljesebbé tegye. Hogy az értelem nélkülit - ami alatt azt isteni természet azon aspektusát értem, hogy az leírhatatlan az ember számára - sokkal borzalmasabbá és végtelenné tegye, és ebből kifolyólag sokkal csodálatosabbá is. Ezért van az, hogy a művészetek sokkal jobbak a teológia területén belül, mint maga a teológia."
A könyv legnagyobb eredménye talán az, hogy nem akarja megmondani mi a jó és mi a rossz film, hanem csak ajánl. Mintha leülne melléd egy tucat DVD-vel és mesélne, hogy ha megnézed a Harcosok klubját, abban a társadalommal szembeni düh és elégedetlenség jelenik meg vagy ha megnézed az Avatart, akkor a teremtett világ csodájára való rádöbbenés juthat eszedbe. Ezek személyes kommentárok arról, hogy éppen ez vagy az a film, mivel vezetette őt közelebb ahhoz, hogy tisztábban lássa magát és a körülötte lévő világot. Erre bíztat minket is, hogy mikor filmet nézünk, ugyanígy keressük azokat a pillanatokat, mikor találkozhatunk Istennel. Szerencsére végeláthatatlan az a választék, amelyből meríthetünk és Josh Larsen elegendő alapanyagot ad ehhez az útkereséshez.
A könyv angol nyelven az Amazon oldalán érhető el.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
