Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Hűtőszekrény vagy keltetőgép az egyház? – Bácskai Károly pünkösdi meditációja

„Átüt-e gyülekezeteink életén, kiviláglik-e egyházi alkalmainkból, sugárzik-e családi kapcsolatainkból, hogy Krisztus mai követőiben is valami magasabb erő, valami többlet-energia munkálkodik? Jaj, ha az egyház és a kereszténység kimerül abban, hogy egy valamikori dicsőség vagy tekintély után áhítozik és lohol ahelyett, hogy új utat keresne és találna magának az emberekhez. Jaj, ha a nagyobb presztízs, a szebb társadalmi imázs, a jobb statisztikai mutatók és az anyagi gyarapodás profán oltárán elvérzik az őszinteség, a becsület, a tisztesség, az önzetlenség és a segítőkészség.”

Bácskai Károly, újszövetséges teológus meditációja pünkösd ünnepére.

mosaic-409427_1280.jpg

Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek. Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak? Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől! Akik pedig hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk. (ApCsel 2,36-41)

Stanley Jones (1884–1973), a népszerű igehirdető, amikor a jövő egyházáról nyilatkozott, meglepő képet használt. Azt mondta, a jövő egyháza csak kétféle lehet. Egyfelől olyan, mint a hűtőszekrény, amelyik konzerválni, megőrizni, megtartani hivatott mindazt, amit elhelyeznek benne. Így megmaradhat a tegnapi, még a tegnapelőtti is, el lehet tárolni a régi értékeket és szokásokat. Mi több, egyre hidegebbre és hidegebbre tudjuk állítani, hogy véletlenül se romoljon meg az, ami benne van. Másfelől azonban az egyház nem egy hűtőgéphez, hanem a keltetőgéphez lehet hasonlatossá, amely életre ébreszt, amely melenget, amely felnyitja a szemeket és felkelti az érdeklődést. Más szóval segíti azt, hogy hitre jusson az ember és bátran tekintsen a jövő felé. Mihez hasonlít ma az egyház, kérdezi Jones, hűtőszekrényhez vagy keltetőgéphez?

Az egyház születése, vagy kétezer év elteltével újjászületése, a pünkösdi Lélek csodája ma úgy érhető tetten, hogy a hűtőgépből egyszerre keltetőgép lesz, éspedig nem a technikai civilizáció jóvoltából. Az igehirdetés, az egyház bizonyságtétele nem a high-tech mikrofonok és a high-end erősítők révén, hanem a Szentlélek ereje által lesz, lehet élő és hatékony. Többeket ismerek, akik kimondottan szenvednek ma egyházon innen és túl a parttalanul ömlő, mégis erőtlen, a mennyiségileg szinte követhetetlenül sok, tartalmilag mégis silány és hamis beszéd miatt. Szégyen, hogy ennek az ürességnek drágán fizetett fórumai lehetnek a nagyvilágban, míg egy falusi lelkész csöndes, ám alkalmasint világszínvonalú igehirdetését maroknyian hallhatják csupán. Ennek ellenére igaz, hogy a legelzártabb zsákfalu templomának szószéke is világfórum.

Péter bizonyságtétele sem hiába hangzott el egykor, noha nem volt ünnepelt szónok, nem volt jeles, kitüntetett rétor. Egyszerű halászember volt, kenyerét két kezének erejével kereste, de íme, beszélni is erővel beszélt. Hol, mikor, kitől tanulta a szónoklás tudományát? A lélek erejétől sziklaszilárddá lehet a szív és magával ragadóvá lehet a szó úgy, hogy Péter pünkösdi beszédének a hatására is több ezren fordítottak hátat elfajult nemzedéküknek és megkeresztelkedtek. E külső jel, a keresztség jele akkoriban jóval hangsúlyosabb volt, mint manapság: a Krisztus melletti radikális döntést és nyílt kiállást jelentette, annak bizonytalan, életveszélyes voltával együtt. Ezt a veszélyt nem enyhíthették vagy csökkenthették emberi megfontolások és óvintézkedések.

Egyedül a Szentlélek közösséget teremtő ereje lehetett képes arra, hogy az első keresztényekkel elfeledtesse kiszolgáltatottságukat és társadalmi helykeresésük, beilleszkedésük aggályos voltát. Ott és akkor, ahol, és amikor a keresztények vajmi kevés hivatalos külső megbecsülésre számíthattak, a Szentlélek meghitt, bensőséges kapcsolatot épített közöttük, és szívet a szívre forrasztott.

A Péter által idézett dávidi zsoltárt egy emberként imádkozhatták úgy, „mintha szíven találták volna őket”, mintha maga Krisztus tanította volna őket akként imádkozni: „Az Úrra tekintek szüntelen, mert jobbom felől van, hogy meg ne tántorodjam. Ezért örül a szívem, és ujjong a nyelvem, és még testem is reménységben fog nyugodni, mert nem hagyod lelkemet a holtak hazájában, nem engeded, hogy Szented elmúlást lásson. Megismerteted velem az élet útjait, betöltesz engem örvendezéssel a te orcád előtt.” (Zsolt 16,8-11; ApCsel 2,25-28.)

Egymástól igencsak különböző emberek az apostol körül olyan gyülekezetet alkottak, amelynek tagjai boldogok voltak, ha együtt lehettek, amelyik örült, ha tanulhatott és taníthatott másokat, amelyiknek élményt jelentett az együvé tartozás magától értetődő volta az agapé során és az imádságban. Itt mintha újra hallanám Stanley Jones kérdését:

Vajon mennyi örömöt és miféle élményt jelent ma a társadalomnak, de egymásnak is a hívek, az egyház közössége?

A hűtőszekrény hidegét, vagy a keltetőgép melegét? Ugyanis ha erővel munkálkodik és közösséget teremt a Szentlélek, annak kifelé is hatása van. Hatalmát megérzik azok is, akik nem részesülnek közvetlenül az ajándékaiban. Boldog idők, amikor sugárzóak lehettek a keresztény gyülekezetek! Téli fagyban, nyári hőségben, gyalogosan, szekereken, autóbuszon, távoli településekről, más kerületekből is elindultak az emberek egy-egy istentiszteletre, ünnepre, imaórára. Nem a bravúros emberi teljesítmény vonzotta őket, nem az igehirdető nagyszerűsége vagy a templom varázslatos építménye. A Lélek hatalmától vezetve indultak el, hogy hálát adjanak hitükért és életükért az Úristennek. Az apostoli gyülekezet közössége, mindennapjai, tiszteletet ébresztett a kívülállók lelkében is.

Átüt-e gyülekezeteink életén, kiviláglik-e egyházi alkalmainkból, sugárzik-e családi kapcsolatainkból, hogy Krisztus mai követőiben is valami magasabb erő, valami többlet-energia munkálkodik? Jaj, ha az egyház és a kereszténység kimerül abban, hogy egy valamikori dicsőség vagy tekintély után áhítozik és lohol ahelyett, hogy új utat keresne és találna magának az emberekhez. Jaj, ha a nagyobb presztízs, a szebb társadalmi imázs, a jobb statisztikai mutatók és az anyagi gyarapodás profán oltárán elvérzik az őszinteség, a becsület, a tisztesség, az önzetlenség és a segítőkészség.

Jogos igény lehet, hogy megtartsuk mindazt, amit kétezer év alatt a Lélek erejével elértünk, de jaj nekünk, ha inkább a magunk erejére és szakértelmére támaszkodva akarjuk konzerválni a múltat.

Vegyük komolyan, hogy egyes egyedül a Szentlélek képes átmelengetni, átéleszteni az egyházat és annak szolgálatát a jövendőbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr3612554203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása