Namíbia egy magyar teológushallgató szemével

Életképek az Lutheránus Világszövetség Találkozójáról

2017. május 26. - KötőSzó

2017-ben Namíbiában rendezték meg a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) 12. nagygyűlését. Ott voltak a Magyarországi Evangélikus Egyház képviselőt is. Garai Szilvia LVSZ ifjúsági delegált, teológus-hallgató személyes beszámolóiból válogattunk, hogy kicsit közelebb kerüljünk a világméretű eseményhez és Namíbiához is.

34632008996_d73d5be0ed_k.jpg

Peele

Van Namíbiában egy őshonos fa, amit „tevetövis” vagy „zsiráftövis” fának hívnak. Ennek a termése kis tokokban van. A nagygyűlésen ilyeneket használtunk kajajegyként. Először fogalmam sem volt, mi lehet ez a túlméretezett babhoz hasonlító, bársonyos valami, úgyhogy megkérdeztem a recepciós lányt. Ő azt mondta, nem tudja, mi az angol neve, de az anyanyelvén peele-nek (a kiejtése valami olyasmi, hogy pei-le) hívják, és a kecskék szeretik. Most ilyen kis virtuális peele-ken szeretnék megörökíteni pár élményt, eseményt, benyomást, amit az elmúlt hetekben megéltem. Ha tényleg mindent leírok, lehet, hogy a végén egy egész fányi adag összegyűlik.

Mi az LVSz?

Már a 20. század első felében megfogalmazódtak a tervek, hogy a világ evangélikusai laza szövetségbe tömörüljenek. A II. világháború késleltette ezeket az egységtörekvéseket, de végül 1947-ben a svédországi Lundban megalakult az Evangélikus (Lutheránus) Világszövetség (LVSZ). Székhelye - más egyházi világszervezetekhez hasonlóan - a svájci Genfben van. A Szövetség az egyes tagegyházak függetlenségének megőrzése mellett igyekszik összefogni a világban élő mintegy 74 millió evangélikus életét és működését.

Az LVSZ legfőbb döntéshozó szerve a nagygyűlés, amelyre átlagosan hét évente kerül sor. Magyarországon is volt már egyszer nagygyűlés, 1984-ben. Akkoriban elképzelhetetlen volt, hogy egy szocialista országban ilyen nagy, nemzetközi, egyházi összejövetelt rendezzenek. 

Kiemelt fontosságú a szervezet életében a globális problémákra való érzékenység. Például a Lutheránus Világszövetség több menekülttábort is működtet a közel-keleten. Erről korábban itt írtunk. Emellett útmutatást kínál a világ evangélikussága számára teológiai-, társadalmi-, és ökumenikus kérdésekben. 

Megújulás, esélyegyenlőség, oktatás

Az LVSZ ifjúsági munkáját ezek a témák fogják meghatározni a következő hat évben. Ennek kiválasztása úgy zajlott, hogy először felvethettünk többféle témát, aztán mindegyikhez lehetett kérdéseket, hozzászólásokat írni. Végül a sok lehetőségből az első öt témát választhattuk ki, majd ebből a top hármat. Nagyon örülök a végeredménynek, különösen is az első helyezettnek.

Sokszor érzem azt, hogy annyira tenni akarunk, hogy elfelejtjük, mire hívattunk el egyházként, és lassan átmegyünk humanitárius szervezetbe. Nagyon szeretjük emlegetni a holisztikus, mindent átfogó missziót, ami arról szól, hogy az igehirdetés mellett cselekednünk is kell. De nem lehet, hogy elég csak az evangéliumról szóló bizonyságtétel?

Tavaly az angyalföldi Magvetés bibliakörön az Apostolok cselekedeteivel foglalkoztunk. Az egyik fontos dolog, amit megtanultam belőle, az az volt, hogy az első keresztények minden küldetés, cselekedet előtt és minden kilátástalan helyzetben imádkoztak. Élő kapcsolatban voltak Istennel, mindig Hozzá tértek vissza, mindent az Ő dicsőségére akartak tenni. Azt gondolom, példát vehetnénk róluk. A megújulás az Úrhoz való (vissza)téréssel kezdődik, a kapcsolat rendezésével. Aztán csak így, megújult szívvel van értelme küzdeni akár az esélyegyenlőségért, akár az oktatásért, akár bármi másért.

33853271154_b18bcf2bc6_k.jpg

Egy namíbiai családnál

A családoknál tett látogatás nem volt kötelező, de a legtöbben bevállaltuk. Ez a mindössze pár óra lett az egyik legmeghatározóbb élmény, amiben részünk volt a két hét során az LVSZ programjain.

A családfő, Teophilus jött értünk a templomhoz. Nagyjából 5-10 perc múlva értünk el a helyhez, ahol éltek. Háznak nem lehet hívni, mert inkább egy falakkal elválasztott minifaluhoz hasonlít. Kiderült, hogy nagyjából húszan élnek ott, egy nagycsalád. A nagymama fogadott minket a leglelkesebben – bár egy szót sem értett angolul, mi meg nem beszélünk oshiwambóul (ez az ovambo törzs nyelve, és nagyjából a namíbiai lakosság fele ezt beszéli). Miután leraktuk a táskáinkat, egy külön épületben, a „nappaliban” ültünk le, és ott beszélgettünk, míg vártuk a vacsorát. Egy idő után nagyon szerettem volna elmenni mosdóba, úgyhogy rákérdeztem, hol van. Erre a családfő csak nevetett egyet, és azt mondta, nekik nincs wc-jük. Elment, hozott wc papírt meg zseblámpát, és mondta, hogy kövessem. Kiderült, hogy mégiscsak van egy pottyantós wc-jük. Aminek az ajtaját nem lehetett normálisan becsukni. A vacsora kétféle meghatározhatatlan hús volt, meg rizs zöldségekkel. Mindkettőből megpróbáltam vágni egy kis darabot, de egyikből sem bírtam, annyira ruganyos volt mindkettő. Furcsán néztek rám, ugyanis előző nap rosszul éreztem magam és nem mertem kísérletezni az ételekkel. Mikor a család nagy része hazaért egy közeli barát esküvőjéről (ahová minket is magukkal vittek volna, ha nem érkezünk későn), megkértek minket, hogy tartsunk egy áhítatot. Ezután mentünk el fürdeni. De mivel zuhanyzójuk nincs, ez abból állt, hogy egy üres helyiségbe beállítottak nekünk egy lavórt, és két nagy kannában készítettek oda meleg meg hideg vizet. Azt mondták, csak lötyögtessük magunkra a vizet. A reggelinket a házigazda öccsével töltöttük el. Ő sokat kérdezgetett minket, hogy milyen az országunk, hogyan élünk – tőlem például megkérdezte, hogy hány törzs él Magyarországon, és eléggé meglepődött, amikor megtudta, hogy itt mindenki magyarul beszél, és nincsenek mindenféle törzsi nyelvek.

dscf4511.JPG

Egy namíbiai gyülekezet

Mi 9:40-kor érkeztünk a 10 órakor kezdődő istentiszteletre, de a gyülekezet nagy része már jelen volt. A helyi lelkész körbevezetett és bemutatott minket a presbitereknek, akik mind nők voltak. A férfiak közül nagyon sokan messze dolgoznak, gyakran csak havonta járnak haza, így nem tudnak állandó, aktív munkát vállalni a gyülekezet életében.

Ahol én voltam, az egy fiatal gyülekezet volt. Nem emlékszem pontosan, mikor alapították, de biztos, hogy még nincs húszéves. A tagok száma pár ezer fő, de most sokan nem tudtak jelen lenni, de így is voltunk párszázan. Az emberek az első soroktól kezdve töltötték fel a padokat. Legelöl a gyerekek ültek, vagy ötvenen. Az istentisztelet alatt nem mentek ki, végig ott voltak, és egyáltalán nem hangoskodtak. A liturgia oshiwambo nyelven zajlott, de néha a lelkésznő elmondta angolul, hol tartunk. Nagyon sokat énekeltünk, és az énekkarok (mert több is van) készültek nekünk meglepetés énekekkel is. Aztán egy ponton minket is kihívtak a fogadó családokkal együtt, a lelkésznő pedig kijelentette, hogy most már ők az itteni családunk, és a gyülekezet a gyülekezetünk, és otthonra találunk náluk. Azt is bejelentette, hogy utazótársam, Tetty júliusban férjhez megy, mire az asszonyok hangos, jellegzetes „éljenzésben” törtek ki.

Aznap épp női napot tartottak a gyülekezetben, és sok asszony énekelve, terményekkel, ételekkel teli kosarakat vitt énekelve az oltárhoz. Az egész alkalom nagyjából két és fél óra hosszú volt.

wp_20170507_13_23_01_pro.jpg

Újra itthon

A Namíbiától való búcsú után kb. 37 órával tettük meg az első lépéseket magyar földön. Mit ne mondjak, hosszú volt az út. De hosszú és izgalmas volt az is, amit odaát, a világ másik felén együtt megtettünk, kilométerben és lélekben egyaránt. Még tart a kiértékelés bennem, a visszarázódáshoz idő kell. De azt tudom, hogy egész életemben meghatározók lesznek azok az élmények, amiket az elmúlt két hétben átélhettem. Hálás vagyok Istennek ezért a kalandért, és azért, hogy Ő őrzött végig az úton. De a lényeg most kezdődik: mert fontos az, amit egy gyűlésen tanulunk, megtapasztalunk…de még fontosabb az, hogy mit viszünk tovább belőle. Mi volt a nagygyűlés fő üzenete? Isten kegyelme által szabad vagyok. Azért imádkozom, hogy hadd legyek Isten eszköze abban, hogy minél többen megtapasztalhassák a Jézusban való szabadságot.

A nagygyűlésen még részt vettek: Fabiny Tamás evangélikus püspök, Mesterházy Balázs, Molnár Lilla evangélikus lelkészek, valamint Balicza Klára, az evangélikus egyház Ökumenikus és Külügyi Osztály referense. Az ő beszámolóikat az Evangélikus élet pünkösdi magazinjában lehet elolvasni.

Fotó: Garai Szilvia, LVSz hivatalos fényképei

A bejegyzés trackback címe:

http://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr8712531963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.