A gyerekbántalmazás nem keresztény érték

2017. április 27. - KötőSzó

Nemrég röppentek fel a hírek azzal kapcsolatban, hogy "vallási kiadók" gyerekverésre buzdító könyvet terjesztenek, amiben valóban hátborzongató dolgokat írnak. A minap pedig a wmn.hu-n jelent meg egy megrázó írás egy egykori áldozattól, akit a szülei a Bibliára hivatkozva vertek. Mivel vallási bántalmazással többször foglalkoztunk már itt a KötőSzón, néhány meggondolásra érdemes szempontot kiemelnénk ezzel a történettel kapcsolatban.

Szöveg: Laborczi Dóra | Fotó: Kiss Tamás (képünk illusztráció)
20160615-dsc_1900-hdr_2.jpg

1. Ezoterikus társaság ≠ vallási kiadó

Nem szeretnénk elvenni a probléma élét és egyáltalán nem szeretnénk letagadni, hogy a rosszul értelmezett vallási tekintélyből eredő bántalmazás valós, létező és rengeteg sebet okozó jelenség keresztény körökben (amint arról itt és itt már írtunk korábban hosszasan). Aki viszont megnézi a felháborodást keltő "Amit minden szülőnek tudni kell - Az első hét év. Gyermeknevelés szilárd értékekkel és szeretetteljes gyengédséggel" című könyv kiadójának oldalát, az láthatja, hogy ezt a kötetet inkább egy ezoterikus társaság forgalmazza, mintsem egy valódi vallási kiadó. A Nyolc Lépés Alapítvány foglalkozik ugyanis néhány fura gyógyító készítmény terjesztésével: az aktivált faszén porról például azt ígérik, hogy a természetes gyógyászat egyik leghatékonyabb anyaga, de van immunpajzsuk is, ami szintén megrendelhető. Azt ígérik, hogy "előadásokkal, tanácsadással, kiadványokkal és a természetes gyógymódok körébe tartozó módszerek megismertetésével (...) az emberek testi, pszichológiai és szellemi jólétét, egészségét szolgálják". Mivel a kereszténység és a teológia sosem lép és nem is szándékozik az orvostudomány helyére lépni, az ilyen leírásokat minden keresztény felekezethez tartozó embernek fenntartásokkal és visszautasítással kell kezelne, még akkor is, hogyha a végén - vélhetőleg a vallási tartalmakat fogyasztó réteg bővítése céljából nyakon öntik "a Biblia tanításával foglalkozó" előadásokkal is. (A magyarországi egyházak, vallási közösségek kiadói mind értékes szakirodalmat adnak akár párkapcsolati, akár gyermeknevelési kérdésekben, még ha olykor kicsit talán elavultak is, konkrét bűncselekményre - hiszen a gyermekverés az - nem buzdítanak.)

Részlet a könyvből

2. Jó, hogy valami kiveri a biztosítékot

Ettől függetlenül egy-egy ilyen eset napvilágra kerülése lehetőséget szolgáltat arra, hogy újra és újra szembenézzünk azzal, mennyi okot adunk mi, keresztények arra, hogy felháborodjanak "agymosott gondolkodásunkon és kificamodott erkölcsi magatartásunkon a józanabb és okosabban szerető embertársaink", másrészt azonban azt is jó látni, hogy nem megy el mindenki ezek mellett az ostoba tanácsok mellett. "Jó, hogy valami kiveri a biztosítékot" - írja a KÉK (Kapcsolatra Épülő Következetes) nevelés című oldal szerzője, ahol egy hosszú cikket is közölnek, melyben valóban biblikus alapokon kifejtik, hogy miért áll a verés távol a keresztény értékektől és a krisztusi példa alapján miért nem nevelünk büntetéssel?

3. Hogyan lehet innen visszatalálni a kegyelmes Istenhez?

A wmn.hu-n megjelent írást fáj még olvasni is. Ilyenek vannak benne: 

Én vagyok az a lány, akit kézen fognak, és vasárnaponként templomba visznek. Pap prédikál a szószékről, pénzérme van a kezemben, forgatom, mikor dobhatom már a perselybe, nagyon unom, fészkelődöm, és nem is érdekel az egész. Aztán hazaérünk, bezáródik az ajtó... Előkerülnek a tankönyvek, kiderül, hogy „már megint lusta vagyok”, nem tudok jól számolni, nem tanultam meg… nem értettem meg… „olyan vagyok, mint apám, nem lesz belőlem semmi”. A pap is megmondta, „a rosszat ki kell irtani gyökerestül”, mindig ezt mondják, és azt: „minden igyekezetükkel azon lesznek, hogy rendes embert formáljanak belőlem.” És akkor anyám egy napon két marokkal a hajamba kap, rángatni és ütni kezd. Kiirtja belőlem a rosszat.

Eddig a történet nagyon hasonlít egy általunk feltárt esethez, melyben így emlékezett vissza egy nő, aki testvérei szisztematikus verését kellett végignéznie minden este:

„Olyanról hallani, hogy az atyai szigor jegyében valaki egy-egy pofont be tud illeszteni a vallásos értékrendjébe. De hogy az következzen a vallásosságából, hogy rendszeresen szíjjal veri a gyerekeit? A testvéreim különben semmi rosszat nem csináltak, olyanok voltak, mint a kicsi gyerekek esténként, felélénkültek, játszottak, szaladgáltak, hangosak voltak. Apám ilyenkor – hetente többször is – elindult a szekrényhez, hallottuk, ahogy leakasztja a nadrágszíjat, ahogy zörgött az öv csatja, és mindenki tudta, mi fog következni.”

Ezeket a történeteket olvasva biztosra vehetjük, hogy ezek az egykori gyerekek elfordultak a kereszténységtől és annak minden földi képviseletétől. De a wmn.hu cikke így ér véget:

Az van bennem, hogy úgy éljek, hogy azt szívesen lássam vissza magamról, amikor előttem is lepereg a film...a kezem csak ölelésre nyújtom ki, és ha a Bibliához hűen akarok élni, akkor a Példabeszédek helyett Krisztus szavaira figyelek leginkább, ami sokkal szelídebb: „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket.” Ez tiszta, ez érthető, ez nem ellentmondásos. Ebben csak melegség van. Ez erősen megtart. Kisimít. Betakar. Ezt tanítom a gyerekeimnek is, akik a karjaim alá bújnak, és így lehetek egy kicsit saját magamnak is néha gyereke, akit magamhoz ölelek, ha mégis fáj...

4. Ne tűrjük meg se a vallási abúzust, se a gyermekbántalmazást közösségeinkben

Mit taníthatnak keresztény közösségeknek ezek az esetek?

- Figyeljünk oda egymásra, a legkiszolgáltatottabb tagjainkra is, akiknek nincsen tekintélyük és státuszuk a gyülekezeteinkben. 

- Ha konkrét bántalmazás gyanúja merül fel, ne féljünk szakértő segítségét kérni. Féljünk jobban a bántalmazástól, vagyis attól, hogy az erőszak megmérgezi és behálózza közösségeinket, mint a botrány lehetőségétől. Spirituálisan: szabaduljunk meg a bűntől és a gonosztól. (Az evangélikus.hu korábbi riportja a családon belüli erőszak és keresztény felelősség összefüggéseiről itt olvasható.) 

- Ha egy ilyen eset napvilágra kerül, az a közösség minden tagjának fájdalmas lesz, hiszen hogyan is viselhetnénk el ekkora igazságtalanságot a "szentek közösségében"? Ha nem lehet ezeket a kríziseket kibeszélni, érthetően a hárítás, a tagadás, áldozathibáztatás és a bűnbak-keresés kerekedik felül. Segítsük a feldolgozást!

- Ne fogadjuk el, hogy a gyerek módszeres verése alap. A legkiszolgáltatottabbakkal szemben elkövetett erőszaknak semmilyen elfogadható biblikus magyarázata nincsen.   

Végezetül: "Vallási abúzus ugyanúgy van, mint gyermekbántalmazás. Beteges és ártalmas mind a kettő. Tragikus, hogy sokszor együtt járnak. Jézus viszont felemelte a szavát mind a kettő ellen! Jézus követése és a Bibliára épülő értékrend pedig ugyanúgy nem beteges dolog, mint gyermeknevelésre vállalkozni. Mindkettő arról szól, hogy az Életet választom. Jézus az erőszak ellen lépett fel (kora vallásoskodóival szemben is), és mi keresztények elvileg az Ő követői volnánk" - írja a KÉK nevelés.

Ti mit gondoltok, mit jelentenek a valódi keresztény értékek a gyereknevelésben? Írjátok meg személyes tapasztalataitokat kommentben vagy a kotoszo@lutheran.hu címre.

***

Korábbi cikkeink a témában:

Vallássérültek – akik sebeket kaptak az egyházban

„A szentbeszédből semmi nem jött át” – egykori egyházi iskolások kereszténységről, hitről és egyházról

A templomban mintacsalád voltunk, esténként előkerült a nadrágszíj

Szeretetlenség vagy pofon – Melyik fér bele a gyereknevelésbe?

A bántalmazás ezer arca, avagy miért nem tudjuk megoldani a problémáinkat?

A bejegyzés trackback címe:

http://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr2312457929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szabó Erzsébet 2017.04.28. 08:54:18

A gyerekbol nem lehet kiverni a rosszat csak kisimogatni a jot A legnagyobb ero a szeretet ,minden gyerek nyitott ra . A rosszul ertelmezett szeretet kovetkezteben reagal ugymond tevesen a gyerek. A gyereket nem megmenteni hanem szeretni kell. En is serdulo koromban sokat szenvedtem a szuzesseg megorzese miatt . Mivel nem figyeltek ram ,nem ismertek es nem jottek ra ,hogy szandekomban sincs elvesziteni. Dacbol megtettem volna ,de Isten megakadalyozott benne. Ugy nottem fel ,hogy a szigoru neveles miatt nem ereztem szuleim szeretetet .Hazassagomat ketsegbeesesemben ajaltam vel Istennek ,es mefogadtam ,hogy az elso fiuhoz hozza megyek aki megkeri a kezem . Egy csodalatos ferjet kaptam ,aki mellett meggyogyul a gyermekkori dadogasom ,sujos,egy ev alatt teljesen elmulott . Harom gyermek edesanyja vagyok . Mindeg a szivemre hallgatva neveltem oket szeretetben ,bizonyos szigorusagban ,de soha nem bantalmazva. Mindig azt tettem amit a lelkiismeretem sugalt . Volt eletemnek olyan ket eve amikor elszakadt a cerna es tobbszor ,de nem allandoan ,kiabaltam . Megtapasztaltam ,hogy mikozben kiabalva nevelem a gyerekeimet, latom magam atolelve a valukat es csendes szoval magyarazni . Azonnal megertettek a mondandomat . Amikor mar senki nem hitt bennuk en utolso erommel is hittem es biztam . Megvaltozott az eletuk ,a szeretet gyozott ,21 evesen buszkek ,hogy a szuleik vagyunk . Az unokaink imadnak ,vitatkoznak hogy kinel legyunk tobbet. Szeretettel olelgetem oket es altaluk minden bantalmazott gyereket. Halas vagyok amiert mindig van akit atoleljek es a szeretet megovott olyan tettek elkovetesetol amivel nem szivesen szembesulnek .Az anya szeretetre szuletet . Jezus utan Maria a peldakepem es ot probaltam utanozni gyerekneveles teren is . Szeretettel kerlek beneteket EDESANYAK SZERESSETEK MINDENEK ELLENERE A GYEREKEITEKET!

Halász Patrik 2017.05.11. 00:59:47

"Olyanról hallani, hogy az atyai szigor jegyében valaki egy-egy pofont be tud illeszteni a vallásos értékrendjébe. De hogy az következzen a vallásosságából, hogy rendszeresen szíjjal veri a gyerekeit?"

Szerintem komoly probléma az is, hogy az előbbi eseteket - tehát az enyhe testi fenyítést - is jellemzően egyre inkább "gyermekbántalmazásként" láttatják, amit soha semmilyen körülmény nem igazolhat. Ez a cikk is mintha ezt a szemléletet képviselné. Helytelen túlzásnak tartom, hogy Magyarországon ez lett a helyzet a jog betűje szerint - bár tudomásom szerint a bírói gyakorlat jellemzően mégsem tekinti annak (és ha ez így van, akkor azzal egyetértek).

Nem mintha jó dolognak tartanám - szerintem olyan szükséges rossz lehet néha, amit végső esetben alkalmazhat a szülő, és akkor is csak a legenyhébb mértékben, ami már hatékony. Ugyanakkor szerintem illúzió azt hinni. hogy "a gyerekek jók", és ezért semmi ilyesmire nem is lehet szükség soha.

A fegyelmezés és a büntetés fogalmainak az éles elméleti szembeállítása - ami az egyik, a cikkben ajánlott írásban szerepel (itt: kekneveles.net/2015/10/18/miert-nem-buntetessel-nevelunk-a-bibliai-ok/ ) -, az eléggé nyilvánvalóan hamis és mesterkélt. És téves és hamis a Bibliának olyan magyarázata, amely a testi fenyítést igyekszik "kimagyarázni belőle", amit ez az írás, és egy másik, szintén hivatkozott is tesz (itt: www.gref.hu/files/3013/6139/7593/Nzzetek_Jzusra_Fenyts_Zsid._12.1-13_121209.pdf ). A gyermekek testi fenyítése teljesen természetes volt Pál korában (is). Mivel ő ezt jól tudta, ezért inti az apákat e téren a túlzott szigor kerülésére (pl. Ef 6, 4; Kol 3, 21). Aligha csak szóbeli figyelmeztetésre gondolt a Példabeszédek könyvének az írója, amikor a fegyelmezést ajánlja (Péld 29, 17). Sőt, néhány sorral korábban mintegy természetszerűleg botot említ a gyerek fenyítése kapcsán... (ld. Péld 29, 15). És nyilván ez volt az elv és a gyakorlat Pál idejében is.
Az más kérdés, hogy korunkban a növekvő iskolai végzettség, az általánosan civilizáltabbá váló viselkedés, a pedagógia és pszichológia fejlődése és - legfőképpen - az egyén kultusza mind abba az irányba mutatnak, hogy a konfliktusainkat próbáljuk meg kevésbé erőszakos módszerekkel rendezni, és még a bűnözők büntetését is enyhítsük. Érthető, ha ez a trend a gyermeknevelés terén is megjelenik.
Joggal lehet úgy érvelni, hogy ha Pál apostol minden dologban szeretetre - vagyis türelemre, jóságra, tapintatra - intett (az 1 Kor 13-ban), akkor nyilván a gyermek nevelésében is erre kell törekednie a szülőnek. Kérdés az, hogy a "szeretteli viselkedés" eszköztárában van-e helye bármilyen büntetésnek, meg az is, hogy fegyelmezésként mi az, ami még nem minősül liberális szempontból "túl erőszakosnak".
És itt vagyunk a lényegnél. Az Egyént kell imádnunk a szélsőséges liberális ideológia szerint - ez pedig a szeretet fogalmát úgy értelmezi át, hogy az annyit jelent, mint "a másik egyén szabadságát nem korlátozni". És ez sokszor igaz is lehet - csak nem mindig. Ezért nem esik teljes mértékben egybe a liberalizmus - és annak szeretetfogalma - a kereszténységgel, és egyben a valósággal. Valósággal? Nos, a pszichológia, a szociológia, a jog tud agresszióról, büntetésről mint olyan fogalmakról, amelyeknek van helye, pozitív szerepe is az emberi társadalom, emberi közösségek működésében.

Minek volt ennyit írni erről? Csak azt akartam mondani, hogy nem kereszténységről, nem józan észről, nem szeretetről szól "gyermekbántalmazást" sikítani a gyerekek bármilyen, akár legcsekélyebb testi fenyítése kapcsán, hanem a liberalizmusról. Min tudjuk, még a felemelt hang is "bántalmazásnak" számíthat - és ki tudja, mi nem... Ki tudja, van-e bármilyen határ, aminek a meghúzását a liberalizmus elvileg megengedi. Hiszen a határ láthatólag állandóan változik. Lassan kötelező lesz a gyerek bármilyen szeszélyének engedni - például ha fiú létére éppen lány szeretne lenni... Nem feltétlenül igazságos, jóindulatú és ártalmatlan dolog a liberális ideológia.

És még egyszer: a gyengéd határozottság, a kedvesség, a gyerekre való odafigyelés, a tisztelete, a vele való barátságos párbeszéd híve vagyok. De néha tapasztalnia kellhet, hogy lehetnek bizonyos negatív tetteinek rá nézve komolyan negatív következményei. Amennyire csak lehet, el kell kerülni a testi fenyítést, és az a legjobb, ha ez teljesen lehetséges. De nincs az a liberális filozófus, aki minden élethelyzetet illetően a zsebében hordja a bölcsek kövét. Persze, az nem is akarja, hogy legyen neki - ő csak ragaszkodik ahhoz a vallási alapelvéhez, hogy nem lehetünk elég provokatívak és szélsőségesek az egyéni szabadság mint alapérték demonstratív ünneplésében. Ezért mindig kell valami újabb ideológiai csatateret találni, egy még tágabb horizontot, ahol új diadalra vihetjük Egyénimádó Vallásunkat. Vagyis el kell vágni minden hagyományos társadalmi köteléket, mert ezek korlátozzák az egyént - és a szülői szigor is ilyen.

Halász Patrik 2017.05.11. 01:19:34

Egyetértek Szabó Erzsébettel abban, hogy nagy érték a türelem is, a kedvesség is. Az emberi kapcsolatokban, a családban, a gyermeknevelésben is. Én is helyeslem, támogatom, ajánlom ezeket. Magam is törekszem rá a való életben, és tapasztalatból is tudom, hogy jó hatásúak.

Úgy gondolom, mindezzel együtt, hogy hasznosabbak lennének e témában olyan cikkek vagy riportok, amelyek konkrét nevelési élethelyzetek, problémák esetén mutatnak be jól működő szülői gyakorlatokat (ezen nem elméleti elképzeléseket, hanem valóságosan megtörtént eseteket értve) - az esetleges túlzott szigor alternatívájaként. Azzal inkább tudnának mit kezdeni szülők a gyakorlatban, mint ideológiai deklarációként ható írásokkal, amilyen ez a cikk volt. (Tudom, a valóban káros szélsőségekről szólt -csak nem húzott semmilyen határt ezekkel kapcsolatban, és ez volt a baj.)

IgazságotMindenkinek 2017.05.15. 10:09:10

Álságos, képmutató írás ez, nagyon mocskos. Ez a blog felmenti a gyerekeket véresre pofozó, kulcsomóval megvakító, naponta gyerekeket verő paptársadalmat a felelősség alól. Csak a bűnös gyerekverő papok börtönbe zárása és az őket támogató blogírók társadalom általi kiközösítése mentheti meg a gyerekeket a mindennapos veréstől, bántalmazástól.