Kötőszó

Nem akárki állítja ezt, mint Daphne Hampson, a magát posztkeresztényként meghatározó oxfordi teológus professzor, aki múlt pénteken tartotta első előadását Budapesten, melyben a reformáció 500 éves jubileumára is reflektált.

Szöveg: Laborczi Dóra | Fotók: Hegedüs Márton

Aki szervezett már életében tudományos vagy bármilyen eseményt, tudhatja jól, hogy nem egyszerű kihívás felkelteni az érdeklődést, vagy rábírni az érdeklődőket arra, hogy el is jöjjenek. Luther, Kirkegaard és a modernitás pedig első ránézésre nem az a témakör, amire fiatalok tömegei özönlenének, múlt pénteken mégis ez történt: Daphne Hampson oxfordi teológusprofesszor előadására színültig telt az ELTE-BTK Gólyavárának kis auditóriuma, annak ellenére, hogy az előadás egész végig angol nyelven zajlott, tolmácsolás nélkül. 

Hampson professzor a kereszténységet prezentációja elején így definiálta: a keresztények hiszik, hogy egy különleges esemény akasztotta meg a történelmet. Abban hisznek, hogy a Krisztus-esemény teljesen egyedülálló történés. A modernitás azonban tagadja ezt az egyedülállóságot, ahogyan a 18. századtól kezdve tagadni kezdik a csodákat is. Ezzel megy szembe Kierkegaard, amikor azt állítja, hogy a filozófia és a kereszténység kibékíthetetlenek egymással, mert a hit szemben áll az értelemmel; Isten csodát tesz, amit nem lehet ésszel felfogni.

Az előadó ezen a ponton kitért az evangélikus és a katolikus gondolkodás strukturális különbségeire. Az általa felírt ábrából levezette, hogy a katolikus gondolkodás lineáris: a természet a kegyelemnek köszönhetően tökéletes és ez a tökéletesség elvezet Istenhez. Míg a lutheránus felfogás szerint az igazság nem a természetből, hanem belső lényegünkhöz tartozik és közel lenni Istenhez annyit tesz, mint közel lenni az igazsághoz. A bűnös állapot pedig az Istentől és az igazságtól való eltávolodásunkat jelenti. Ez az ábra egy 16. századi, az előadó által is a Trentói zsinathoz kötött gondolkodás vázlata. A jelenkori teológia és a 16. századi közötti különbségekre azonban nem tért ki a prezentáció, holott ezeket a különbségeket az ökumenikus mozgalomnak köszönhetően létrejött közös nyilatkozatok némileg ugyan már felülírtak, filozófiai szempontból és a hagyományokat tekintve mégis helytállónak mondhatók.

Mindenesetre - folytatta gondolatmenetét a professzor -

Kirkegaard gondolkodására ez a lutheránus hit-felfogás hatott, amikor azt állítja, hogy Jézus nem egy szokratikus tanító volt, hanem maga az igazság.

Az előadó kitért arra is, hogy ezen felül milyen gondolkodók hatottak Kirkegaardra, hogy ő kikre hatott és kikkel helyezkedett szembe.

Daphne Hampson előadásának fő állításai a következők voltak:

• Kirkegaard Filozófiai morzsák című műve briliáns.
• Mindezt a lutheránus gondolkodás tette lehetővé.
• Félreértés, hogy egy olyan post-Newtoni világban élünk, melyben a tudomány került a hit helyére. Mindez a kereszténység alapját és vázolt definícióját nem teszi kevéssé megfontolásra érdemessé.
• Hiszen: habár sokkal többet tudunk a biológiáról vagy a fizikáról, mint évszázadokkal vagy évtizedekkel ezelőtt, ez még nem teszi kevésbé felfogatatlanná a feltámadás tényét.

Daphne Hampson sajátos teológiai világlátása nem okozott csalódást – ezt az előadások utáni kérdések és élénk párbeszéd is bizonyították. A professzor posztkeresztény teológusként határozza meg magát, ami az oxfordi egyetem teológiai tanszékén is kuriózumnak számít. Habár a professzor erre csak az előadását követő kérdésekre adott feleletben tért ki, magyarázata – miszerint a kereszténység túlságosan patriarchális ahhoz, hogy ő abban feminista, egyenlőségre törekvő gondolkodóként otthon érezze magát – nézetem szerint inkább tapasztalatokból, mintsem pusztán filozófiai vagy teológiai érvkészletből ered. Álláspontja mindenesetre a körön kívül és belül lévőknek is érdekes, megvitatandó lehet, amint azt az előadást követő kérdések is bizonyítottak.

Az előadásról hangfelvétel készült, melyet a Shekinah teológiai kutatóintézet honlapján található.