Isten tanítása nem a jobb vagy a baloldalé, hanem mindenkié – interjú Sallai Róbert Benedekkel

2017. március 16. - KötőSzó

„Az egyház nem válogathat az emberek között azok politikai meggyőződése alapján, márpedig manapság nem egyszer megteszi, és ezen mélységesen fel vagyok háborodva” – árulta el Sallai Róbert Benedek a balassagyarmati evangélikus gyülekezet reformációi rendezvénysorozatának beharangozó előadása után. Politikusokról szóló sorozatunk ötödik részében dédnagyapai örökségről, keresztény hátterű politizálásról, valamint a politika és az egyház viszonyáról is szó esett. A Lehet Más a Politika református országgyűlési képviselőjét Bartha István, balassagyarmati evangélikus lelkész kérdezte.srb2.jpgBartha István: Mesélne kicsit a gyermekkori istenélményéről? Hogyan lett a keresztény családi háttérből személyes hit?

Sallai Róbert Benedek: Kisgyermekkorom misztikus csodája volt az istenhit. 1974-es vagyok, abban az időszakban nem volt nagy divat félni Istent, de szerencsés voltam: az 1900-as születésű dédnagyapám nevelt. Dédnagyapám özvegyember volt, mindenét eladta, hogy szüleim építkezését segítse, ezért lakott velünk, és így lett meghatározó szereplője az életemnek, 15 éves koromig. Voltak olyan évek, mikor nagyon-nagyon sok időt töltöttem vele. Kisgyermekkoromban ő vigyázott rám, ő hordott óvodába, és vele laktam hosszú időn át egy szobában. Mai napig állítom: egyik legjobb ember volt, akit valaha ismertem, és mindenképpen egyike azoknak, akik a legnagyobb hatással voltak rám. Olyan fajta embereket nem igazán ismerek ma már, mint ő volt, csak kortársának, Fekete Istvánnak a regényeiben tűnnek fel rendre ilyen karakterek, ezért is ragaszkodom ezekhez a könyvekhez. Minden reggelt imádkozással kezdett, minden estét imádkozással zárt, a református egyház presbitere volt és nem mulasztott el egy istentiszteletet sem. Soha semmit nem tett magáért, egy kivétellel: templomba járt vasárnaponként. Vasárnap felvette a jobbik ruháját, elment a templomba, és egy forint húsz filléres minyont hozott, így a templomot valami kellemes érzéssel párosítottam kicsi koromtól. Gyermekkorom meséje a „Fiatalok bibliája“ című könyv volt, amit dédnagyapám olvasott fel nekem. Nem tagadom: lelkes kisdobos és úttörő voltam, nagyszerűnek éreztem az őrsöt és az úttörőtábort, de nem értettem: a többiek este miért nem mondják el, hogy „Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a szemem…“

BI.: Nem volt problémája abból, hogy ön elmondta ezt az imát az úttörőtáborban? Később nem származott hátránya keresztény hátteréből?

SRB.: Talán a hit túlhallgatása és dédnagyapám világa közötti kontraszt volt az, ami ráébresztett, hogy valami nincs rendben, és pusztán belső egyensúlyom kerestem, és ez dédnagyapámhoz húzott. Az ő kérésére konfirmáltam le, és lettem úrvacsorával élő tagja a református egyháznak. Halála a rendszerváltással kötődik össze: sajnos nem élhette meg azt, pedig mennyire várta, hogy egyszer „eltakarodnak a kommunisták“. Kapcsolatom a vallással, vagy inkább az egyházzal furcsán alakult, mert halálával az egyháztól is eltávolodtam. A korábban hideg templomok, ahol néhányan tettük kezünk imádkozásra, a kilencvenes évek elején megteltek addig sosem látott emberekkel, akik között volt, aki iskolaigazgatónak jelentette, ha gyerek biciklijét látta a templomudvarban. Presbiter lett a korábbi orosz-magyar barátság elnöke, és úgy éreztem, egyre kevésbé van már ott helyem. Lelkészem, a Nagytiszteletű Gúthy Gabi bácsi elment a városból, és egy fiatalt, új lelkészt kaptunk, akinek furcsa ügyei voltak ifjú hölgyekkel. Majd jött még egy lelkész, akinek viszont nem is lelkészi, inkább Isten-allűrjei voltak és ez nagyon-nagyon elbizonytalanított - nem tagadom hát, hogy eltávolodtam az egyháztól. Egyszer le is írtam: a tekintélyes ház, ami fölé semmilyen hatalom nem tudott emelni semmit, és a város fölé emelkedve hirdette az Istent, egyre inkább úgy tűnt, Isten házából a képmutatás házává alakult, s ezt nehezen viseltem. Eltávolodtam hát az egyháztól, de attól, akik vagyunk, nem tudunk eltávolodni soha, és soha nem tagadtam meg sem dédnagyapám nevelését sem Istent, inkább kialakítottam a magam kis részben panteista alapokra épített istenhitét, s a mai napig reformátusnak vallom magam. Nem szívesen megyek„saját“ gyülekezetembe, ahol ma már édesanyám is megbecsült presbiter, mégsem érzem azt sajátomnak, amibe nem tagadom: közrejátszik kicsit a politika is. Mivel a Fidesz kisajátította az egyházból azt, amit tudott.

BI.: Hogyan látja az egyházak és a politikai erők kapcsolatát a mai Magyarországon? Mit tart jónak, min tartaná szükségesnek változtatni?

SRB.: Rendkívül egészségtelen kapcsolatot látok, ahol az egyház egy része elfeledte létének alapját, és Isten helyett inkább földi urakat és azok érdekeit szolgálja. Talán ha visszanézünk a történelemben, akkor nem csodálkozunk ezen, azonban olyannyira ellentétes azzal a fajta hittel, amit én gyermekkoromban láttam, hogy azzal azonosulni nem tudok. Isten, és a beléje vetett hit mindenkié, és ez a kőszikla, amelyre valójában az egyháznak épülnie kell: az egyház nem válogathat az emberek között azok politikai meggyőződése alapján, márpedig manapság nem egyszer megteszi, és ezen, mélységesen fel vagyok háborodva. Magam azt gondolom: ahogy a civil szektornak ,a gazdasági szektornak és a politikának nem lenne szabad átfednie egymást, épp úgy az egyháznak sem lenne szabad politikai véleményt formálnia, és politikai érdeket képviselnie, márpedig látom: ezt nem egyszer megteszi. Nem lenne szabad hagynia, hogy egy politikai erő saját hasznára hasznosítsa mindazt, ami fölött egyedül neki kellene rendelkeznie.

srb.jpgBI.: Keresztény hitének, hátterének van valamilyen hatása a politikai döntéseire? Hogyan tudja érvényesíteni hitét, lelkiismeretét politikai csatározások során?

SRB.: Nem hiszem, hogy külön a politikai döntésekben kell meglennie a hitnek: annak minden döntésben meg kell jelennie az életben. A hit megteremtheti a törekvést a jó erkölcsre (s persze ezt nem bigott értelemben értem), de annak minden döntésünkben érvényesülnie kell: akár politikai, akár üzleti, akár családi kérdésben. Egy ember az életében sokat hibázik, sokat vétkezhet mások ellen akár akaratlanul is, és a hit ahhoz kell, hogy legyen erőnk felismerni, és beismerni korábbi hibáinkat és vétkeinket. Politikusként is tévedhetek, de a legnagyobb tévedés mögött is ott áll a hit: hogy a döntéssel a Jót szolgálom. A jó pedig nem más, mint az meggyőződés, hogy minden döntésünkkel úgy akarjuk tenni a jót minél többeknek, hogy az minél kevesebbeknek okozzon rosszat. A döntések alapját ez kell, hogy képezze, és a hitnek, vagy Isten minden tanításának az ember összes döntésében meg kell jelennie, nem különböztethetjük ezt meg politikai, és nem politikai döntésként.

BI.: Mit gondol arról az általános vélekedésről, miszerint a keresztény vallásos értékrend szükségszerűen a jobboldalinak nevezett politikai beállítódással kapcsolódik össze, míg ha valaki szabadelvű, környezetvédő, és a társadalmi igazságosság értékeit képviseli, az szükségszerűen csak ateista vagy agnosztikus lehet. Az ezzel kapcsolatos tévképzeteket, vitákat hogyan éli meg?

SRB.: Egyszerű butaságként élek meg minden állítást, amely az istenhitet politikai ideológia alapján akarja besorolni. Egyáltalán nem azonosulok azzal, hogy bárki Isten tanítását jobboldalinak, vagy baloldalinak akarja beállítani. Éppen ezért leltem politikai közösségre életemben elsőként az LMP-ben. Itt nem kell sem jobb, sem baloldalinak lennem: lehetek mindkettő, illetve egyik sem. Szerintem a világot sem lehet világosan materialista és idealista részre bontani, és butaság is erre törekedni.

Az egyház: helyi közösségeket véd, családokat, településeket - és ezek együttese a haza. Jobboldali hát, ha kötődik a hazához, a nemzethez? Talán igen. Főleg, ha itthon a történelmi hagyományokat nézzük.  Ugyanakkor a jobboldali gazdaságpolitikában a magántulajdon meghatározó, és vajon mi a vagyonosság határa a magántulajdonban? Jézus tanítása mi a vagyonról, a sok-sok magántulajdonról? Nem hinném, hogy az egyház lehet kizárólag jobboldali.

Az egyháznak és az istenhívő embernek mindenkor az elesettek felé kell fordulnia, segíteni a rászorulót, ajtót nyitni az előtt, aki segítséget kér. Ezek szociális értékek, és ez politikailag baloldali eszméhez áll közel, ugyanakkor a baloldal nevében vették el a segítség lehetőségét az egyháztól, csoda hát, ha megtagadja mindazt, amit szocialista értének vél? Nem csoda, de ettől még az egyház ebből a szempontból nézve baloldali értékeket kellene, hogy képviseljen.

Liberális-e az egyház? Bizonyos tekintetben, emberjogi vonatkozásokban igen, hiszen alapvetően nem akar megkülönböztetni nem szerint, bőrszín szerint. Szerintem az egyháznak olyannak kell lennie, mint egy jól működő politikai közösségnek: sem nem jobb, sem nem bal, minden együtt, tárt kapukkal, szeretettel fordulni azok felé, akik rászorulnak a segítségre, de megtartani közösségünket, nemzetet.  Én ezt az LMP-ben találtam meg.

Nem szívesen vitázok egyházról, vallásról, vallom, hogy a hitet mindenkinek magának kell megélnie, Jézus tanítása a szeretet tanítása, ami a lélekben van, és cselekedeteinkben jelenik meg. A mai magyar kormány szerintem vallhatja magát keresztény-konzervatívnak, homlokára is tetováltathatja Jézus tanításait: cselekedeteiben akkor sem lesz az, ha gyűlöletet szít, kirekeszt, megítél és nem érti a szeretet tanítását. És aki a szeretet tanítását nem érti, az vajon mit ért Jézus életéből?

A bejegyzés trackback címe:

http://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr8912342277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

ivangroznij 2017.03.16. 17:26:03

Eléggé zavaros és ellentmondások, vagy csúsztatások, meg politikai reklámozás van itt.
"Éppen ezért leltem politikai közösségre életemben elsőként az LMP-ben. Itt nem kell sem jobb, sem baloldalinak lennem: lehetek mindkettő, illetve egyik sem." Jobboldalinak lenni az LMP-ben? Naaa! Ilyen tágölelésű az LMP? Reklámnak is olyan, mint a Kasszás Erzsi.
"A mai magyar kormány szerintem vallhatja magát keresztény-konzervatívnak, homlokára is tetováltathatja Jézus tanításait: cselekedeteiben akkor sem lesz az, ha gyűlöletet szít, kirekeszt, megítél és nem érti a szeretet tanítását."
Azért csak van az LMP-ben állásfoglalás jobb és bal között.

Mezőföldi 2017.03.16. 18:47:55

Nehogy olyan legyen az egyház mint egy politikai párt, az a vég lenne, így is marják egymást a hívek a politikai nézetek miatt, elfelejtik hogy egy "párt" van, az pedig Krisztus... Nem is túl szimpatikus a pártpolitizálás egy egyházi felületeken.

azygan 2017.03.17. 00:42:25

@ivangroznij: inkább lopni kell, az a fidesz tempó, ugye?

ivangroznij 2017.03.17. 09:52:59

@azygan: Arra, amit írtam, ez egy teljesen irreleváns, mellébeszélő válasz

Váci Programok 2017.03.17. 21:55:38

Minden magát kereszténynek mondó egyház, de egyén is "politikus", mert kutyakötelessége az ÚjSzövetség "normáit" betartani, ill. az azokat nem betartókat arra figyelmeztetni, evangelizálni. Az abortusz -ami de facto egy gyilkosság- ellen keresztényi alapkötelességünk hangosan is fellépni. Ugyanez vonatkozik a hasonneműek "házaságára", "az ilyen 'párok' általi örökbefogadására", stb,..
Ez nem jelenti azt, hogy az 'Egyház' valamely párt/pártok mellett teszi le a voksot, hanem a keresztény morál mellett. Hillary Clinton, az abortusz melletti agitációjával
egy teljesen antikrisztusi propaganda-gépezet jelöltjeként fel se merülhet, hogy keresztény körökben, keresztény 'Egyházaknál' a választási listára felkerüljön.
Ez nem 'jobb' ill. 'bal' oldali preferálás (amúgy is túl zavaros, definiálatlan, országonként, kultúránként erősen különbözik, hogy kiket bélyegeznek 'bal' ill. 'jobb'oldalinak) . ...
Egy biztos, akik ma "politikailag korrektek" nagyon eltávolodtak a krisztusi alaptörvényektől .