Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Viseld gondját egy menekült gyereknek

Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa befogadószülőket keres menekült gyermekek befogadására, a gyerekekről való átmeneti gondoskodás céljából. A gyerekkorú menekültek és kiemelten a kísérő nélküli kiskorú menekültek különösen sérülékeny csoport. Minden támogatást meg kell kapniuk ahhoz, hogy a vándorlásból adódó veszélyeztetettség csökkenjen. A kiskorú menekültek potenciális áldozatai lehetnek az emberkereskedelemnek, prostitúciónak, szervkereskedelemnek. A magyar állam területén tartózkodó minden kiskorút megillet a gondoskodás és a védelem, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségű.

Forrás: SOS-Gyermekfalu

Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa tagja a 134 országban működő SOS Gyermekfalvak Nemzetközi Szövetségének. Egy olyan civil szervezet a gyermekvédelem területén, amely nevelőszülői hálózatokat, lakásotthonokat és családmegerősítő programokat működtet. 2015. decemberétől magyarországi befogadó állomásokon, határ menti tranzitzónákban, kísérő nélküli kiskorúak gyermekotthonában segítenek tolmácsolással, pszichológiai támogatással, szociális munkával, orvosi ellátással és adományokkal.

'Küldetésünkkel összhangban felelősséggel tartozunk minden gyermekért, aki támogatásra és segítségre szorul, állampolgárságtól függetlenül. Amikor egy gyermek veszélynek van kitéve háború, vagy akár természeti katasztrófa miatt, fel kell lépnünk annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban kiemeljük a vészhelyzetből, átsegítsük a krízisen és biztonságba helyezzük. Az SOS Gyermekfalvak nemzetközi szervezete több évtizedes tapasztalattal rendelkezik humanitárius katasztrófák kezelésében, számos országban aktívan részt veszünk vészhelyzetek megoldásában. Együttműködési rendszerünk van a helyi hatóságokkal, már bevált infrastruktúrával és logisztikai háttérrel, valamint a helyi kultúra ismeretével rendelkezünk, megbízható partnerként bizalmat és elismerést élvezve" - írják a hozzánk eljuttatott sajtóközleményben.

Ezt a nemzetközi tapasztalatot felhasználva bővítik most menekült gyermekek segítését célzó programjukat Magyarországon. A gyerekkorú menekültek és kiemelten a kísérő nélküli kiskorú menekültek különösen sérülékeny csoport. Minden támogatást meg kell kapniuk ahhoz, hogy a vándorlásból adódó veszélyeztetettség csökkenjen. A kiskorú menekültek potenciális áldozatai lehetnek az emberkereskedelemnek, prostitúciónak, szervkereskedelemnek. A magyar állam területén tartózkodó minden kiskorút megillet a gondoskodás és a védelem, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségű. Az SOS-gyermekfalu menekült programja új tevékenységgel bővül: befogadószülőket keresnek menekült gyermekek befogadására, a gyerekekről való átmeneti gondoskodás céljából, hivatalos bérezést, foglalkoztatást és gyermekek után járó ellátmányt biztosítanak, a befogadó szülők felkészülését és a kísérését színvonalas szakmai képzések biztosítják. 

Befogadó szülő lehet, aki elhivatottságot és motivációt érez arra, hogy segítsen a legkiszolgáltatottabb sorsú gyerekeknek, átmenetileg gondoskodjon róluk, abban az időszakban, amíg a gyermek Magyarországon tartózkodik; 24. életévét betöltötte; büntetlen előéletű; a nála elhelyezett gyermeknél minimum 18. évvel idősebb;
személyisége és egészségügyi állapota alapján alkalmas arra, hogy gondoskodjon a nála elhelyezett gyermekről; elvégzi a befogadószülők számára indított tanfolyamot; a gyermek befogadására alkalmas ingatlannal rendelkezik. Előny, hogyha Ismeri a menekült gyermekek valamely származási országának nyelvét, kultúráját, vagy rendelkezik más kultúrákban szerzett tapasztalattal, nyitott a kultúrák közötti találkozásra, együttműködésre

További információ: SOS-Gyermekfalu menekült programja

A Lutheránus Világszövetség (LVSz) kiemelten foglalkozik a háború sújtotta területekről menekülőkkel, sürget humanitárius és diplomáciai megoldásokat a közel-keleti konfliktus rendezését illetően. Több menekülttábor munkájában vesz részt a Szíriával szomszédos Jordániában és Irakban, illetve tagja a 183 egyházat és vallási közösséget tömörítő, menekülteket segítő ACT Allience nevű szervezetnek. Az LVSz menekültek között végzett munkájáról korábban itt írtunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr2412327039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása