Kötőszó

Mi lenne, ha egyszer csak találkoznánk valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint mi? Örülnénk neki? Vagy dühösek lennénk? Romantikusnak találnánk? Más szemmel néznénk az „álompartnerre”, mint korábban? Próbálnánk felvenni vele a kapcsolatot, megszeretni? Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmjében felvetődnek ezek a kérdések, és választ is kapunk rájuk.

Szöveg: Kézdi Beáta
„Hát akkor, este találkozunk!” – mondja az idősödő Endre a fiatal Máriának,  mert már tudják, hogy bár még az életben nem sokat beszéltek, amikor igen, azt sem sikerült túl jól, közösen álmodott álmukban azonban jóban vannak, hiszen békés szarvasokként élnek egy erdőben. Talán a fentinél kedvesebb randevúmeghívás még sosem hangzott el filmvásznon.  A Testről és lélekről című filmben ugyanis a vágóhídon dolgozó gazdasági igazgató és a nemrég érkezett minőségellenőr tényleg nem sokat beszélnek egymással, mégis ugyanazt álmodják estéről-estére, mely csak egy véletlennek köszönhetően derül ki. Innentől kezdve pedig kezdhetünk izgulni, hogy a két csendes, a maga lelki és testi sebeivel küzdő ember egymásra találjon a való életben is.  A történet nem kiszámítható, de érezzük és reméljük, hogy kapcsolatuk lépésről-lépésre a megismerkedés felé halad.

A főszereplők kommunikációs nehézségeinek megjelenítése, – hiszen Mária annyira nem tudja kezelni a társas érintkezéssel együtt járó helyzeteket, hogy este bábukkal játssza el a vele történteket, gyakorol egy-egy találkozásra, míg Endre nem tudja mozgatni a bal kezét, ezért kifejezetten visszahúzódó – a rendező részéről azért is  fontos döntés, mert a makk egészséges embereknek sem megy manapság könnyen az ismerkedés, hát még azoknak, akiknek testi, lelki korlátaik vannak. Enyedi Ildikó filmjében azonban ezek a „hibák” is olyannyira szerethetők, hogy a nézők magukra ismerhetnek a film karaktereiben és jó párszor fel is nevetnek. A film elgondolkodtat egyúttal arról is, hogy mi lenne, ha egyszer csak találkoznánk valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint mi. Örülnénk neki? Vagy dühösek lennénk? Romantikusnak találnánk? Más szemmel néznénk az „álompartnerre”, mint korábban? Próbálnánk felvenni vele a kapcsolatot, megszeretni?

A Testről és lélekről női főszereplője Borbély Alexandra, a Katona József Színház színésznője lenyűgöző, ahogyan egyszerre finom, mégis autisztikus mozdulatai, valamint túlzottan is racionális, szabálykövető magatartása mellett érzelmi mélységeket mutat be. A férfi főszereplő egy ízig-vérig amatőr, Morcsányi Géza dramaturg, a Magvető Könyvkiadó nemrég leköszönt igazgatója, aki visszafogott, teljes szívből szerethető finom eleganciájával és józanságával ragadja magával a nézőt, egy percig sem érezve, hogy amatőr játékot látunk. A két főszereplő egymásra kiválóan rezonáló párt alkot a filmvásznon, de kitűnő színészeket láthatunk a kisebb szerepekben is. Békés Itala remekel a szókimondó takarítónő szerepében, akárcsak Jordán Tamás gyermek-pszichológusként, vagy Mácsai Pál kisstílű nyomozóként. Tenki Réka is izgalmasan hozza a szakmailag elkötelezett, hiú pszichológust, és még azok a szokásos karakterek, mint Schneider Zoltán megcsalt kisember HR-ese és Nagy Ervin „falu bikája” is jól megrajzolt.

A Testről és lélekről alatt sokat nevethetünk, mert saját magunk esetlenségét, olykor kimondott vagy kimondatlan gondolatait, érzéseit láthatjuk viszont a filmvásznon. A film végén egy dolgot érzünk biztosan: a két főszereplő mélységeket és magasságokat megjáró szereleméért érdemes élni, másba nem is szabadna belekezdeni. Megküzdeni magunkkal, a másikkal, a környezettel, és nekivágni valami olyannak, amely nekünk rendeltetett, nem csak az álmunkban, hanem a valóságban is.