Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Fabiny Tamás: Az egyháznak van véleménye mindenféle kérdésről, a hajléktalanságról, az abortuszról

Az Origo Fabiny Tamással, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspökével készített interjút, melyet most mi is szemlézünk. Szó esett a reformáció 500. évfordulójának jelentőségéről, aktualitásáról és az evangélikusság mibenlétéről. 

„[A reformáció 500. évfordulója] több mint egy egyházi ünnep, mivel Luther Márton sem kizárólag egyházi ember volt, hanem egy korszakos európai személyiség. Sokan azt mondják, hogy az újkor kezdete is a reformációhoz köthető, valamint Luther személyiségéhez. A reformátor nemcsak az egyházon belül vitt véghez visszafordíthatatlan változásokat, hanem a világi életben is. A kultúrában, a művészetben, a világi hivatal megbecsülésében nagyon messzire ment Luther, és megváltoztatta a középkori egyház felfogását ezekről a kérdésekről. Az evangélikus egyház számára természetesen kiemelten fontos Luther személyisége, mivel a jelenlegi egyházunk gyökereit ő teremtette meg. Ezt persze később továbbvitte a kálvini reformáció, és az 500 éves évfordulót mostanra már csak ökumenikusan lehet megünnepelni. Ebben a katolikus egyháznak is szerepe lehet, nemcsak szűkkeblűen akarunk ünnepelni, hanem az egész kereszténységnek közösen kell emlékeznie.” – válaszolt a püspök, mikor a reformáció 500. évfordulójának fontosságáról kérdezték.

A témából adódóan volt szó a reformáció aktualitásáról is: „Luther a történelem csillagórájában született, amikor felfedezték Amerikát és a könyvnyomtatást. Sok pozitív fejlődés volt akkor, de ott volt az emberekben a félelem a világvégétől. Ma is rengeteg fejlődés van a világban, de a szorongás ma is megvan a létbizonytalanság és fenyegetettség állapotában. 500 évvel ezelőtt a félelemmel sokan kufárkodtak, aminek legnyilvánvalóbb jelképe a búcsúcédula volt. Luther a búcsúcédulával szemben az isteni kegyelem fontosságát hangsúlyozta. Ma is ez a választóvonal, mivel sokan űzik a vallási kufárkodást, amivel visszaélnek az emberi jóérzéssel. Mi bele akarunk kapaszkodni az isteni irgalomba, és ezt Jézusban megtalálom. Ha ez az embereket Jézushoz irányítja, akkor megismétlődhet a reformáció.”

Fabiny Tamás arról is beszélt, hogy az évforduló milyen lehetőséget adhat a helyi közösségeknek: „Az emlékbizottság részéről pályázatokat írunk ki, ami pénzbeli támogatást tesz lehetővé. Örömmel támogatunk minden kreatív ötletet, így akár egy focitornát is szívesen felkarolunk. Segítséget adunk ahhoz is, hogy a helyi gyülekezetek megszerezhessék Luther összes műveit. Az egyik legfontosabb hozzájárulásunk a Luther-rajzfilm elkészítése, amivel nemcsak az egyházi berkekben lehet találkozni, hanem nemzetközi karriert is befut. Négy-öt nyelven biztosan be fogják mutatni.”

„Korábban arról beszélt, rá kell ébrednünk arra, hogy miért jó evangélikusnak lenni, mi lehet az az üzenet, ami segíthet ebben?” érkezett a kérdés Fabiny Tamáshoz, aki a következőképpen válaszolt: „Az evangélikusság nem cél, hanem eszköz, hogy valaki keresztény legyen.  […] A mai magyar társadalomban az evangélikusság által felmutatott értékekre szükség van, így a hivatás megbecsülése. Minden hivatás Isten ajándéka lehet – mondta Luther. Így aki a templomban csak a takarítást végzi, az ugyanolyan megbecsülendő, mint a lelkész, akinek teljesen más feladata van. Az evangélikusságnak a szerepvállalása nagyon sok területen példaadó. Antall József néhai miniszterelnök még a lelkészszentelésemre azt írta, hogy a magyar kultúrában az evangélikusság messze a számarányához képest szerepelt. A 19–20. században a magyar orvosok és gyógyszerészek között az evangélikusok aránya jóval magasabb volt, mint amit a népszámlálási adatok mutattak. Szerintem a kiegyensúlyozottság, a szélsőségektől mentesség jellemezte a hazai evangélikusságot, és erre napjainkban is nagy szükség van.”

A gondolatmenet zárásaként a püspök a következőket említette az évforduló lehetőségéről: Az idei év lehetőséget kínál arra, hogy megkérdezzük, hogy miért vagyunk evangélikusok. Így a média figyelme is jobban ránk irányulhat majd. Mi nem emlékévet, hanem jubileumi évet tartunk, az identitásunkat büszkén vállaljuk. Azt akarjuk, hogy láthatóan evangélikusok legyünk, erre jó alkalmat kínál az idei év. Jó példa erre, hogy pár évvel ezelőtt, amikor bemutattuk az evangélikus egyház új honlapját, akkor kiszögeztem a lutheri 95 tételt a püspökség ajtajára. Ez egyfajta médiahekk volt, de sikerült bekerülni a sajtóba. Az egyháznak van véleménye mindenféle kérdésről, például a hajléktalanságról vagy az abortuszról.

A norvég evangélikus egyház döntéséről, mely szerint azonos neműeket is összeadhatnak, Fabiny püspök így reagált„Az északi egyházak nem erről ismerszenek meg, ez a sommás vélemény nagyrészt a médiának köszönhető. Viszonylag jól ismerem ezeket az egyházakat, és látom, hogy nagyon sok értékük is van. Mind hitébresztés, mind a közösségszervezés terén sok évszázados hagyományokra építenek. El kell ismerni, hogy a szekularizáció nagyon nagy szerepet játszott ezeknek az országoknak az életében, ami az egyházra is hat. Megítélésem szerint is elfogadhatatlan engedményeket tettek az azonos nemű párok megáldásában. A tolerancia jegyében ezeknek a társadalmi igényeknek az élére állt az ottani egyház. Az eredmény azonban gyakran a szakadás és a megosztás lesz. Minden jóérzésű keresztény ember megérti az azonos neműek diszkriminációjának elfogadhatatlanságát, de a házasság egy más fogalom, és más jellegű kapcsolatra van fenntartva. Mi azt valljuk, és ettől nem is fogunk eltérni, hogy a házasságot egy férfi és egy nő kapcsolatának tartjuk. Ebben nem követjük a skandináv egyházakat. Úgy vélem, előbb-utóbb ott is nyugvópontra jut majd ez a dolog. Egyébként a svéd egyházban egy püspök azt mondta, hogy egyházkerületében egy évben összesen két pár esetében volt erre igény. Azt sem tartom elfogadhatónak, hogy homoszexuális személy töltsön be lelkészi állást, de az egyház más területein tevékenykedhetnek.”

A teljes interjút, amelyben szó esik még az évforduló evangélikus vonatkozású programjairól, valamint a kormány és az egyházak kapcsolatáról itt lehet elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr2212273873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása