Só, érdek, reformáció – egy lenyűgöző antitörténet

Nádas Péter: Az élet sója című kötetéről

2017. január 06. - KötőSzó

A botrány és a hősködés mindig nagyobb, eladhatóbb sztori, míg az állhatatos emberség a háttérben húzódik meg, nincs benne szenzáció, mégis nagyobb hatású bármelyik legendás történetnél. Egy város, egy templom, egy közösség el nem pusztított múltjának, a nyomok mentén pedig a reformáció lényegének megértése is egy ilyen ámulatba ejtő antitörténet.

Szerző: Laborczi Dóra

Nádas Péter Az élet sója című kötete úgy kezdődik, mint egy nagyon részletes, szemléletes idegenvezetés egy városban, amelynek a nevét tőle ugyan nem tudjuk meg, de azt igen, hogyan és hol helyezkednek el piacterei, és a város két jól elkülöníthető rétege – a városi nemesek és az egyszerű pórnép – melyik kocsmában ittak. Azt is megtudjuk, hogy lakosai a város alapítása óta sótermeléssel foglalkoztak, és hogy ez ma is meghatározza a városka arculatát: az elbeszélő a szállása erkélyéről szemléli a mai, sós vízben fürdőző üdülőket, ám ő maga hajlott korára immár megvallja, hogy egész életében ki nem állhatta a pancsikolást.

„Sehol a közelben nincs ilyen város, amelynek ennyi piactere lenne. Ez azonban nem büszkeségük tárgya volt, hanem tehetetlenségük nyomasztó jele” – veti fel a szerző rögtön az elején, és kisvártatva az is kiderül, hogy eme sérelem megoldására a kocsmákban versengő városi rétegek között nagy volt az egyetértés: a ferences rendházat és a hosszú, széles lépcsős templom bizonyos részletét kellene valahogyan eltüntetni, ne álljanak már útjába a szabad kereskedelemnek. Ennek a szándéknak később, a végkifejletben még szerepe lesz. 

Addig is térjünk vissza a kötet küllemére. A vékony kis kötetet Forgách András grafikái illusztrálják, ezek a rajzok egészítik ki a szöveg részletgazdagságát. A kötet felosztása is szembetűnő elsőre: a fejezetek hónapokra bomlanak, ám hamar kiderül, hogy ez a beosztás semmilyen szoros kapcsolatban nem áll a tartalommal. Nem is év elején kezdődik és fejeződik be: áprilistól márciusig követhetjük ezt a részletes úti beszámolót. Merthogy a szöveg az volt eredetileg – Nádas Péter a litera.hu felkérésére írta hónapról hónapra a portál 2flekken című rovatába, ami magyarázatot is ad az elsőre furcsának tűnő tartalmi tagozódásra.

A tagolás ettől olyan, mint egy folytatásos regényé: minden részlet valamilyen reménnyel fejeződik be, amely a következő részletben bomlik majd ki, ha az elbeszélővel tartunk, a fejezetek pedig az eddig elmondottak összefoglalásával kezdődnek.

A kötet tulajdonképpen fejlődéstörténet, ám mivel nincs főhőse, a város maga válik főszereplővé, így haladunk vele és benne a sótermelés részletes leírásától kezdve a piactereinek problémájáig. Utóbbi egyébként maga a fesztültség a cselekményben, innen jutunk el lassan, komótosan a piactereket felosztó – és ezzel a város lakosainak a legnagyobb fejtörést okozó – templom lépcsőjéig, hogy néhány hónap után végre beléphessünk a templomba és eljussunk berendezésének részletes leírásáig is. Utóbbira azért van szükség, hogy majd a kötet végén felbukkanó hús-vér karakter, Johannes Brenz szerepe (Brenz a város 1518-ban érkezett, szeretett és maga választotta, Luther Márton tanításaival felvértezett prédikátora volt), valamint az apró folyamatokból összeadódó, a szerzőt lenyűgöző végeredmény valóban hangsúlyossá váljon.

Az elbeszélő ugyan már a júliusi fejezetben megemlíti a reformációt, de csak azért, hogy remekül megkomponált mondataival felcsigázza az olvasót:

„Kockázatos vállalkozásokhoz csöndesen munkálkodó érdek vezet, ezen túl terülnek el az eszmék hegyvidékei. A történelmi tájon az érdekkövetések kis erecskéiből csorog össze a nagy emancipációs folyam, s hozza hátán a reformációt.”

Az olvasónak azonban még sokáig várnia kell, hiába tekint ehhez hasonló finom jelzések, valamint a fülszövegben szereplő, Luther spirituális megújulására tett utalás után nagy izgalommal például az októberi fejezet felé – hiszen október a reformáció hónapja –, de ebben a könyv szerinti hónapban még mindig csak a városi templom harangjainak részletes leírásánál járunk. Amikor már szinte elvesztem a hitem abban, hogy az ígéretnek megfelelően a reformáció-történetből valóban kibomlik valami, ahogyan a fülszöveg ígéri, feltűnik hősünk, Johannes Brenz. Miután sikeresen megszabadult a város az érdekeiket sértő ferencesektől, a Luthernél tanult Brenz és két társa lesz a közösség maga választotta prédikátora, és ezzel a momentummal a városban felüti fejét a polgári öntudat. Az új lelkészek szerepének leírásakor, az utolsó háromszor két flekken Nádas lenyűgöző tömörséggel foglalja össze a reformáció lényegét és a neki köszönhető újításokat, mint a két szín alatti Úrvacsora, az iskoláztatás – egyúttal a lányok iskoláztatása is –, a Szentírás egyedüli tekintélyként való elismerése, az elesettek segítése és a szélsőségek kordában tartása, beleértve a reformált közösség szélsőségeit is.

Johannes Brenz egy 17. századi rézmetszeten

„Áldásos tevékenységüknek, azaz mértéktartásuknak bizonyára nem kis szerepe van abban, hogy a sójáról híres városkában a vallási türelmetlenség nem lobbant rettentő lángra úgy, mint bárhol máshol körülöttük. Nem volt felhevült tömeg, mely rárontott volna az óhitet ápoló templomokra, hogy az újhit nevében kiszórja, összetörje, tűzre vesse ősi kegytárgyait. (…) Nem volt mit úgy megrohamozniuk, nem volt mit úgy kivenniük és elégetniük, hogy ne a saját hitüket sértették volna meg vele.”

Ez a részlet azt a folyamatot írja le, amit ritkán örökítenek meg. A pusztítás, a kár, a rombolás híre jobban terjed, régebben sem volt ez másképp. A megőrzéshez kitartó, áldozatos munka szükséges, amelyet nem tudnak sokan megénekelni, mert az ilyen lenyomatok kitapintásához alázat és türelem kell, bölcs szemlélődés. A botrány és a hősködés mindig nagyobb, eladhatóbb sztori, míg az állhatatos emberség a háttérben húzódik meg, nincs benne szenzáció, mégis nagyobb hatású bármelyik legendás történetnél. Egy város, egy templom, egy közösség el nem pusztított múltjának, a nyomok mentén pedig a reformáció lényegének megértése is egy ilyen ámulatba ejtő antitörténet.

Brenz feltűnéséhez és jelentőségének megértéséhez azért kellett minden eddigi részletet ismernünk, hogy a ráérős, szinte mikroszkopikus szemlélődés után (vagy inkább emiatt) elénk táruljon ez a lenyűgöző eszmetörténeti panoráma. Nem földrajzi hely ez már, hanem az érdekek, hitek, véletlenek és tanok együttállásából megszülető történelem, amelyet akkor érthetünk és ízlelhetünk meg leginkább, ha egészen közel hajolunk hozzá.

A borítóképen a németországi Schwäbisch Hall Szent Mihály temploma és egyik piactere látható. Johannes Brenz Schwäbisch Hall-ban szolgált. 

A bejegyzés trackback címe:

http://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr4712096063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu