Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

A foci ünnepe – kidribliztük a politikát az életünkből
A foci ünnepe – kidribliztük a politikát az életünkből

„Az érdekek helyett az érzelmek irányítják napok óta az életünket. Ahol ugyanis a labda repül. Csak és kizárólag a játék öröme határozza meg a létet és a tudatot.” Szerző: Kő András Fotó: Csakfoci.hu Akárhogy is nézzük és magyarázzuk: a futball – játék. De ha játék is: nem lebecsülendő dolog, még…

Megette az idő ezt a vidéket
Megette az idő ezt a vidéket
Szegénység és segítség Pilisen

Zápor után is poros földutak, gomolygó esőfelhők és szikrázó napsütés, roncsokkal teli és rendezettebb kertek, széthordott és felújított présházak. A Pest megyei Pilis külterülete egy – a Magyar Nemzetben – megjelent riportnak köszönhetően került a figyelem középpontjába: azóta többen foglalkoznak a…

Foci és kerítés
Foci és kerítés

„Én most, egyszerűen, mindenféle politikai sallang nélkül szeretnék drukkolni a válogatottnak. Úgy ahogyan azt teszik más nemzetek is a sajátjuknak, meg másokénak. Bár sem a politikát, sem a focieredményeket nem tudjuk varázsütésre befolyásolni, mégis emberként tudunk tenni valamit. Például az…

Áldás leszel mindenképpen
Áldás leszel mindenképpen
Kiteszem a lelkem, és ez a hála?

Romboló, pusztító szavak, átkozódás és szitkozódás mindenütt. Naponta olvasunk, próbálunk kezelni, szépíteni, megmagyarázni vagy elkerülni rengeteg - túl sok - gyűlölködő mondatot. Ezek olykor kiszorítják körülöttünk és belőlünk a levegőt is. Szó bennszakad, hang fennakad. És akkor szembejön ez a…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása