Kötőszó

Nincs migrációs krízis; a vallási szövegeket, szavakat és értelmezéseket vissza kell szerezni a politikai beszédmódból a vallási közösségek számára; a magyarországi kereszténység előítéletes és maszkulin. Ilyen és ehhez hasonló állításokkal, bátor kérdésfelvetésekkel teli előadás-sorozatot tartottak múlt héten a terézvárosi vallásközi konferencia-sorozat keretében, az Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébániáján. Az „Együttélő-különélők” című esemény a zsidó-keresztény-iszlám kapcsolatok vallási és társadalmi kríziseit vizsgálta.

Szöveg: Laborczi Dóra

Horváth Zoltán István plébános bevezető beszédében egy Cipruson tett látogatás tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal, mely utazás ennek a konferenciának az ötletét is adta: hogyan élnek együtt, mégis külön a különböző vallások?

A keresztény kultúra gyökereinek közelében járva az atyának az volt a benyomása, hogy Cipruson valaha teljesen természetes volt, hogy a keresztény bazilika romjai mellett állt egy dzsámi minarettel, és azt is bejárták, hol és miként éltek a zsidók, milyen volt a vallási élet a maga sokszínűségében ezen a szigeten. Az atya helyi idegenvezetője – egy idős helyi ortodox asszony – elmesélte neki, hogy valamikor a legjobb barátja egy török muszlim asszony volt, és természetes volt számukra, hogy részt vesznek egymás ünnepein: ortodox a muszlimén és fordítva. A hölgy azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy még vásárolni és fodrászhoz is együtt jártak. Miután az ország kettévált és a keresztény-görög részről a törököket átűzték az északi részre és fordítva, az asszony 42 éve nem találkozott a legjobb barátnőjével.

„A Földközi tenger közepén élnek néhány négyzetméteren és ott is megtörtént a mesterséges elválasztása kultúrák, vallások természetes együttélésének” – mondta Horváth Zoltán, akit ez az élmény gondolkodtatott el azon, hogyan lehet különbözőként, mégis együtt, majd valamilyen szembeállítás, vélt vagy valós érdekek hatására egy területen, mégis külön élni?

Nincs migrációs krízis

Máté-Tóth András A vallási pluralizmus teológiai kihívásai Kelet-Közép-Európában című előadásában amellett érvelt, hogy nincsen ma migrációs krízis, másképpen kell a vallásos embereknek tekinteni erre a jelenségre ahhoz, hogy valódi párbeszédek és valódi megoldások születhessenek.

A vallástudós szerint arról van szó, hogy „számos okból felerősödött egy egyébként is meglévő népvándorlási hullám, melynek kezelése szakmai feladat – és elsősorban azoknak a szakmai tudását kell használni, akik értenek ehhez, akik precíz elemzéseket végeznek, és precíz stratégiákat dolgoznak ki – ha pedig erre koncentrálunk, akkor azt lehet látni, hogy lehetséges a megoldás felé tartani”.

Máté-Tóth szerint a társadalmi-politikai, illetve vallási krízis viszont valóban és nagyon erősen jellemzi Európát, elsősorban egy radikális értékkrízis miatt. „A keresztény-európai identitásnak nem csak szent forrásai vannak, és még a szent források is nagyon hétköznapi szinten, különböző döntéseknek mentén jelentek meg, mindig az adott kor gazdasági-politikai érdekeinek, döntéseinek megfelelően.

Most sincs ez másképp: a ma is fennálló érdekek, a jóléti állam érdekei mentén olvasódnak a szent írások – a szent szövegeket gyakran inspirációként használják a jelen érdekeinek alátámasztására.”

A kutató szerint emiatt is fontos lenne, hogy „a migrációval, kultúrák keveredésével kapcsolatos elképzelésünket próbáljuk meg kicsempészni a migrációs krízisről folytatott diskurzusból”. Mert ez adna lehetőséget arra, hogy „végre nagy levegőt vehessünk, lassan beszéljünk, megengedjük, hogy az eltérő vélemények, megközelítések jelen lehessenek, és szabad térbe kerüljünk. Hogyha viszont ebben a migrációs krízisként felcímkézett helyzetben maradunk, akkor nem tudjuk megtenni a következő lépést sem: a szentírási szövegek valódi megismerését”.

Hogyan olvassuk a Bibliát?

Amikor a Bibliát olvassa bármelyik korban bármilyen Európa, akkor az intézményi érdekek mentén olvassa, és ehhez hozzátartoznak az egyház intézményei, a vallásközösségi, kultúrközösségi érdekek is – emelte ki Máté-Tóth András. Amikor a 18. században megszületett a nemzet eszménye, mindezek összekapcsolódtak nemzeti érdekekkel; akkor a vallás korszakát a nemzet racionalitása írta felül. „Tudnunk kell, hogy amikor ez történt, a szent iratok olvasata is bekerült ebbe a gondolkodási rendszerbe.” Ezek miatt a hatások miatt „fontos, hogy hátra tudjunk lépni, hogy tudjon a szentírás meglepő módon szólni hozzánk, nem csak megerősíteni, de kizökkenteni is a jelenlegi helyzetünkben” – emelte ki a vallástudós. Szerinte nem államban és nem nemzetben kellene gondolkodnunk, hanem kultúrában. „Amikor kultúrát mondok, akkor a klasszikus kultúrára gondolok, ami nem csak ciceró, de beletartoznak az európai nagy vallások szent iratainak csomagjai is.”

A szent szövegek alapvetően nem megerősítették, hanem folyamatosan dekonstruálták, megkérdőjelezték a meglévő, biztonságosnak hitt kereteket. „Jézus – a maga zsidó logikájával folyamatosan úgy beszélt Isten uralmáról, hogy összezavarta a kortársak gondolkodásmódját, és finom humorával azokat is, akik rendkívül otthon voltak ezen iratok értelmezésében. Amikor a szent forrásokat olvassuk, akkor nem a vallásunk tanításainak mindenképpeni megőrzésének kell a szemünk előtt lebegnie. A vallási forrásalapú vallásiirat-olvasat elsősorban az Istennek való kiszolgáltatottság megtapasztalásának élményét jelenti: Akkor lehetünk biztosak a szent szövegek olvasása közben abban, hogy jelen van az isteni inspiráció, ha közben elbizonytalanodunk abban, amit apáinktól örököltünk” – mondta a szegedi egyetem vallástudományi tanszékének vezetője, aki szerint „Ferenc pápa is elbizonytalanít, mert úgy tanít, mint akinek hatalma van és nem úgy, mint az írástudók”.

Mi a megoldás?

A szent szövegek és a hiteles szövegolvasat és -értelmezés visszaszerzése a vallási szereplők számára tehát kulcsfontosságú. „Vissza kell szerezni a vallási szavak vallási értelmét a vallási kifejezések politikai közbeszédben meghatározott jelentésétől. Azok a szavak, amelyeket így használnak, nem felelnek meg a valláson belül használt szavak értelmének, és így nincsenek szinkronban az eredeti jelentésükkel.”

Mindebből az következik, hogy a keresztény közösségek akkor tudnak koncentráltan szent szövegeket olvasni, ha elfelejtik ezeket az értelmeket. „Akkor tudunk közel férkőzni a Biblia tanításaihoz, hogyha elfelejtjük, amit eddig tanultunk róla.”

Mindezekből következhet az, hogy „vallási indíttatásból, vallási módszerrel, vallási szövegeket olvasva, vallási közösségekben formáljunk véleményt és ezzel a vallási véleménnyel jelenjünk meg a nyilvános térben, mert ezzel arra késztetjük a politikusokat, hogy a politika logikája szerint a politikai térben, politikai eszközökkel, politikai szavakat használva formáljanak politikai véleményt – így mindenki a kaptafánál marad.”

A kutató zárásképpen azt a gyakorlati tanácsot adta, hogy a vallási közösségek teremtsék meg vagy erősítsék fel a szándékot arra, hogy közösen odaforduljanak a szent iratok vallási alapú olvasása felé. „A feszültségek, a meg nem értés és az ellenséges lelkület meggyökerezésében szorgosak voltunk keresztényként és muzulmánként is. Ezért a közösségeinknek önkritikát kell gyakorolniuk maguk felé, amit kifelé is kommunikálhatnak, hogy hitelességre kényszerítsék a nem vallási szereplőket. Vannak bizonyos vallási közösségek, amelyek képviselői óriási erőfeszítéseket tettek a kiengesztelődés, megértés ügyében” – emelte ki Máté-Tóth András, aki szerint a nyelvi határok korlátait is le kell bontani:

„Bele kell mondani a magyar nyelvű nyilvánosságba is mindazt, amit megtanulunk szent szövegeinkből.”

Mindemellett „bátorságot igényel annak felülvizsgálata, hogy mit tanulnak ma a magyarországi teológusképzésben a teológiai diplomát kapó emberek, ezt a fentiek ismeretében újra kellene gondolni. A vallási közösségek felelős vezetői felé is határozottan meg kell szólalni, és biztatni kell őket, hogy a rájuk vonatkozó illetékességi körök ismeretében szabaduljanak ki azokból a béklyókból, amelyeket a kor szabott rájuk és legyenek ők is tagjai a szabad, szent iratok által inspirált vallási közösségnek.”

Előítéletes és maszkulin a magyarországi kereszténység

Kamarás István OJD katolikus vallásszociológus előadásában korábbi kutatásainak eredményeit ismertette. Egyik kutatásában például azt vizsgálta, milyennek képzelik el Istent a különbözős vallások és felekezetek képviselői. Arra jutott, hogy ebben nagy eltérést a Jehova tanúin kívül nem mutattak a kutatás más-más közösségekhez tartozó résztvevői – inkább belül és magukhoz közel képzelték el Istent, pedig „tudjuk, hogy a világvallások teljesen különböző Istenképpel rendelkeznek” – mondta a kutató, aki szerint ez a közös istenkép viszont biztató a vallásközi párbeszéd szempontjából.

De végeztek kutatást vallásukat rendszeresen gyakorló, különböző felekezetű, felsőoktatási diplomával rendelkező laikusok, valamint fiatal klerikusok között is, melyben azt vizsgálták: hogyan viszonyulnak hivatalos tanításukhoz, illetve nem hivatalos tanítást képviselő keresztény gondolkodókhoz (mint például Hans Küng), valamint a nem keresztény elképzelésekhez. Evangéliumi keresztények a Biblia központi szerepét hangoztatták, a reformátusok a Jézus-hitet, de nagy eltérést itt sem tapasztaltak a különböző felekezetű résztvevők között. Többségük egyetértett azzal, hogy egyházukon kívül is vezet út az üdvösségre, és nagyon kevesek szerint volt a többistenhit elfogadható.

A nem hivatalos egyházi tanítást képviselő szerzőktől vett idézetek közül fele-fele arányban fogadták el Küng azon állítását, miszerint „a vallások legfőbb erkölcsi elvei egyeznek, amit tízparancsolataik is bizonyítanak”. Griffinnel viszont nagyrészt egyetértettek, aki azt mondja: „nem templomban, hanem lélekben és igazságban” kell keresni Istent. A Szentlélek, mint a keresztény közösségek közti párbeszéd alapja szintén nagyrészt elfogadott állítás volt.

Ennek a kutatásnak az egyik legelgondolkodtatóbb eredménye az volt, hogy a felmérésben részt vevők teljesen elutasították a racionális, maszkulin kereszténység elmozdításának, női dimenzió felé nyitásának/nyitottságának a gondolatát. Ennek erősebb volt az elutasítottsága még a keleti vallások felé való nyitottság elutasításánál is.

Egy harmadik kutatás során a katolikus fiatal elit körében kérdezősködött az új vallási jelenségekről: vallás, szekta, kultusz, szellemi mozgalom és hasonló kategóriákba kellett besorolniuk az újabb vallási közösségeket. Sokan azokat is besorolták valamilyen kategóriába, amelyekről úgy nyilatkoztak, hogy alig ismerik őket.

A jelenségeket destruktív, ártalmatlan, illetve értékes skálán kellett elhelyezni, a sátánistákat a felmérésben részt vevők 100 százaléka egyértelműen destruktívnak tartotta, utánuk következett a Hit Gyülekezete, melyet elsősorban „agymosás”, az „amerikanizálás”, illetve „a családok szétválasztása” miatt tartottak rombolónak, valamint azért, mert a józan ésszel és racionalitással szembenőnek tartották.

Arról is készült felmérés, hogy hogyan viszonyulnak az új vallási közösségek a katolikusokhoz – itt ellenséges (pl. a Hit Gyülekezete), kritikusan mérlegelő (buddhisták) és barátságosan közeledő kategóriákba sorolták őket. A kutatást összegezve Kamarás István azt a megállapítást tette: az új vallási közösségek jelentős részben barátságosabban viselkednek a katolikus egyházzal, mint fordítva.

Mindössze 4 vallás akadt a 24 között, melyek minden felekezeti csoportban egyértelműen elfogadottak voltak: a reformátusok, evangélikusok, baptisták, evangéliumi keresztények. 14 vallást egyértelműen elutasítottak minden csoportban. Aszimmetrikus a viszony a katolikusok és reformátusok között is: inkább kedvelik a katolikusok a reformátusokat, mint fordítva.

A kutató szerint a vallások közötti közeledés és párbeszéd nagymértékben függhet az egymás kölcsönös megismerésétől, közös politikai akciókban – például közös ételosztásban vagy közösen szervezett imanapokban való részvételtől.

Kamarás záró gondolatként elmondta: a rendszerváltás éve óta Magyarországon több mint háromszorosára nőtt az idegengyűlölet, és egyre növekszik, ezeket a mélyen gyökerező indulatokat, viselkedési mintákat viszont nehéz formálni, talán épp a vallásos emberek alakíthatnának ki olyan kisebbségi szubkultúrát, ami ezzel az áramlattal szemben kapaszkodót jelenthet.