Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Párkeresés és országimázs: ilyen lett a Wellhello-film

Magyarország egyik legkedveltebb, százezres Facebook-rajongótáborral rendelkező zenekara egész estés játékfilmet készített fiatalokkal, fiataloknak. A  #Sohavégetnemérős – Történetek Wellhellora c. zenés mozi tulajdonképpen egy Magyarország-imázsfilmnek is beillene. Csodálatos légi felvételek Budapestről, a Balatonról, Veszprémből vagy Debrecenből, azonban a hat kisfilm valahogy inkább önmagában izgalmas, nem összefűzve. Akár hat ifis alkalom témáit is adhatnák a benne megjelenő problémák, mert ritkán látni ennyire jó hangulatú filmet a párkeresés nehézségeiről, a lezáratlan kapcsolatok terheiről, vagy a netes ismerkedés csapdáiról.

Szerző: Kézdi Beáta
wellhello_film2.jpg
A zenés játékfilm hat különálló részből épül fel, melyek önmagában is megállnák a helyüket és mivel hangulatuk nagyon más, néha nem esik jól a váltás. Van benne nyári románc, és 25 éves barátnők párkeresési bakijai, de megjelenik a filmben a Facebook-generáció mindent dokumentáló, ezért sok veszélyt rejtő valósága is. De vegyük sorra a részeket. 

Kifejezetten jól sikerült kisfilm az első, a balatoni, az „Összebilincselt minket az élet” dalszövegrészlethez illesztve. Fiatalok, buli, egy fiút, és egy lányt a haverok összebilincselnek, lám mi lesz belőle? Még mindig remek a veszprémi szál is, ahol három teljesen különböző karakterű barátnő keresi a társát, és fut bele napjaink extrém férfifelhozatalába. A harmadik kisfilm a „boltban megpillantós”, de már az egész kapcsolatot fejben előre lepörgetős, szintén két remek alakítással (Hartai Petra és Orosz Ákos).

Az első három rész humora, ritmusa és hangulata után érzünk némi törést. A filmben megjelenik egy narrátor is, ami meglepő, hiszen eddig nem volt rá szükség. A „Mondd, hányadik igazi volt ez” Wellhello szövegrészletre épített kisfilmben a fiatal applikáció-fejlesztő történetét Hevér Gábor meséli, és bár maga a sztori fiatalos és nagyon is mai, mégis egészen eltérő világot mutat, mint az első etűdök. Ezután pedig következik egy még inkább különös történet. Talán a legfurcsább szál a debreceni, bár kiváló színészek (Sztarenki Dóra és Lábodi Ádám) játsszák, eltűnik az eddigi könnyed hangulat és humor, helyére belép egy bizarr érzés – megjelenik a zaklatás, a félelem, melyek bár életünk részei és jó is, hogyha szó esik ezekről egy fiataloknak szóló alkotásban, mégsem esik jól egy eddig szórakoztató filmben szembesülni ezekkel.

well_plakat.jpg

A két igen komoly problémát taglaló történetek (a görcsösen igazit kereső, de a lényeget meg nem látó; és az egészét életét – akár szakításait is – zenékkel, fotókkal a Facebook-on dokumentáló, ezért teljesen kiszolgáltatott, sebezhető fiatal) után, az utolsó kisfilm azonban megint visszahozza az első részekben megismert humort, életvidámságot. A soproni VOLT Fesztiválról bokaszalag szakadás miatt lemaradt lány és barátnői, valamint a mobilos videóhívás segítségével megismert fiú újra pezsgést hoznak a moziba, mely végül természetesen egy Wellhello koncertbe torkollik, ahol mindenki ott van, és úgy tűnik, minden rendben van. A zenekar egyébként ügyesen „kúszik be” minden kisfilmbe, vagy kisfilm közé, pont annyira amennyire ez a rajongóknak is tetszhet, de még a nem rajongókat sem zavarhatja. Egészséges az önreklám aránya egy valójában róluk/miattuk készült moziban.

wellhello_film4.jpg

Az imázsfilmek felhőtlen hangulatát összességében az első három és az utolsó rész hozta, a narrátoros „Mondd, hányadik igazi volt ez”- rész, és netes zaklatós történet, bár önmagában is érdekes, egyszerűen mégsem illik a képbe, ugyanakkor fontos, hogy ezek a problémák egy nagyrészt fiataloknak szánt filmben helyet kaptak. A profi operatőri munka, a lenyűgöző látvány (Pataki Ádám operatőr munkája) és a színészi játék a legnagyobb értékei a filmnek. Magyarország legtehetségesebb fiatal színészei közül jó páran helyet kaptak (Mészáros Blanka, Molnár Gusztáv, Zsigmond Emőke, Ötvös András, Sztarenki Dóra, Lábodi Ádám) a filmben, és szerencsére sok eddig ismeretlen fiatal arcot is sikerült megismertetni (Trecskó Zsófia, Roszik Fruzsina, Molnár Nikolett, Dékány András). Mellettük Csombor Teréz kecskeméti színésznő (az idei Pécsi Színházi Találkozó nagy felfedezettje és díjazottja) is vidám pillanatokat szerez Ica néniként. Azonban mindez mégsem elég ahhoz, hogy felszabadult mosollyal az arcunkon távozzunk a moziból, mert valahogy nem egységes, inkább zavaros, hullámzó az összélmény, bár ha ez volt a cél, akkor sikerült.

A film tehát teljesen a mai kor gyermeke, ezért különösen alkalmas arra, hogy a mai kor gyermekeivel megvitassuk a benne vázolt problémákat. Ha nem csak a szép képek és a szórakozás érdekelnek (mégis az ország legkedveltebb zenekaráról van szó), érdemes lehet akár ifi (ifjúsági óra - a szerk.), filmklub vagy más közösségi alkalom keretében levetíteni és utána beszélgetni róla. 

A párkeresés nehézségei, a reális és irreális elvárások egymással szemben, a közösségi médiafelületek előnyei és veszélyei minden kamaszt és fiatal felnőttet érdekelnek és érintenek. Ráadásul, a film mindezeket igen szórakoztatóan mutatja be, lehetőséget adva oldottabb hangulatú, nem feszengős, őszinte beszélgetéshez.

Ami pedig a ráadás jó hír, hogy a  #Sohavégetnemérős-t az országszerte cirkáló Mozgó Mozi tűzi műsorra, amely két hónap alatt közel száz olyan kisvárosba juttatja el a filmet, ahol már rég nem működik mozi.

#Sohavégetnemérős – Történetek Wellhello-ra

Rendező: Tiszeker Dániel 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr2411992438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása