Kötőszó

A Kötőszón keresztül jutott el hozzám a reformáció 500 imázsfilm, amely a reformáció lényegét abban foglalja össze, hogy Luther 95 tételével „olyan világméretű változást indított el, amelynek köszönhetően később virágzásnak indult a magyar nyelv, és jelentősen gazdagodott a kultúránk is.” Ennyi volna? Arra provokált a film, hogy próbáljam meg számba venni, én mit mondanék.

Szerző: Kézdy Péter, piliscsabai evangélikus lelkész

Négy paradoxon jut eszembe.

1. Autonóm ember, akinek a lelkiismerete kötve van

Luther a worms-i birodalmi gyűlésen a császár és a pápa képviselői előtt kijelentette:

„Lelkiismeretemhez és Isten igéjéhez vagyok kötve. Nem tanácsos az embernek a lelkiismerete ellen cselekedni.”

Ezzel a mondattal véget ért a Középkor, elkezdődött az Újkor – írja Walter von Loevenich egyháztörténész. Elkezdődött a lelkiismereti szabadság kora. Egy autonóm ember szavai ezek. Mégis lelkiismerete kötve van, nem öntörvényű, nem önmaga a mértéke.

2. Fogadd el, hogy elfogadott vagy

A reformáció alaptételét – megigazulásunk hit által kegyelemből van – Paul Tillich így fogalmazza meg 20. századi nyelven: Fogadd el, hogy elfogadott vagy. Ez is egy paradoxon. Nem érdemeidért vagy elfogadott, hanem éppen azok nélkül.

Le kell mondanod az önmagad jóságába vetett hitről, és teljesen Isten elfogadására kell hagyatkoznod. Nehéz ez a lemondás.

A hit bátor ugrására van ehhez szükség, de ez a bátor hit felszabadulást jelent az önigazolás állandó kényszere alól.

3. Szabadság és felelősség

„A keresztyén ember szabad ura mindennek, és nincs alávetve senkinek. A keresztyén ember készséges szolgája mindennek, és alá van vetve mindenkinek.” Luther a keresztyén ember szabadságáról című könyvét kezdi ezzel a szabad ember felelősségéről szóló paradoxonnal. Ezzel a szabadsággal és felelősséggel ír például Állhatatos János szász választófejedelemnek 1525. október 31-én, kérve, hogy legyen gondja a plébániákra és vizitáltassa a világi kormányzatot. „Alázatosan kérem választófejedelmi Kegyelmességed kegyesen vegye jó néven, hogy irataimmal az udvarnak gyakran fáradtságot és bosszúságot okozok, tekintve, hogy természetesen nekem sincs ebből több hasznom, mint nem kevés fáradtság és bosszúság. És szívesen megkímélném választófejedelmi Kegyelmességedet, de mivel ez hivatalommal és tekintélyemmel jár, ezért nem maradhatok ki belőle.”

4. Isten és a hit összetartozik

A Nagykátéban írja Luther: „Egyedül a szív bizodalma és hite alkot Istent, vagy hamis istent. Ha igaz a te hited és a te bizodalmad, igaz a te Istened is; ahol viszont téves és hamis a bizalom, ott nincs az igaz Isten sem. Mert e kettő. hit és Isten összetartozik.” Isten tehát egy kapcsolat. Legbensőbb, legszemélyesebb kapcsolat. Hitünktől elválaszthatatlan.

Luther kérdése az volt:
- Hogyan találok irgalmas Istenre?
Mi a mi kérdésünk?
- Hogyan találok egyáltalán Istenre?

Hogyan találok irgalomra? Én így tenném fel ma a kérdést: Hogyan találom meg legbensőbb, legszemélyesebb kapcsolatomat? Azt a kapcsolatot, amelyhez kötve van autonómiám az egoizmus helyett. Azt a kapcsolatot, amelyben átélem az elfogadottságot az elfogadhatóság vágya helyett. Azt a kapcsolatot, amely közösségeimért felelős emberré tesz. Számomra ennek a kapcsolatnak a keresése jelenti a reformációt.