Nincsenek az egyházak különválását indokló nézeteltérések egy nyilatkozat szerint

2016. augusztus 19. - KötőSzó

Az USA evangélikusai és a katolikusai közelednek egymáshoz: közel 500 évvel azután, hogy Luther Márton közzétette 95 pontját, az Egyesült Államok legnagyobb lutheránus egyháza elfogadott egy nyilatkozatot, mely kijelenti, hogy nincsenek többé egyházaink különválását indokló nézeteltérések a Római Katolikus egyházzal.

Forrás: Religion News Service

ADeclaration on the Waycímet viselő nyilatkozatot 931-9 arányban fogadta e a 3,7 millió tagot számláló Evangelical Lutheran Church in America (ELCA) zsinata a múlt héten New Orleansban.

Az ELCA elnöklő püspöke, Elizabeth A. Eaton történelminek nevezte a nyilatkozatot:

“Ugyan még nem érkeztünk meg, de kifejeztük, hogy úton vagyunk az egység felé. Ez a nyilatkozat abban segít, hogy a mindennapokban is teljesebben éljük meg a Krisztus teste jelentette egységet katolikus testvéreinkkel, és ugyanakkor kifejezi azt a vágyat is, hogy ezt az egységet minden kereszténnyel megélhessük.”

A nyilatkozat annak az ünnepi évnek a nyitánya, melyet a katolikus és az evangélikus egyház közösen szervez a reformáció ötszázadik évfordulójának megünneplésére.

A reformáció Luther 95 pontjával kezdődött, melyet eredetileg a katolikus egyházon belül szeretett volna megvitatni. A mostani nyilatkozat 32 olyan pontot tartalmaz, melyben a két egyház között új helyreállt az egyetértés, mint amilyen az egyház, a szolgálat, és az eucharisztia kérdései. A 32 pontot az amerikai evangélikus egyházzal egy időben az amerikai Katolikus Püspöki konferencia ökumenével foglalkozó testülete is jóváhagyta.

A nyilatkozat ezt követően azokat a kisebb jelentőségű kérdéseket veszi sorra, ahol még fennállnak nézeteltérések, és irányelveket fektet le ezeknek a tisztázására.

Tavaly novemberben nagy nyilvánosságot kapott Ferenc pápa azon kijelentése, melyben azt engedte sejtetni, hogy evangélikusok is áldozhatnak katolikus misén: “Az élet több mint magyarázatok és értelmezések sora”. A pápa idén a reformáció emléknapját Svédországban evangélikusokkal közös istentiszteleten ünnepli.

A Vatikán és az Lutheránus Világszövetség még 2013-ban fogadott el közös nyilatkozatot, “A szembenállástól a közösségig” címmel, mely az elmúlt ötven én Lutheránus-Katolikus párbeszédben elért eredményeit foglalta össze.

A bejegyzés trackback címe:

http://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr5610427138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Pharmacyli 2016.08.20. 06:13:48

Esetleg a leszbi püspöknővel, aki a keresztet leszedette a templomban - nehogy zavarja a menekültek érzékenységet?
Kell egy jó csapat!

Árpád15 2016.08.20. 16:58:01

Á nincsenek. Talán a római katolikus egyház tanítása bibliai alapokra épül? Már nem imádják Máriát vagy a szenteket? Uram bocsá csak közbenjárásukat kérik! A hit által való megigazulást vallják? Lehet, hogy bizonyos erkölcsi kérdésekben a Szentíráshoz közelebb állnak, mint a liberális protestáns lelkészek, de hogy bálványimádók az hét szentség, ja akarom mondani ne káromkodjak már kettő.

MS.Komment Elek 2016.08.21. 08:15:31

Jelenesek konyve 13. fejezet.

Egike 2016.08.21. 11:49:00

@Árpád15: Ha az Evangélikus Egyház tagja vagy, akkor javaslom haladj a korral és fogadd el a Szentlélek békítő, egységre vezető eredményeit, amelyeket az Evangélikus Világtanács és a Vatikán közösen elfogadott új közös nevezőn alapszik.

Vannak tévedések és félreértések, előítéletek abban amit írtál.

1. Mi katolikusok, a Katolikus tanítás és a hívek túlnyomó többsége NEM imádja Szűz Máriát vagy a szenteket és ezek képeit sem! Csak a szentháromságos egy Istent imádjuk! Máriát tiszteljük mint a mi Urunknak édesanyját és akit a mi mennyei anyákká rendelt. A szenteket tiszteljük, mert nekik sikerült valami több mint nekünk és életpéldájukon keresztül nekünk utat mutatnak Jézus parancsának megvalósításában, azaz hogyan legyünk tökéletesek (szentek) mint Mennyei Atyánk tökéletes.

Az Evangélikus Világtanács és a Vatikán megegyezett a hit által való megigazulás pontos és közös értelmezésében, megfogalmazásában. Ebben inkább értelmezési eltérés volt. Tehát az ember elsősorban hit által és a Szentléke sarkalta cselekedetek által igazul meg, Ugyanis a hit tettek nélkül halott. vö.: Aki hívőnek mondja magát, de nem tesz jót, annak valószínűleg nincs igazi hite Krisztusban (Jakab 2:14, 17, 20, 26).
Aki akarja, az megérti hogy itt miről van szó.

Luther nem egyházszakadást akart, hanem az egyház megtisztulását, reformot. (500 éve volt oka és alapja Luher-nek a felszólalásra. Azokban amikben igaza volt azokban már a Katolikus Egyház megváltozott. Amikben nem volt igaza, vagy csak rárakódott később, azokat sz evangélikus Egyház nem tarja időszerűnek.)

Tehát a szeretet és az egység érdekében ideje lenne a sztereotípiákat és a feltételezéseket már kidobni és egymás megértése elfogadása felé lépni.

Ha ez nem megy Önnek, akkor egyre mélyebb megtérést és hatékony közeledést kívánok Önnek Istenhez, mert ha Ő hozzá közeledünk, akkor egymáshoz is közelebb kerülünk! Isten áldja!
Sajnos a politika ezt is felhasználta és Egyházszakadás lett belőle, ami biztos nem a Szentlélek akarata volt.

aeidennis 2016.08.22. 16:05:26

"Ha valaki azt állítja, hogy a hit egyedül elegendő előkészület a legszentebb Eukarisztia vételére, legyen kiközösítve. És hogy nehogy valaki méltatlanul vegye magához a szentséget, magára vonva így a halált és az ítéletet, ez a szentséges zsinat kijelenti és elrendeli, hogy akiknek lelkiismeretét halálos bűn terheli, függetlenül attól, hogy mekkora töredelmet tulajdonítanak önmaguknak, először is szentségi gyónásra van szükségük, amennyiben gyóntató elérhető. Ha valaki ennek az ellenkezőjét merészeli tanítani vagy hirdetni, önmagától beálló kiközösítés alá esik."

Ferenc pápa legfeljebb a "lelki" áldozásra gondolhatott.

Árpád15 2016.08.29. 22:27:49

Egike: Én nem osztom sem optimizmusát, sem azokat a nézeteket, amelyet Ön hangoztat. Vajon változott e valami, vagy csak a marketing? Róma tanításában mindig azzal dicsekedett, hogy Róma soha nem változik. 1999-es megállapodás is nagyon ellentmondásos, mert csak a megigazulás kiindulópontjáról egyezik meg és a kölcsönös kiközösítések visszavonásáról beszél, holott ez nem volt kölcsönös, mert az Ágostai hitvallás csak elhatárolódik a hamis tanítástól, míg a tridenti zsinat okmányai egyértelműen kiközösítést mondanak ki egy-egy tévtanítóra. Most nem elemzem itt milyen fércmű az egész és milyen lábjegyzetekkel csapják össze a Nyilatkozatot és mégis csak a Lutheránus Világszövetség behódolása ez a Vatikánnak,. Egy hithű evangélikus lelkész a Keresztyén igazság lapban felvetette, hogy nem szólnak a járulékos elemekről a Mária-kultuszról és a pápaságról. Nem beszélve arról, hogy a következő évben II. János Pál pápa Fatimában a két látnok szentté avatásakor teljesen elvitatta Krisztus érdemét a kereszten. Bár Ön katolikusként gondolom nem olvassa el, de ajánlanám Richard P. Bennett: Római katolicizmus a XXI. században könyvét és rá jönne miért tartom én borzasztó istenkáromlásnak a misét és annak egész rendszerét, amibe evangéliumi keresztyének nem mehetnek bele.