Kilakoltatás a Józsefvárosban: állj ide és nézd végig

2016. július 22. - KötőSzó

Július 21-én kilakoltatták a Jéri családot a Magdolna utca 12-ből. Végignéztük.

Szerző: Laborczi Dóra | Fotó: Román Péter

rp5d6680_700x1050.JPG

A ház homlokzatán nagyobb molinó és kisebb tábla hirdeti, hogy ezt az önkormányzati lakóházat a Széchényi terv és a Magdolna program keretében, EU-s forrásokból, összesen 266,27 millió forint ráfordítással újították fel 2015-ben.

Ez az egyik azon krízisházak közül, amelyeknek szegény, eladósodott és hátrányos helyzetben lévő lakóit szociális munkásoknak, egy erre szakosodott csoportnak kellett segítenie, nem csak a lakások megújításában, de a jogcímek és adósságok rendezésében, a lakóközösségek összekovácsolásában is – áll a Közöd civil társaság (egy helyi lakosokból álló csoportosulás) tájékoztatójában (a házhoz érve a Közöd tagjai fogadnak ezzel a szöveggel).

Temetésről a kilakoltatásra

Az udvarban mindenhol fekete kukazsákba csomagolt holmikat és feketébe öltözött családtagokat látni; Jériné vidéken élő lányának temetéséről értek vissza a kilakoltatásra. Ő volt az a vidéken élő rokon, aki korábban anyja tartozásának fizetését vállalta. A kilakoltatás egy kilenctagú családot érint – Jérinét, a nagymamát és két fiát, és az egyik fia családját, öt gyerekkel. Másik fia súlyos beteg, Jériné is oxigénpalackkal közlekedik.

Hogyha az esetet – Jériék reménytelen, összecsomagolt életét látva – az embertelenség és a Közöd tagjainak küzdelmén keresztül az emberség szintjén túl, a valóság talán legkiábrándítóbb mezsgyéjén, a hivatali eljárásokon és dokumentációkon keresztül tekintjük, a helyzet rendkívül összetett, már-már feldolgozhatatlan.

rp5d6782_700x1050.JPGJériné Anna és a kilakoltatás dokumentációja

Papíron az látszik, hogy Jériék 900 000 Ft-os tartozást halmoztak föl, emiatt mondták föl a család bérleti szerződését 2013 júniusában, akik azóta szerződés nélkül élnek a házban. A szerződés hiányában azonban semmilyen egyéb ügyet – például az Elmű irányába – nem tudtak elintézni. Az Elmű kikapcsolta az áramot, Jériék visszakötötték, mivel egy pánikbeteg családtag és a lakásban élő kicsi gyerekek is féltek a sötétben. Ez volt az illegális áramlopás, ami négy napig tartott.  

Akadályoztatás vagy egyeztetés?

Erre és a felhalmozódott tartozásra, valamit az együttműködés hiányára hivatkozva lakoltatja ki őket az önkormányzat, amint azt a józsefvárosi sajtóosztály Kötőszónak adott utólagos tájékoztatásából megtudtuk. Szerintük a „magukat civileknek nevező, a végrehajtási ügyekre egyébként semmilyen befolyással nem bíró aktivisták” akadályozni próbálták a kilakoltatást.

A helyszínen nagyon úgy tűnik, hogy ennek az ellenkezője történik: Bolba Márta, józsefvárosi evangélikus lelkésznő, a Közöd elnöke egyeztet a rendőrökkel és a kilakoltatókkal, hogyha kell, csitítja a lakókat, koordinálja a sajtósokat és a civileket. Mindenkivel higgadt hangot üt meg, nem beszél mellé. A Közöd eredeti szándéka az volt, hogy a kilakoltatás előtt egy esetkonferenciát szervezzen a helyszínen, minden érintett – köztük az önkormányzat képviselőinek – bevonásával, az önkormányzat részéről azonban senki nem jelent meg.

rp5d6747_700x1050.JPG

A Közöd éppen az egyeztetés, nem az akadályozás miatt jött létre: azért, hogy helyi lakosokként, pontos hely- és esetismerettel rendelkezve, hidat képezzenek az önkormányzat és a kilakoltatás előtt álló, illetve nehéz helyzetben lévő családok között. Jérinével is több mint fél éven keresztül járták a hivatalokat, aki 2016 februárjában el is kezdte fizetni a részleteket.

„A család önköltségen egy kártyás villanyórát is beszereltetett, ami azt mutatja, hogy nem csupán az illegális helyzetet akarták megoldani, de a későbbi tartozásokat is el akarták kerülni. Most ez a villanyóra is itt marad a lakásban” – mutat a szerkezet felé Bolba Márta, aki szerint nem kell szociális érzékenység ahhoz, hogy belássuk, milliókkal többe kerül a család ellátása a szociális intézményekben szétszórva, mintha a tartozások kezelését illetően születhetne olyan megoldás, amit a család is tud vállalni és az önkormányzatnak is megfelelő.

A lakók reményvesztettségével és hét hónapnyi egyeztetés, közös munka, együttműködés után a civilek saját kudarc-élményükkel is küzdenek. Az egyik kilakoltatott családtag feléjük intéz egy költői kérdést:

„Miért nem vagytok itt többen? Legalább százan kellene lennetek! Miért nincs botrány?” De minden megy is tovább, mint egy rendes költözésnél, a zsákok ki a házból, onnan az utcára, és fel a teherautóra.

rp5d6771_700x1050.JPG

Ki mondja meg, ki az együttműködő?

Az önkormányzat álláspontja a nekünk küldött közleményben foglaltak szerint „világos és határozott: a kizárólag fizetési problémákkal küzdő és együttműködő bérlőknek segítséget nyújt, aki viszont nem működik együtt, erőszakos lakásfoglaló, nem tartja be a közösségi együttélés szabályait, lopja a közműveket, annak megkezdi kilakoltatását”.

A Közöd civil társaság tagjai úgy nyilatkoztak a Kötőszónak, hogy ők ebben az esetben nem a tényeket – tartozásokat és annak mennyiségét, vagy a néhány napig fennálló illegális áramhasználatot – tagadják el (az erőszakos lakásfoglaló címke és a közösségi együttélés szabályainak be nem tartása nem erre a családra vonatkozik), hanem az együttműködés megállapítására vonatkozó önkormányzati kritériumokat tartják önkényesnek és éppen az önkormányzat részéről nem tapasztalnak együttműködést. Bódis Lajos szerint az, hogy kit lakoltatnak ki és kit nem, az önkormányzat embereinek szubjektív megítélésén múlik, akik szerinte elmulasztják az esetek pontos megismerését (holott elviekben lenne erre apparátusuk a krízisházak esetében), és olyan egyéb megoldási javaslatok kitalálását, amely mind az érintett családok számára, mind pedig az állam számára hatékonyabb és gazdaságosabb lenne, mint a kilakoltatás és a családtagok elhelyezése szociális intézményekben.

rp5d6720_700x1050.JPGA Közöd tagjai a helyszínen: Badzsó Istvánné (balra), Dallos Judit (középen), Bolba Márta (jobbra) és a Jéri család

Dallos Judit szerint nem elhanyagolható tény az sem, hogy Jériné 2016. februárjától minden hónapban befizette az esedékes díjakat (21 000 Ft-ot) és a végrehajtóval is megkötötte a részletfizetési egyezséget, így oda is fizette havonta az 5 000 Ft-ot. A helyi Hálózat Alapítvány pedig már 400 000 forintos támogatást ítélt oda a családnak.

„2016. február 16-án Sára Botond alpolgármester fogadott minket, Jérinét, Bolba Mártit és engem, és megígérte, hogy ha Anna együttműködik, ha havonta fizeti az esedékes díjakat, akkor minden módon segít az önkormányzat, és lehetőség lesz a részletfizetésre, mi több, még munkalehetőséget is tud biztosítani” – mondta Dallos Judit (Közöd).

Jelen lenni a szenvedésben

Bolba Márta szerint a kilakoltatás azért is problémás, mert „a jelenlegi magyar egészségügyi és szociális rendszerben az ötgyerekes családnak van helye, a beteg nagymamának van helye, de a pszichésen beteg felnőtt családtagnak nincsen. Mi következik ebből? Egyrészt az, hogy őrültek grasszálnak az utcáinkon, másrészt az, hogy beteg emberek halnak meg a küszöbünkön”.

Amikor a lelkésznőt arról kérdezem, milyen belső meggyőződésből ártja magát politikai ügyekbe, azt feleli:

Lelkészként is csak „a teljes emberre tud tekintettel lenni, nem csupán a spirituális, lelki gondokra, de testi dolgokra, vagy azok hiányára is. Isten sem csak spirituális lényként volt jelen a világban, hanem Jézusban testté lett, és emberi testben vállalt emberi szenvedést. Ez itt most egy olyan pillanat, amikor már nem lehet mit tenni. Mint mikor a Rómeó és Júliában elviszik a hullát a színről. Most itt kell állni, és becsületből végignézi a tragédiát és jelen lenni a szenvedésben, ahogy Isten is mindig jelen van benne”.

rp5d6915_700x1050.JPGBolba Márta és Jériné

Végtelen történet

A történet azonban még nem ér véget. Iza lép mellénk, kétéves unokájával a kezében, szelíden és választékosan meséli el a történetét. Ő is a házban lakik, rá is kilakoltatás vár. Az ő esete az elmondása alapján jóval egyszerűbb, mint Jériéké, hiszen ő a 350 000 forintos bérleti díj elmaradást már rendezte az önkormányzatnál. A férje szobafestőként dolgozik, a nő pedig takarításból tudott félretenni. Korábban azért halmozódott fel a tartozásuk, mert két beteg gyermeküknek – egy tizenhat éves szívbeteg fiú és egy Chron-beteg tizennyolc éves lány – kórházi ellátását kellett a családnak egyszerre finanszíroznia. Esetükben magatartási problémákra hivatkozik a kilakoltatás indoklásáról szóló papír. A magatartási probléma vélhetőleg azért volt, mert a lány barátja egyszer az ajtajukban kiabált, mivel nem engedték be, mert erőszakosan viselkedett. „A család volt a magatartási probléma elszenvedője, nem az okozója” – fűzi hozzá Bolba Márta.

rp5d6688_700x1050.JPG

Rendőrök, végrehajtók, családtagok téblábolnak körülöttünk. Hirtelen úgy érzem, hogy útban vagyok, és hogy ennél többet nem vagyok képes befogadni, végignéztem egy kilakoltatást, beszéltem rengeteg emberrel, láttam embertelen mélységeket és hivatali magasságokat, és köztük lévő, vesztésre álló emberséget. Ahogy rálátásom nyílik a dokumentációra, esélytelennek tűnik a pontos leírás is. Egy pillanatra azt gondolom, jobb lenne ebbe most nem belenyúlni, jobb lenne, ha nem lenne közöm ehhez az egészhez. De ha már végignéztem, át is rágom magam ezen a történeten. Van még 224 kilakoltatás előtt álló család a nyolcadik kerületben. Ne így legyen vége.

rp5d6882_700x1050.JPGA lakás műszaki lezárása a család jelenlétében

A bejegyzés trackback címe:

http://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr228908102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

szemésfül 2016.07.22. 19:03:28

Túl közel voltam, megsirattam. És most ezt elolvasva, újból, már mást is, megsirattam.

Ráérek 2016.07.23. 14:23:15

Ja, persze, négy napig lopták az áramot...

Ki az a hülye, aki ezt a c-típusú hazugságot elhiszi...???

Advanced Flight 2016.07.23. 14:25:28

Tehát 3 évig ingyen laktak önkormányzati tulajdonban (900 e ft tartozás mellett), lopták az áramot és magatartási gondok is voltak, amit ők tagadnak, de gondolom, a tisztelt mindenlébenkanál jogvédők a ház többi, normálisan fizető és viselkedő lakóját erről nem kérdezték meg, bár nyilván lett volna mesélnivalójuk....
A gyerekek hatalmas kórházi számlája külön érdekes, miután ingyen jár nekik az eü ellátás, és a gyógyszerekre is hatalmas támogatás van, de még utazási költségtérítést is lehet kérni.
Amúgy szép, megható történet, a dzsipók ebben nagyon jók, én is mindjárt elmorzsolok egy könnycseppet.....

jolankovacs 2016.07.23. 14:47:04

Ha valki több évtizedes munka után kerül szorult helyzetbe, vajon azon is így nyavajognának? Vagy több évszázados kitartottság kell, hogy a hivatásos jajgató, megélhetési jogvédők színre lépjenek??

Advanced Flight 2016.07.23. 14:48:56

@jolankovacs: "valki több évtizedes munka után kerül szorult helyzetbe"

Olyankor fölényesen közlik, hogy nem kellett volna tovább nyújtózkodni, mint ahogy a takaró ér :-(

Ráérek 2016.07.23. 14:56:25

" Annyi bizonyos, a család majdnem egymillió forint tartozást halmozott fel az önkormányzattal szemben, ezért 2013-ban felmondták velük a bérleti szerződést."

Tehát több mint három éve rosszhiszemű jogcímnélküli lakosok voltak ott. Nehogy már ne lehessen kitenni az illegális lakásfoglalókat az önkormányzati lakásból!

Ráérek 2016.07.23. 14:58:11

@Advanced Flight: ooops, te már megelőztél. :)

Egyébként meg a szokásos álliberális devianciakultusz.. :(((

Valahogy ezek a deviánspátyolgatók SOHA nem kérdezik meg a másik felet, a többi lakót, vagy egyéb információforrást sem használnak. Simán benyalják csontig amit a cigányok összehazudnak...

Röhej...

Ráérek 2016.07.23. 14:59:08

@jolankovacs: a megélhetési jogvédők a legnagyobb rasszisták! Mert tipikusan bőrszín alapon alkalmaznak pozitív diszkriminációt.

:(

V.János78 2016.07.23. 15:06:37

Ez is egy szokásos kilakoltatásos történet, amit a jogvédők durván elfogultan ferdítenek el a pórul járt család irányába. Az a helyzet,hogy AKIT KILAKOLTATNAK, ANNAK NAGYON NYOMÓS, SOKÉVES OKA VAN! Véletlenül senki nem juthat idáig.
Én például pár utcára lakom 72 éves beteg anyukámmal egy albérletben, ahová nem enged bejelentkezni a tulaj. 10 éve kellett elmenekülnünk vidéki házunkból apám durva viselkedése miatt+ sok mázsa vas, és egyéb szemetet halmozott fel a házban, és mivel haszonélvező, amíg él, nem tudunk visszamenni... 10 éve nyomorgunk Pesten albérletekben miatta feketén, még soha senki nem engedett bejelentkezni. Több mint 1 milliónkba kerültek már az albérletek, ez soha vissza nem jövő kidobott pénz...nincs címünk, nem is létezünk, nekünk még soha egyetlen alapítvány sem segített, semmilyen önkormányzati segélyt nem kaptunk még lakcím híján.Az orvoso ellátásunk is nehéz, mert sok helyről elküldenek a lakcím hiánya miatt. Én lerokkantam izületi reuma és depresszió miatt( a kilátástalan lakhatási helyzet...), de mivel a leszázalékolásokat megszigorították, és amputáltakat is elküldenek, így nekem sem állapítottak meg akkora egészségromlást, ami után pénz jár. Így évek óta NULLA forint a jövedelmem, anyukám nyomorult 57000 ft nyugdíjából befizetjük a 31000 forint albérleti díjat,+ a 15-20000 ft-nyi számlákat,ki lehet számolni, mennyi marad pl. ennivalóra. ÉS SOHA EGYETLEN FORINTTAL SEM TARTOZTUNK EGY ALBÉRLETBEN SEM, ÉS A SZÁMLÁKAT IS BEFIZETJÜK, INKÁBB NEM ESZÜNK!!!!
Úgyhogy én jogosan háborodhatok fel az ilyen évekig nem fizető kilakoltatottak siratásán! Ha mi ennyi kis pénzből is meg tudjuk oldani,hogy ne halmozódjon fel tartozásunk, akkor az önkormányzattól,alapítványoktól is segített nem fizetők hogy juthatnak idáig? Elmondom, úgy,hogy plázázgatnak, ruhákat, plazmaTV-t, okostelefont veszegetnek,pizzázás, McDonaldsozás stb- a lakbér meg le van sz..... Aztán mikor a hatóság bekeményít, jön a hiszti, és a médiát, jogvédőket csődítik oda. A cikkben is jellemző, ahogy az egyik kilakoltatott lakó még számonkéri, miért nincs több tiltakozó jogvédő, és nagyobb balhé?!!.... Eszem megáll. Mivel kisgyerekek minden ilyen családnál vannak, remekül lehet rájuk hivatkozva sírni.Ha ilyen nehéz a lakhatást fizetni, mire is vállalják a gyerekeket? Hogy nyomorban szenvedjenek, traumákat, kilakoltatásokat éljenek át?! Szóval ez az érem másik oldala, amiről keveset, vagy egyáltalán nem lehet hallani sajnos a médiában az ilyen eseteknél!

Advanced Flight 2016.07.23. 15:21:49

@V.János78: ha nem vagy cigány, néger, arab vagy zsidó, nem érdekled őket. Ennyi.

TarkaGéb 2016.07.23. 16:18:17

1. Az egyoldalú, elfogult, hazudozós írásaitokkal pontosan azt éritek el, amit az előző hozzászólások mutatnak.
2. A gyermekek kórházi számláinak finanszírozásáról szóló részt melyik amerikai cikkből fordítottátok? Vagy talán magánkórházban voltak a gyerekek és hotelszolgáltatást vettek igénybe?

capor_ 2016.07.23. 16:21:33

Ingyen ovszer es ingyen fogamzasgatlo tabletta sokat segitene a helyzeten. Borzalmas latni, hogy ezekben a kozossegekben mindenki egyre kozelebbi rokona egymasnak es a dns annyira leepul, hogy mindenki panik/szivbeteg, gyenge idegrendszeru stb...

bonfred 2016.07.23. 16:40:53

Semmi gond, majd én sem fizetek lakbért, közműveket 3 évig. Ha meg jön a a hatóság, majd hívom a sok elmebeteg, hátrafésült agyú libbant aktivistát. Akik persze még csak véletlenül sem laknak a dzsuvában, mert távolról kurva könnyű hátrányosékat védeni.

bonfred 2016.07.23. 16:44:57

...ha már semmiképp nem tudták megakadályozni ennek a családnak a kitelepítését, javasolnám az új lakhely kijelölését az őket védő liberók közvetlen szomszédságában. Garantálom a pálfordulást! Ezek nem ismerik a napi "műsort", a koszt, a mocskot, stb...Én sajnos igen.

FikkFakk 2016.07.23. 16:45:35

Jajj, de szivszorito tortenet. Mert ma magyarorszagon ez lehetseges!

Becsuletes, szegeny csaladokat kilakoltatnak... sirnak a nagymamak, a konny csikot rajzol a poros gyerekek kedves arcara, ahogy vonulnak el egy sotet, ismeretlen jovo fele...

Huphupp szippszip

CyberPunK 2016.07.23. 16:57:40

Én csak azt nem tudom, hogy társasházi tartozás esetén hogy lehet rendőrrel kibaszatni a T. nemfizető cigányt? Vagy ez önkormányzati privilégium?

FikkFakk 2016.07.23. 17:03:17

"Miért nem vagytok itt többen?"

Mert a tobbi idiota jogvedo eppen utcai lovoldozeses meszarlas, tomegbe hajto teherauto, vagy hasonlo naci kirekeszto cselekmeny elol bujkal...

bonfred 2016.07.23. 17:03:54

@CyberPunK: A rendőr valószínűleg a "műsor" megfékezése miatt volt ott.

KötőSzó · http://kotoszo.blog.hu 2016.07.23. 17:34:37

@bonfred: Az ebben a cikkben szereplő Közöd civil társaság tagjai mind ott laknak.

Helyszíni zsemle 2016.07.23. 17:35:16

Ez igy tenyleg fajdalmas kegyetlen dolog, de nekem is az az elso kerdesem, hogy aki sajat magat sem tudja eltartani, se lakasa, se munkaja AZ MIERT VALAL 5 GYEREKET ?

CyberPunK 2016.07.23. 17:40:30

@Helyszíni zsemle: Szerinted tudatos döntés volt?

Edit Domján 2016.07.23. 17:44:58

Nálunk a társasházban évek óta nem fizet közös költséget egy tulajdonostársunk. Fél millió tartozása van. 40 éves nő, 2 gyermek anyja, most vett új kocsit, a középiskolás fiának 100 ezer forintért biciklit, a nagyobbik Győrbe jár egyetemre, az asszony és a gyerekek ruhatára irigylésreméltó. A vízét is mi fizetjük (nem lehet lezárni külön az ő vízellátását), de tartozása van mindenfelé, a földhivatalban már nem érdemes ráterhelni a fél milliót a lakására, mert olyan sokan állnak előttünk már sorba: adóhivatal, önkormányzat stb. Az asszony dolgozik, csak nem tudja vagy nem is akarja beosztani a pénzt. Ugyanis ő egy nagyon gazdag férj oldaláról érkezett elvált nőként a házunkba. Megszokta, hogy mindenhez ingyen jut hozzá. Na, ő aztán nem cigány, az ezen az oldalon hozzászóló cigánygyűlölők hálát adnának az égnek, ha egy pillantásra méltatná őket. Szép szőke nő, kb. 25-nek néz ki. Én úgy látom, hogy az ingyenélők jó része a felső középosztályhoz vagy az elithez tartozik. Csak ők nem látványosan élősködnek, egyszerűen az adónkból, azaz állami pénzből élnek olyan jól, mint a királyok. Velük aztán senkinek nincs baja az itteni habzó szájú kommentelők közül, mint a szép szőke lakótársunkkal sem lenne -- ha az utcán megpillantanák. Azt hiszem, a cigányokat gyűlölők egy része hasonló helyzetben él, mint a cigányok: beteg, alkoholista, szakképzetlen munkanélküli, akinek az a meggyőződése, hogy a cigányok viszik el őelőle a támogatások jó részét. Pedig egészen mások. Se ő, se a cigányok nem kapnak akkora támogatást az országban, mint a felső rétegek. De nekik csak hízeleg mindenki. Mint ahogy ennek a kedves lakótársunknak is a legtöbb ember.

CyberPunK 2016.07.23. 17:57:28

@Edit Domján: Én leszarom, hogy mit fizet a cigány vagy mit nem fizet, csak épp ez a nemfizetős fajta tart általában hajnalig tartó bulikat, és verik szét a lépcsőházat is a haverjaival. Ilyet művel a 40 éves anyuka? Van itt koreai és székely is, mégis a cigánnyal van csak baj. Meg a rendőrrel, hogy nem töri el a karját és a lábát, ahogy megtette 30 éve.

FikkFakk 2016.07.23. 18:06:06

@Edit Domján: hidd el, a szep szoke non is vegrehajtatnam a qrva anyjaba az osszes tartozasat.

De a szep szoke no akkor is 100x jobb, mint egy ilyen csurhe: gyerekeit neveli, tanittatja, nem kell tartanom tole, hogy elkoti a bicikliket vagy belem kot a nepes csaladja. Es nem ordittatja a mulatost minden este.

vértes 2016.07.23. 18:17:05

Helyes, végre a törvényt betartatják.A liberálisok szüleikhez költöztessék őket.A jogvédő idióták is vihetnek haza egy szakajtóval .Nem mérgezik a környéket.

vértes 2016.07.23. 18:20:03

@Edit Domján: Így van. Lehet tőlük aludni iskoláztatja a gyerekeit.az új autó azért sántít.

Dr_utcai_arcos 2016.07.23. 19:00:55

"Iza lép mellénk, kétéves unokájával a kezében, ...Korábban azért halmozódott fel a tartozásuk, mert két beteg gyermeküknek – egy tizenhat éves szívbeteg fiú és egy Chron-beteg tizennyolc éves lány..." Nem is merem megkérdezni, a szegény szívbeteg fijúcskájé vagy a szegény chronbeteg 18 éves jánkáé a már két éves trónörökös. Mert ezek szerint a b***ban nem akadályozta a betegség...

RMartin1992 2016.07.23. 19:10:33

Most sajnálni kéne őket? Valahogy nem megy! Ha nem fizetnek három éve, akkor jogosan teszik ki őket. Már fél év után ki lehetne pucolni onnan a fenébe az összeset! Kérdezem a kedves cikkírót: Tegyük fel, hogy van egy fölösleges lakásod, azt kiadod albérletbe. Az ott lakók három évig nem fizetnek, és nem hajlandóak kiköltözni, viszont csinálják neked a havi több tízezres tartozást. Mit csinálnál? Odamennél, megsimogatnád, és biztosítanád róla őket, hogy nyugodtan maradhatnak, ameddig csak akarnak, te majd kifizetsz mindent helyettük? Ezt te sem gondolhatod komolyan! És a sok elcseszett jogvédő sem... Csak gondoljatok bele abba, amit leírtam!

rnz 2016.07.23. 19:24:14

Azt már meg sem merem kérdezni, hogy vajon a lakásban mekkora kárt okoztak. Mert abban egészen biztos vagyok, hogy egy ilyen semmirekellő cigány pereputty pár nap alatt is lelak bármit, nem hogy évek alatt. Éveik voltak arra, hogy megoldják a dolgot, de szartak az egészre, ahogy az náluk szokás.

jolankovacs 2016.07.23. 19:25:21

@KötőSzó: Ha min ottlaktok, van egy gusztusotok, az biztos.

kovacsbelane 2016.07.23. 19:31:27

Tudom, látom a lényeget: "Jériné vidéken élő lányának temetéséről értek vissza a kilakoltatásra. " Szóval akkor most él vagy eltemették?

Nehéz ez a helyzet, mert halmozottan vannak problémák a családban és a családdal. Az énem egyik része azt mondja, hogy nem véletlenül kerültek oda, ahova és hát valahol határt kell szabni, főleg, ha azzal a lakással egy másik családnak tudnának értelmes segítséget, ugródeszkát nyújtani. Azért látható, hogy sok elvben rászorult család pénzkezelése nem épp ideális, és érthető, hogy a helyzet nem sajnálatot, hanem indulatokat vált ki azokból, akik viszont beosztják és nem szórják el.
A másik énem sajnálja őket, mert semmi alternatíva és perspektíva nincs előttük, a gyerekek is ebben nőnek majd fel, ezt látják, és jó, ha ötből egy kitör ebből. Így, kilakoltatva, esélyük sincs ledolgozni a hátrányt, amit a származásuk és a családi örökségük okoz. Az nem valódi segítség, ha az önkormányzat lakást és segélyt osztogat, meg kellene tanítani őket a pénzkezelésre, az együttélésre meg egy csomó dologra.

Etniez 2016.07.23. 19:40:03

"z Elmű kikapcsolta az áramot, Jériék visszakötötték, mivel egy pánikbeteg családtag és a lakásban élő kicsi gyerekek is féltek a sötétben. Ez volt az illegális áramlopás, ami négy napig tartott. "

Persze, és négy nap után megszűnt a pánikbetegség és a kicsik sem féltek többet.
Hagyjuk már ezeket a szánalmas hazugságokat.
Nem hiszem el, hogy egy ekkora család nem tudta volna összekaparni a pénzt a számlákra, stb.
Az igazság egészen más lehet, mint amit a cikk sugall: csúnyarosszönkormányzatállam.

Le kell szokni arról, hogy mindenért az államot hibáztatjuk. Az egyénnek is van felelőssége.

Etniez 2016.07.23. 19:41:52

Továbbá:

„Miért nem vagytok itt többen? Legalább százan kellene lennetek! Miért nincs botrány?”

miért kellenének többen oda? Igazából senkinek sem kellene ott lennie, csak néhány embernek aki kirakja az utcára az ingóságokat, meg egy lakatosnak, aki felszerelni a rácsot az ajtóra-ablakra.

Etniez 2016.07.23. 19:43:16

Továbbá:

"és olyan egyéb megoldási javaslatok kitalálását, amely mind az érintett családok számára, mind pedig az állam számára hatékonyabb és gazdaságosabb lenne, mint a kilakoltatás és a családtagok elhelyezése szociális intézményekben."

Ha ez így menne, akkor az egész ország nem fizetné a számláit, hiszen ez a kitétel mindenkire igaz.

pengusz 2016.07.23. 20:09:11

@Edit Domján: te meg a szőke nő vagy az említett sztoriban?

MR3 Béla 2016.07.23. 20:35:56

Szegények.
De azért a napi 1 doboz 1000 Ft-os cigire biztosan futja.

vajdapeterutca 2016.07.23. 21:06:14

@Etniez:

Az ellenkezője igaz: kevés olyan család van, akik intézményekben akarnak lakni.

A lakbérfizetés, és általában a szerződéses kötelezettségek kölcsönös betartásának ösztönzése, nagyon fontos lenne. Az önkormányzatot korábban nem érdekelte a lakbérfizetés, most pedig nem tesz többet, mint hogy megfélemlíti az embereket.

Az intézményei, élén a leginkább érintett vagyonkezelővel, rendetlenül és felelőtlenül működik. Erről az önkéntes segítők sokat tudnak, többet a polgármesternél, de a polgármester is tudja, fel is rótta nekik ősszel egy képviselő-testületi ülésen. A logika és a jog azt feltételezi, hogy ilyenkor a polgármester és a munkatársai nekiállnak rendbe tenni az intézményeik működését, és ehhez szívesen fogadják a lakosoktól érkező jelzéseket, bizonyítékokat. Ha nem akarják, az ügyfelek persze kiállhatnak magukért, de ez sokszor nem könnyű, mert a hivataloknak több szakértelmük, pénzük, egyebük van. Az, hogy a vezetők a könnyebb utat választják, a hibázó és lazsáló hivatalnokoknak jó, mindenki másnak rossz.

A segítő önkénteseket nem csak az egyik fél szempontjai érdekli, és nem csak "jogvédők". Amit a gyerekes családok lakhatásával kapcsolatban az önkormányzat és az állam közötti költségmegosztás problémáiról mondanak - más szakértőkkel együtt - abból talán jövőre kormányprogram lesz, annyira nyilvánvaló, hogy változtatni kellene.

A hajléktalan-ellátással kapcsolatban egyébként több éve Kocsis Máté is hasonló problémát látott, azt mondta, hogy képviselőként bele is kezd a megoldásba, sőt országos megbízást is kapott erre. Aztán rájött, hogy sokat kellene ezen dolgozni, a kormánypárton belül is ütközni, és hogy más jobban megéri a személyes hatalmának megtartása szempontjából.

vajdapeterutca 2016.07.23. 21:08:22

@Etniez:

Sok olyan megoldás van, amiről a lelkésznő beszélt, csak egyet említek, a lakásban végül felszerelt kártyás villanyórát.

Miért akadályozta az önkormányzati bérházkezelő ennek a szerződéses létesítésében a lakót, miután az alpolgármester úgy döntött - a dokumentumokat áttekintve, az önkormányzat szakembereit és a családot meghallgatva -, hogy a család együttműködő, és segítenek nekik a lakásban maradni?

Miért nem került sorra erre a célszerű intézkedésre, amikor az önkormányzat 264 millió forintot kapott az EU-tól a ház külső felújítására, a lakások műszaki felülvizsgálatára, és a lakók ilyen és más jellegű problémáiban tanácsadásra és intézkedésre?

Ha a család áramtolvaj lenne, hogy nem vette észre éveken keresztül féltucat önkormányzati szervezet és az ELMŰ, akik a lakást és a lakók körülményeit ismerik? Hogy lehet az, hogy az alpolgármester döntése után, hogy az elmulasztott lépéseket kölcsönösen rendezik, a vagyonkezelő nem működik együtt az alpolgármesterrel és a családdal az ELMŰ szerződés megkötésében? Hogy szinte kiprovokálják, hogy kövessenek el olyat, ami felrólható nekik?

És hogyan lehet, hogy Kocsis Máté, aki ősszel hasonló régen tartó és bonyodalmas eset miatt fakadt ki a képviselőkre és a hivatalnokokra, hogy a bérlakáskezelésben felületesek, és nem vállalnak felelősséget azért, amit csinálnak vagy nem csinálnak, most lapít? A környék képviselőjével, Balogh Istvánnal és a saját beosztottjai által átvert Sára Botond alpolgármesterrel együtt? Nem probléma, hogy a vagyonkezelő nem volt együttműködő Sára Botond alpolgármesterrel és a lakókkal? Ha szállít egy bizonyítékot a lakó hibás lépéséről, kimentheti a saját lépéseit?

2014-ben kellett az EU 264 milliója a házra, amit arra hivatkozva kértek, hogy sok, a Jériékhez hasonló család lakik itt, akiknek a helyzetét rendezni kell? Ha az önkormányzat felelősen akart gazdálkodni, miért nem hajtotta végre a 2013-ban hozott kilakoltatási végzést?

Kockázatos volt a választások miatt? Akkor nem lehetett volna pénzt kérni az EU-tól az ilyen helyzetek megoldására? Nem érezte magát elég erősnek a polgármester, hogy olyan helyzetekben tegyen utcára embereket, akik esetben - a szabályos bírói döntés ellenére - valójában fogalma sincs, hogy az intézményei milyen lépéseket mulasztottak el addig?

vajdapeterutca 2016.07.23. 21:17:44

Úgy látom, a beírók jelentős része híján van a kíváncsiságnak konkrét emberekre. A beírások nagy részének nincs köze a cikkben leírt esethez, leginkább a beírókról szólnak.

2016.07.23. 22:09:08

Hány jogvédő fogadott már be kilakoltatottat ?

bkkzol 2016.07.23. 22:32:59

Nekem is könny szökött a szemembe. Kilenc szorgos munkás kézpár került az utcára.... ,de ennyi fizetésből lehet szép lakást bérelni.... még ha közmunkások is... :-)

MR3 Béla 2016.07.23. 23:11:58

@vajdapeterutca:
Valószínűleg néhányan nagyon el fognak küldeni a picsába.
És jogosan.

MR3 Béla 2016.07.23. 23:13:34

@kobalt:
Annyi, ahány migránsokat fogadott be.

Mindegyik olyan, mint a gyáva kutya: messziről van mersze ugatni. Amint tenni kéne valamit, a lába közé húzott farokkal eloldalog mind.
Pofázni ugyanis jóval könnyebb, mint valamit tenni is.

Advanced Flight 2016.07.23. 23:52:40

@vajdapeterutca: hagyjuk már a mellébeszélést. Azért mondtak fel nekik, mert éveken át nem fizettek semmit. Ha egy lakásbérleti szerződést felmondanak (jogosan), akkor a bérlőnek önként és dalolva kellene távozni, nem pedig illegálisan maradni. A villanyt is ezért kapcsolták ki, gyengébbek kedvéért. Felháborító, hogy a cikkben úgy van előadva a történet, mintha a szerződés felmondása az önkori részéről valami szemét, jogtalan húzás lett volna, amivel ezeket a jóembereket a jogkövetésben gátolja. Nevetséges.

vajdapeterutca 2016.07.24. 00:25:19

@Advanced Flight:

Ha a polgármester vállalná vitát, több okból nem értene egyet veled.

Az egyik, hogy mióta ezek az adósságok kezdtek felhalmozódni, az önkormányzat vezetése beismerte és módosította a lakásrendeletét, amely hibás ösztönzést tartalmazott a lakbérfizetésre. Ugyanis aki elkezdett tartozni, annak rögtön emelkedett a lakbére, a vagyonkezelő pedig nem értesítette a szociális intézményt, hogy az adósságkezelésnél kötelező és célszerű tanácsadást kezdje el. Ennek az ún. jelzőrendszernek a nem működését a jegyző önkritikusan panaszolta, de nem tudni, mit tettek azóta ennek megjavításáért. Hogy miért lehetett elkezdeni tartozni az elmúlt években, például azért, mert a válság miatt sokan elveszítették a munkájukat. És amikor újra találtak és dolgozni kezdett, addigra már beindult az önkormányzat vezetése által is elismert hibás konstrukció miatt az adósságspirál.

A másik, hogy ennek a konkrét háznak a felújítására és szociális szolgáltatásokra kért 266 millió forint (és több más "krízisházra" ilyen nagyságrendű pénzkérés) indoka az volt, hogy a házban nagyon sokan laknak hasonló helyzetű emberek, akiknek a lakhatását - együttműködés esetén - meg akarják szervezni. Bár ennek a családnak az esetében 2013 óta kilakoltatási végzés van, 2013-2014-ben nagyon sok plusz pénz megszerzése fejében önként vállalt plusz munkát velük az önkormányzat.

Végül, Sára Botond alpolgármester, mint önmaga képességeit felmérni tudó ember és a feladataival tisztában lévő vezető, 2016 tavaszán úgy találta, a dokumentumok áttekintése, az intézményei szakértőinek, az ügyfélnek, az önkéntes segítőknek a részvételével tartott megbeszélés alapján,, hogy a család együttműködő, a rendszeres törlesztés esetén a lakásban tartást meg lehet és kell oldani. Azóta semmi nem változott, az ELMŰ-szerződés sztoriját kivéve, amit az önkéntesek dokumentumai szerint a vagyonkezelő szabotált el, az önkormányzatnak pedig nincs többé véleménye az ügyről. Sára Botond és Kocsis Máté bújkál az ügyet ismerők elől, a sajtósukkal üzennek, amihez persze joguk van, csak ellentmondanak annak, amit korábban indokoltnak és méltányosnak mondtak.

A történet nem fekete és fehér. Tétje van a lakásban tartásnak, a jövőbeli gyerekkiemelésnek, amelynek a lakásvesztés után a valószínűsége nagyban megnőtt. Az önkéntesek elsősorban nem jogvédők, hiszen jól mondod, a jogi helyzet nem kérdéses, a célszerűség és a méltányosság az. Az önkéntesek annak a szociális munkának a nagy részét végezték el, amit az önkormányzat 2013-2014-ben az EU-támogatásért vállalt, és amit az önkormányzat vezetése pár hónapja még elismert. Egy ideig úgy gondolták, hogy érdemes ebbe nekik is figyelmet és melót betenni, aztán meggondolták magukat. A lakosokat és az önkénteseket hibáztatni tényleg egyszerűbb, mint megszervezni, hogy az önkormányzat intézményei végezzék el a kiadott feladataikat.

MR3 Béla 2016.07.24. 00:49:55

"A történet nem fekete és fehér. "
Nem a lófaszt.
Lógnak 1 millióval, + a resztli.
Ezt 5000 Ft-onként terjesztve 20 év alatt törlesztené, és akkor nem számoltuk a kamatos kamatokat és azt, hogy közben fogyasztanak is, ami tovább halmozza a tartozást.

Azt meg véletlenül se írjuk a családon belüli dugások számlájára, hogy a családon belül ennyi a degenerált.

Bocs, de én nem szeretném, ha az adómból ezeket az élősködőket tartanák el, akik közül valószínűleg soha senki nem dolgozott soha életében semmit.

vajdapeterutca 2016.07.24. 02:35:22

A család két felnőtt férfi tagja dolgozik, a fiatalasszony a gyerekekkel otthon van, a nagyanya idős, munkaképtelen beteg. Öt kiskorú van, ők nem dolgoznak, nem is tehetnék, aki iskolás korú, az oda jár, a kisebbek otthon vannak.

Az önkormányzattal való megállapodás esetén az adósmentő 400 ezer Ft támogatást nyújt (vö. devizahitelesek mentése). Az aktuális díjakat és a megállapodott törlesztést fizették.

A Magyar Máltai Szeretetotthonban egy évre elhelyezett kisgyerekes család után az állam tudtommal 8 millió forint normatívát fizet. Egy évi intézményi ellátásra kb. annyit, amennyi a lakás piaci értéke. Ha a kiskorúakat kiemelik a családból, akkor az intézményi ellátásuk valószínűleg még többe kerül majd.

Igaz, mindezt nem a kerületi önkormányzat, hanem az állam fizeti. Ezért rossz a rendszer, amiért Kocsis Máté nem hibáztatható, azért viszont nagyon is, hogy a kormánypártnak nem mer javaslatot tenni a rendszer javítására, inkább hajléktalanokat gyárt államköltségre.

Az ellátásra szorulókat valahol el kell látni, gyerek, felnőtt akaratán kívül utcán nem lehet, ebben (egyelőre) megegyezés van. Remélem, azt nem akarod, hogy a családtagok ne éljenek.

Arra is utaltam, hogy amikor a hajléktalan-ellátás hasonló reformjába belevágott, pár hónap alatt elfogyott a tehetsége, szorgalma, bátorsága. Ebben az ügyben ugyanis a közigazgatási szintek érdeke ütközik, azaz egy polgármester a kollégáival kerül konfliktusba és a kormányra kellene nyomást gyakorolni, hogy a költségeket és a felelősségeket összhangba hozzák.

Azért pedig szégyelld magad, ahogyan az embertársaidról beszélsz!

vajdapeterutca 2016.07.24. 02:36:25

javítás: az önkormányzattal való megállapodás esetén az adósmentő *Hálózat Alapítvány* 400 ezer Ft támogatást nyújt

vajdapeterutca 2016.07.24. 03:09:13

@MR3 Béla:

gyáva kutya, messziről ugatni, eloldalog, pofázni könnyebb, mint valamit tenni : miről beszélsz?

Az önkéntes segítők hét hónap alatt elvégezték azt a szociális munkát is, amit a fizetett önkormányzati alkalmazottak évek alatt elmulasztottak. Ekkora adósságnak nem lenne szabad felhalmozódni, ahogy a lakáskezelőhöz nem folyik be a pénz, kötelessége lett volna jelezni a családsegítőnek, annak felajánlani tanácsadást és az elérhető más segítséget, ha pedig ezek nem vezetnek eredményre, felmondani a lakásbérletet.

Ezek közül nem valósult meg sem a segítség, sem a számonkérés. A polgármester és az alpolgármester kicsit elbizonytalanodott: megígérte, hogy utánanéz az ügy részleteinek, és összekapja kicsit a rendetlen intézményeit. Aztán rájöttek, hogy nem akarnak vele dolgozni, most az állam zsebére gyártanak hajléktalanokat, és nehezítik meg a gyerekeknek is, hogy az életükkel tudjanak majd kezdeni valamit.

Az önkéntes segítők ennél közelebbről nem is ismerhetik az ügyet, sokkal inkább ismerik, mint azok a munkatársak és vezetők, akik ezért kapják a fizetésüket. Az alpolgármester az iratok és a munkatársai beszámolóinak az összevetésével elfogadta az észrevételeiket, és együttműködést ígért. Túl a konkrét ügyön, ha az önkormányzat fegyelmezetten dolgozó hivatalt akar, kincsesbánya neki ezek az észrevételek.

A plusz segítség a házra költött 266 millós EU-támogatásból vállat szociális munka és a 3.8 milliárdos teljes költségű városrehabilitációs programban vállalt képzés, álláskeresési tanácsadás, szociális tanácsadás, amennyiben szükség volt rá. Arra kellettek a problémás helyzetű családok, hogy rájuk hivatkozva lehessen pénzt kérni az EU-tól, semmi információ arról, hogy a plusz segítségből bármi megvalósult volna a Jéri család esetében. Még azt sem vette észre a hivatal az állítólag minden részletre kiterjedő felmérések során, hogy a közműszerződés nem a lakó nevére szól.

MR3 Béla 2016.07.24. 13:19:26

@vajdapeterutca:
Az önkéntes segítők befogadták a kilakoltatott cigányokat?
Esetleg kifizették helyettük a tartozást?
Ja, nem?

Akkor miről is beszélsz?

És bocs, ezek nekem nem embertársaim. Ezek élősködők.

TarkaGéb 2016.07.24. 13:37:05

Arra sem sikerült válaszolni, hogy a gyerekek kórházi számlája a Telki Magánkórházban keletkezett-e, vagy csak nettó hazugság.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.07.24. 17:46:49

A történet kapcsán alapvetően két módon lehet megközelíteni a 4 napos áramlopás történetét. Lehet azt mondani, hogy ez mennyire apróság, ám alapvetően a hasonló áramlopási megoldás a szerelést végzőket, a ház lakóit egyaránt veszélyeztető megoldás.

És igen beszédes, hogy nincs egy szomszéd akinek ki lehet fizetni azt, hogy pár napig hosszabbítóval megoldják a világítást, olyan a viszony minden közvetlen szomszéddal. Ez ugyanis nem igényelne feszültség alatti vezetéken szerelést, nem barmolná szét a hálózatot, nem lenne akkora esély a zárlatra, és ebből eredő tűzre.

A feltöltőkártyás órát pedig még jogcímmel rendelkezőként, és pláne az áram kikapcsolása, leszerelése előtt lehetett volna kérni.

Azt mondják drágább a családot az ellátórendszeren belül elhelyezni, mint megoldást találni a folytatásra. Lehet arról is beszélni, hogy ez mint ragadós példa mennyire lenne drága, de van egy fontosabb szempont.

Azok a gyerekek akiknek sem elég helyük, sem elég élelmük nincs, az ellátásukra költött pénz a családtagok tartozására is elmegy, sok eszköz hiányában nehezen tanulnak, az otthoni körülményeiket mindenhol máshol emberi jogokat súlyosan sértő körülményeknek látnák... Nos érzésem szerint a folytatásnál jobbat érdemelnek.

Majd nekik is úgy születne gyerekük, hogy ott sem jut se hely, se pénz a tanulásra, nincs esély kitörni. Sajnos a szociális ellátó rendszer, az állami gondoskodás is igen pocsék esélyeket jelent, de ennél jobbat jelent. És lenne helye annak, hogy az egyház saját maga segítse a hasonló gyermekek jobb esélyt jelentő ellátását.

Véleményem szerint az állammal együttműködve lehetne olyan gyermekotthont létrehoz, amik a tanulást, a körülményeket biztosítják, ám a környéken szociális alapon, minimális térítési díj mentén a szülők is kaphatnak szobát.

Sőt, ha jól tudom megfelelő feltételekkel alkalmi munkában is meg lehet egyezni, így takarításban, kiadványok árusításában, stb. a rászoruló szülők is részt tudnának venni, és "naponta találkozhatnának a gyerekekkel", akik nevelésénél viszont lehetne törekedni az esélyeik maximalizálására.

zsüliett 2016.08.03. 10:27:34

Úgy látom, a helyzetet jól jellemzi az "ember embernek farkasa" szólás. A szegénység és a létbiztonság hiánya szüli ezt a kiáltó embertelenséget, amit a hozzászólások tükröznek. A hatalom valójában nem törődik a szegényekkel, a nagy arányú munkanélküliség következményeivel - kiürítették a szociális ellátást, gyakorlatilag minimálisra csökkent a család és gyermekvédelem, az egészségügytől és az oktatásügytől óriási elvonások voltak és vannak, ami tovább csökkenti a fiatalok életesélyeit. Az itt élők nem ismerik a társadalmi folyamatokat - az "áldozatok" törvényszerűen alakuló sorsának okait.... A szegény nem tudja kifizetni a gyógyszereket, se a fogamzásgátlót, ráadásul a cigány kultúrában a gyermekáldás szent és sérthetetlen _ahogy a katolikus egyház is hirdeti. Az állam tisztviselői elvileg tudják, hogy a gyermekotthonok lakóit -annak ellenére, hogy nagyon sokba kerülnek az államnak - az ottani körülmények nagy százalékban tönkreteszik érzelmileg, rengeteg a deviáns életút, csak néhányan tudják áttörni az akadályokat. Tudjuk, hogy százszor olcsóbb lenne az önkormányzatok időbeni segítsége, és nem lenne annyi deviancia, kisiklott élet, korai halál, pusztuló betegek és öregek.... Jó lenne ha a szolidaritás valamennyire megmaradna társadalmunkban......Bár a manipulációra, megtévesztésre épülő tömegkommunikáció nagyon hatékonyan működik kis hazánkban-ebben tényleg Magyaroroszág jobban teljesít!

Éhes ló 2016.08.13. 21:54:38

@KötőSzó: ez nettó hazugság. A "társaság" nincs civilként bejelentve, nem szerepel a civil törvény hatálya alatt bejegyzettek között, nincs publikus beszámolója, nem ismertek a fiananszírozói, tagjai, működésének szabályai.
A törvényen kívül uszít a társadalom ellen, sorospénzen, bújkálva, sunyulva a deviánsok oldalán, ahogy azt már korábban is leírtam és bebizonyítottam:
kotoszo.blog.hu/2016/07/15/kilakoltatas_lelkesz_szemmel

Mindezek során nem is értem, miért állnak szóba soha senkik által meg nem válaszott, cégbíróságon be nem jegyzett a törvényen kívül működő "szervezetekkel" "csoportokkal" a válaszott képviselők, tisztségviselók, mi a jogalapja a "civil" csoportos beavatkozásotoknak egy-egy eljárásban.
Ennyi erővel bárki beleszólhat bármibe, bárki követelhet bármit, nem látom mitól lenne a csoportotok, vagy más "civil" csoport több joggal felruházva, mint én, vagy bárki más.
Miként érvényesül a jogegyenlőség és az egyenló elbírálás?

Tehát az alapok hiányoznak a válaszodból és a postból is.

Továbbra is várom a postertől a beavatkozásuk jogalapját és azt a felhatalmazást, jogot, amivel a csoport az ilyen szabálysértési, államigazgatási és végrehajtási eljárások során bárkit bármire rábírhat, kényszeríthet.
Érdekelne nagyon és gondolom az ügyészeket is érdekelheti kik, hogyan, miért és mire kényszerítenek, bírnak rá bármire választott képviselőket, közigazgatási tisztségviselőket, rendőröket? Miként akadályozhatnak államigazgatási eljárásokat, rendőri intézkedést?

Hányan - becsületes munkások, dolgozók, fiatalok - szeretnének havi 31e HUF kifizetése árán bérlakást kapni, a cigány önkényes lakásfoglalók, a közműtolvajok és a méregdrága albérletük helyett?
Ezren?
Tízezren?
Miért a törvénysértő, a tolvaj az akit sajnálnuk kellene, miért nem az ezreket, tízezreket, akik dolgoznak, fizetik az albérletet, a nemfizetők által jogi csűrcsavarral, jogvédőkkel támogatva elfoglalva tartott bérlakások díjai helyett?
Hány dolgozó fiatal lakna ott, rakná rendbe saját kezével, barátokkal, rokonokkal a közvagyont, kifizetve a lakbért, közműveket?
Miért nem őket segítik a "civilek" "jogvédők" a nemfizetők kipaterolásával, a jog betartasával?

Miért nem azokat sajnáljuk, akik törvénytisztelőként nem jutnak lakhatáshoz, mert sorospénzen jogvédett cigány jogsértők, tolvajok bitorolják azt a keveset, ami még maradt a köz tulajdonában?

Én a jogot tiszteletben tartóknak, a dolgozóknak, adókat fizetőknek, a magukról gondoskodóknak drukkolok és nem azoknak, akik őket lopják meg, rabolják ki és fóleg nem azoknak, akik ezt joggal való visszaéléssel, médiahisztériával, kényszerítéssel még támogatják is.
A törvények betartása, betartatása evangélikusokkal liberális, sorospénzen tartott cigányvédőkkel szemben is megkövetelhető, mindenkire érvényes társadalmi minimum.
Szerintem.

Éhes ló 2016.08.13. 22:02:04

Az végül is siker, hogy öt év és milliós kár után ezeket a deviánsokat a törvény erejével el lehetett takarítani a közvagyonból.
A törvényeket kőkeményen betartva és betartatva, sokkal felkészültebben, gyorsabban, hatékonyabban kell elbánni a deviánsokkal és a mellettük pusztítókkal.
Gratulálok az önkormányzat dolgozóinak, felelős döntéshozóinak és további sok sikert kívánok a nehéz munkájukhoz!