Megette az idő ezt a vidéket

Szegénység és segítség Pilisen

2016. június 22. - KötőSzó

Zápor után is poros földutak, gomolygó esőfelhők és szikrázó napsütés, roncsokkal teli és rendezettebb kertek, széthordott és felújított présházak. A Pest megyei Pilis külterülete egy – a Magyar Nemzetben – megjelent riportnak köszönhetően került a figyelem középpontjába: azóta többen foglalkoznak a pilisi komfort nélküli présházak lakóinak helyzetével. Egy kontrasztos júniusi napon, a helyi Evangélikus Szeretetszolgálat munkatársainak és a terület lakóinak egy napját kísértük végig.

Szöveg: Laborczi Dóra | Fotó: Kiss Tamás

pilis011.jpg

Lasán Pál, a szeretetszolgálat és a helyi evangélikus egyházközség mindenese, egykori rendőr, mindenkit és minden házat ismer. „Ott lakik a Guszti, nemrég jött nekem szemetet lapátolni a temetőbe.” „Az ott a csirkés Jani anyjáé volt, én szereltem föl neki a teraszt. Mostanra megette az idő.” „Ide jártunk egy idős nénit inzulin injekciózni.” „Itt a svéd lakik (állítólag egy valóban svéd állampolgár – a szerk.), itt meg az Olga, nézzétek” – állunk meg egy gazzal benőtt, a kerítéstől igen távoli viskónál. Nem mondanánk meg, hogy ez valakinek az otthona. Később – már benn a szeretetszolgálatnál – a ház lakójával is találkozunk, de addig még ér bennünket néhány meglepetés.


Az élet nyomai a szemétben


Nehéz az objektív szemlélő szerepét tartani, amikor az első – egykori – présháznál megállunk. Kitaposott ösvény vezet az ablak-ajtó, burkolat és egy belső, kis zugot leszámítva oldalsó fal nélkül maradt házikóhoz.

Az út egy szebb napokat látott pincéhez vezet, mely boroshordók helyett most szeméttel van tele. Balra az egykori előtér vagy tornác egy lepusztult zöld fotellel, mellette a gondosan befőttesüvegbe gyűjtött cigarettacsikkek már árulkodóak, de nem akarjuk elhinni, hogy itt lakik valaki. A nagyobb szobából is lomhalom ömlik kifelé, a széthordott fal irányába, de a kisszoba és pokróccal gondosan eltakart ajtókeret megerősíti a gyanút. Belesünk a függönytakaró mögé, odabenn matrac, mellette egy gallon víz, a falon szög, rajta koszos törülköző lóg. Az ablakban egy tiszta tejfölös doboz fóliával letakarva. Benne só.

pilis001.jpg

Szédelgünk a szagtól és a látottaktól, ahogy tovább indulunk. Fazekas Zsuzsa, a szeretetszolgálat szociális alapellátásért felelős vezetője kiszúrta az ételhordókat a szemétkupacban: „valószínűleg ő is az ellátottunk” – mondja leplezetlen döbbenettel.

Illanicz Györgytől, a szeretetszolgálat intézményvezetőjétől útközben sok mindent megtudunk a helyi viszonyokról. Pilis Pest megye egyik legnagyobb külterületi résszel rendelkező települése, mintegy tizenkétezer ember él a városban, közülük egy-két ezer a külterületeken. Felekezeti megoszlás szerint mintegy ötezer evangélikus él a városban. A Magyarországi Evangélikus Egyház néhány évvel ezelőtt – helyi lelkészek kezdeményezésére – indította el a kis szeretetszolgálatot, amelyik a helyi önkormányzattal együttműködve szociális munkát végez a településen.

Szolgáltatásaik és ellátottjaik köre egyre bővül, ma már összesen harminc embernek adnak munkát, körülbelül százhúsznak különböző ellátásokat biztosítanak.

„Vallási és felekezeti hovatartozás nélkül segítünk, kül- és belterületi lakosoknak, szociális vagy egészségügyi szempontból rászorulóknak egyaránt. A szociális étkeztetés keretében hatvan ember kap nálunk méltányos térítési díj ellenében kétfogásos ebédet hétköznaponként, ingyenes népkonyhán pedig negyven rászoruló egy tál ételt.” 

20160615-dsc_1900-hdr_2.jpg

Utóbbiak többnyire bejelentett lakcím nélküliek. A kis településeken a hajléktalanság másképp fest, mint a nagyobb városokban: az utcákon hontalant nem látni, a lakással, lakhatással nem rendelkezők többnyire ismerősöknél, rokonoknál húzzák meg magukat vagy – a fenti példa alapján – lakatlan külterületi házakba költöznek.

Az út

„Itt a szeretetszolgálat egyik munkatársa lakik, aki azért költözött ki ide, az  egykori szőlőjükbe a központból, hogy ne hordják szét a családi birtokon álló házat” – mutat egy takaros házra és telekre Fazekas Zsuzsa.

„Ezt a széthordást nem úgy kell elképzelni, hogy hordákban járnak a fosztogatók, ez egy biztonságos környék – magyarázza a helyzetet Lasán Pál. – A tulaj nélkül maradt, hosszú évek óta lakatlan présházak használható részeit hordják szét és adják el, vagy használják saját házaik toldozásához-foldozásához.” Tényleg egészen elképesztő építészeti megoldásokat látunk útközben. 

pilis002.jpg

A szedett-vedett tákolmányok és széthordott présházak között sok olyan ház is van, amelyik szemre többet érne, ha a Balatonnál vagy bárhol máshol lenne, vagy ha vezetne ide jobb minőségű út. A szeretetszolgálat gondnoka szerint „mindenki az út miatt panaszkodik, de hát nem véletlenül tudták ilyen olcsón megvenni itt a házakat. Ha lenne út, és összkomfort, akkor nem ennyibe kerülne itt az élet”.

Vadromantika újratöltve

Különben a környék akár vonzó is lehetne: lankás utak, buja növényzet, és tényleg harapni lehet a csendet. A még jól kivehető szőlősorok és még néhány részlet egy egykori, romantikus világ képét idézik, amikor még mindenki szőlőt, gyümölcsöt termesztett a környéken vagy ide járt pihenni, elvonulni a világtól – ahogyan a helyiek emlékeiben él.

Vadregényes az a kis udvar is, ahol legközelebb megállunk. Felvert sátor és köcsögfa áll a közepén, utóbbin a népi cserépedényektől a műanyag játékokig mindenféle tárgyak. Rendben tartott hátsó kert, libák és kutyák az udvaron. Egy nő jön ki érdeklődni, mi járatban vagyunk erre. Nyilatkozni nem szeretne, nyolc gyereke van és sok unokája Pilisen, akiket nagyon megviselt, hogy a területről szóló híradások után az iskolatársaik számára kiderült, hogy kukás az apjuk és hogy hogyan élnek.

20160615-dsc_1839_2.jpg

A nő tizenhét éve költözött ide nyolc gyerekével, mivel el kellett hagynia a férjét és máshol nem tudott házat venni. Az érdekes építészeti megoldásokkal kiegészített kis házban már csak két fia lakik vele, de a többiek is helyben, Pilisen maradtak. Semmilyen rendszeres jövedelme nincsen, egyik vele lakó fia raktárosként dolgozik egy négy kilométerre lévő szupermarketben – ahová a fiú gyalog jár minden nap –, ő ad haza valamennyit. Ebből, meg állattartásból, termesztett növényekből „elvan”. Ezen felül évente két segélycsomag jut még el hozzá.

Áram nincsen, a levágott állatok húsát a fiánál, néhány poros utcával lejjebb tudja tárolni. Disznó, csirke, liba, nyulak – van minden, mint egy rendes gazdaságban. Jó időben kinn alszik a sátorban, mert szereti ezt a csendet. A mobiljáról internetezni tud, követi és szereti a híreket, de a telefont is csak a fiánál tudja tölteni.

Erdélyből a göröngyös útra

Muskátlis kis háznál állunk meg legközelebb, ahol egy tizenhat éve Erdélyből idetelepült hölgy lakik. „Nem volt sok pénzünk, de nem akartuk a gyerekeinket a megélhetésünkkel is terhelni. Gondoltuk, jobb az önállóság, és annyiból, amennyink volt, itt tudtunk házat venni. A környék különben tetszett, és azt gondoltuk, hogy csak fejlődik majd valami, de semmi nem változott. A legnagyobb probléma az út, mert egy-egy nagyobb eső után itt faltól falig úszómedence van.”

pilis003.jpg

Lassan elindulunk a szeretetszolgálat bázisára, útközben az ebédszállító autójukkal is találkozunk – és ha már itt van Lasán Pál, besegít: leakaszt egy üres ételhordót és be egy telit az egyik kapura. Utolsó állomásunk a poros külterületi sorokon – ahol utcanevek sincsenek, csak dűlők és helyrajzi számok – idegenvezetőnk egykori családi birtoka. Ez a ház nemrég volt felújítva, viszonylag újak – voltak – a burkolatok, de amit lehetett, innen is elvittek.  „A régi tulajdonosok agyoncsapnák a mostaniakat, ha látnák, hogy mi van itt” – mondja. És mi van a még lakatlan házak mostani tulajaival? Nem járnak erre, eladták vagy el szeretnék adni, de vagy túl olcsón vagy már egyáltalán nem lehet, vagy egyáltalán nem számít már nekik a ház, a telek, a környék sorsa.

pilis004.jpg

„Nélkülük nem tudnánk megélni”

Benn, a szeretetszolgálatnál is túlvannak már az ebéden, mikor megérkezünk. Az idősek nappali klubjába minden reggel húsz főt hoznak és visznek haza délután. Itt kapnak teljes ellátást, tudnak mosni és tisztálkodni – ez különösen fontos, hiszen legtöbbjüknél otthon nincs bevezetve a víz. Itt tudnak közösségben lenni, beszélgetni, olvasni, tv-t nézni. Van egy kiskert is, ahová paradicsomot ültettek, azt szokták gondozni – vezet körbe Fazekas Zsuzsa. A szeretetszolgálat munkatársai ott jártunkkor éppen egy rendhagyó napközis tábort készítettek elő: a tervek szerint az itt dolgozók gyerekei együtt töltenek majd egy hetet az idősek klubjának tagjaival – közös főzések, közös étkezések és közös élmények várhatóak.

pilis007.jpg

Az ebédlőben már összekészített csomagokkal várják a haza utat a klubtagok, de Olgával és Évával a társalgóban beszélgetünk, mindketten Budapestről költöztek Pilisre 10-12 éve. Évának jót tett a vidéki levegő, Olga viszont hiányolja Budapestet – mint mondja, tömegben érzi jól magát. Egykor mindketten kereskedelemben, illetve vendéglátásban dolgoztak és itt volt szőlőjük. Aztán a szükség úgy hozta, hogy ki kellett költözniük a komfort nélküli házaikba.

„A legnagyobb probléma az út – erősíti meg a már telepen hallottakat Éva. – Nagyon sok fiatal, kisgyerekes család költözött mostanában a környékemre a jó levegő meg az anyagiak végett. Barátságosak, rendesek, kedvesek. Csöndben vannak, nyugodtak, ahhoz képest, hogy így élnek. Látom őket, hogy kicsi gyerekekkel, babakocsival jönnek-mennek a földúton. Próbálnak munkát találni, élni valahogy.” Bár a vidéki életet teljesen másképp értékelik, abban nagy az egyetértés, hogy „a szeretetszolgálat nélkül nem tudnának megélni”.

Élek-e még?

pilis010.jpg

A nap itt tölthető része lassan a végéhez ér. Kálmán bácsi fogja a kimosott ruháit, kisétál a kapu elé, ott várja a szeretetszolgálat autóját, amelyik hazaviszi. Ezzel az autóval ma már találkoztunk a terepen, ebédhordás közben. Beszállunk mi is, és egy konténerháznál állunk meg, ahol Kálmán lakik. Megengedi, hogy bekísérjük. Itt minden az ő és az édesapja keze munkája. Házi készítésű villanyradiátor a falon az egyik büszkesége: „ez olyan meleget csinál, hogyha télen bekapcsolom egy-két órára, mikor így hazajövök, meleg van egész éjszaka”.

Most teregetni fog, aztán tesz-vesz az udvaron, este pedig filmet néz – nagy kupacban állnak a VHS-kazetták az egyetlen kis szoba ágyának támláján. Mellettük egy baba is, „az a lányomtól van” – mondja Kálmán, aki az anyagiak miatt (ennél többet nem árul el) évekkel ezelőtt minden kapcsolatot megszakított egyetlen gyermekével.

„A szomszédtól tudom, hogy néha interneten megkérdezi tőle, hogy élek-e még? De ide nem jönne bocsánatot kérni.” Kimegyünk még kicsit az udvarra, a kutya is megbarátkozik velünk lassan, aztán autóba ülünk. Mire hazaérünk, majdnem elfelejtünk mindent és mindenkit, de még mielőtt elfelejtenénk teljesen, lejegyezzük és visszanézzük a látottakat, hogy legalább emlékünk legyen arról, milyen az élet 2016 júniusában, negyven kilométerre tőlünk, egy teljesen másik világban.

További képeket a galériában talál:

A bejegyzés trackback címe:

http://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr148829702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.06.22. 21:49:12

tehát egy nemlakóövezet nemlakóházaiba elkezdtek odaköltözni mert olcsó

ügyelő 2016.06.23. 07:06:50

Azért az érdekes,h nincs semmijük, de internet , az van! És a szőke hölgy - láthatóan ő még nem nyugdíjas korú - miért nem keres munkát?

bringás bosszantó 2016.06.23. 07:36:22

@ügyelő:

Telefonja van. Rajta internet hozzáféréssel. Ha értenéd is amit olvasol talán feltűnt volna, azt is a fiánál tudja csak tölteni, mert áram nincs.

Munkát? 40 év (lassan 30) fölött megáll az élet, sehol nem kellenek a szakemberek, tudatlan, büfészakos diplomás eladókra van szükség akiknek be tudják tanítani a termék paramétereit amivel papagájként szajkózva a semmit rá tudja sózni a vásárlóra a szemetet.

bringás bosszantó 2016.06.23. 07:41:51

"Disznó, csirke, liba, nyulak – van minden, mint egy rendes gazdaságban. "

@ügyelő:

Sajnálod tőle a kikapcsolódást? Inkább járjon békemenetre vagy gürizzen közmunkában a purdék saját lábra állásáért? Wazze, ez 30-40 éve alap volt minden háznál, de jött a függönymögöttbújkáló geci és társai, hatalmas arccal a már távozók nyakába üvöltve felszólította őket a távozásra, oszt a többit már ismerjük, az Astoriánál áll a sor vége.
orbánisztán jobban teljesít.

Kicknick 2016.06.23. 08:33:39

@bringás bosszantó: "Munkát? 40 év (lassan 30) fölött megáll az élet, sehol nem kellenek a szakemberek" az a baj hogy ezt sokan el is hiszik...Nekem havonta vannak megkereséseim 40 fölött, pedig nem vagyok büfészakos, csak jönnek az ajánlatok. Amikor meg beszélek az asztalos haverommal akkor mondja hogy napi 6-8ezerért nem talál normális segédet, ha igen meg lelép az illető pár hét után. Pedig nála rohadtul nem a kor számit...
Pláne 40km-re pesttől. Mert borsodban még elhinném hogy nincs meló...

Zolcsi77 2016.06.23. 09:39:42

Ez egyébként egy lehetőség LEHET ha az ember úgy áll hozzá és képes is úgy hozzáállni (pl nem annyira beteg, öreg, magatehetetlen). Első körben azonnal megszűnik kb a rezsi 85-90%-a. Nincs több hiteltörlesztés. Nem kell kocsi - annak költségei is elpárolognak. Tenni kell azért, hogy legyen fűtés, víz (ha másképp nem is, karbantartás szinten), legyen mit enni.

Sose volt annyira kevés gond, probléma mint mikor kint laktunk külterületen, anyagilag helyrevágta a családot. Kőkemény anyagi alapot sikerült kiépíteni amiből tovább lehetett lépni. Azóta is azon vagyok, hogy vissza tudjak menni, csak már egy más, természetközelibb, minőségibb és nagyobb területre - csak azóta megnőttek az elvárásaim. Jó levegő, erdő, rét, víz, nulla rezsi, ötöd/tizedannyi élelemköltség (fúrt kút, napelem, helyben termő tüzelő, zöldség, esetleg háziállat is beleférhet). Más világ , szerintem sokkal de sokkal nyugisabb, lehet feltöltődni, anyagilag építkezni, gyógyulni, rengeteg időt a szűk családdal tölteni, játék, biciklizés, olvasás, internet, némi karbantartás, kertészkedés. Ezt persze meg kell szervezni, nekünk az első telünk a rácsodálkozásé volt, hogy MINDEN szokványos dolgot ami a városban van, azt előre biztosítani kell, ki kell építeni, át kell gondolni, mi, hogyan fog működni. Az élet a városhoz képest egy elfogadható egészségügyi állapotban lévő embernek annyira olcsó, hogy dolgoznia sem kell feltétlenül, elég időnként megcsípni valamit - mi dolgoztunk folyamatosan, de messze nem úgy, mint a gyárban, irodában, kisvállalkozásban teszik.

Persze az egész egy folyamatos kínszenvedéssé fajulhat, ha a kényelmes ottlakás feltételeit nem építi ki az ember. Nekünk ebben talán szerencsénk volt, a kiköltözést egy többszörös kényszerhelyzet hozta - nem hobbiból mentünk ki - az első pillanattól az volt a cél, hogy a kényelmes kintlakást meg kell oldani, kiépíteni, fejlesztgetni. Fel sem merült, hogy a hiányosságokból hosszútávú kínszenvedés legyen, kb egy év volt amíg egy kényelmes családi ház színvonalát elértük. Kezdetben se víz, se lakóterület, se wc, se fűtés, se fürdőszoba, se konyha, se melegvíz, stb - tető, ágy, lavór, 20l-s műanyagkannás víz - kb ennyi volt kezdetben. Ha az ember mindent maga csinál, komolyabb pénz nélkül kiépíthető minden (mondanám fillérekből), ha nem ért hozzá, annyira brutális ismeretanyag van az interneten, hogy szinte bárminek utána lehet nézni. Annó én még könyvtárba jártam, ha beleütköztem vmilyen problémába.

Szerintem ez egy kitörési lehetőség egy fiatalnak, legfeljebb középkorú családnak, ki lehet javítani azokat a hibákat ami miatt kiszorultak a városból. Ha berendezkednek, később el sem akarnak menni. Én pl vissza se akartam menni a városba, de egy örömteli esemény miatt mégis vissza kellett, de újra azon vagyok: kifelé, el a büdösből, a forróságból, szmogból, ricsajból, vitatkozásból, költségektől, rezsitől - pedig egy kertvárosi részen lakom, mégis hasonlíthatatlan a külterülethez képest. Mások szerint egy szellős, jó elrendezésű, világos hely, kevés szomszéddal, nekem maga a nyócker gangos bérházzal - alig várom, hogy kint éljünk újra.

monddazigazatmar 2016.06.23. 15:19:12

@bringás bosszantó: "Munkát? 40 év (lassan 30) fölött megáll az élet, sehol nem kellenek a szakemberek,"
Jaj, ne kamuzz már. Próbaképp adj fel hirdetést, aztán nézd meg, hogy hányan jelentkeznek. Gyakorlatilag hirdethetsz állást, és a kutya nem jelentkezik. MIndenhol munkaerőhiány van.

Váci Programok 2017.04.25. 04:45:37

Símán meg lehetne szervezni egy 'önellátó' didaktikus csoportot belőlük: nyúl, kacsa, disznó,bárány tenyészet kisszövetkezetben: bővített háztáji gazdálkodás. Nem kell hozzá nagyobb tőke, napi rendszeres elfoglaltság.(40 felett is alkalmas rá mindenki, ha akar ...)