„Ha még lesz emberi arcuk…” – Fabiny Tamás püspök a menekültekről

2016. április 03. - KötőSzó

„Jó lenne, ha mindenki tenné a dolgát: a politikusok, a közgazdászok, a rendőrök, a titkosszolgák. És az egyházak. Ki-ki a magáét. Mi nem mondhatunk mást, mint amit Jézus tanított.” Fabiny Tamás evangélikus püspök írása.

kaminonos_calaisnal.jpg

Néhány hete egy rémisztő videó került fel a világhálóra. Egy magyar sofőr Franciaországban olyan autópályán ment kamionjával, ahol az út mentén számos fiatal menekült haladt. A gépkocsivezető – válogatott szitkozódások közepette – egyszer csak ráhúzta a kormányt az ott haladókra. Tucatnyi rémült fiatalnak kellett félreugrani a fenyegetően közeledő kamion elől.

Ez azonban nem volt elég. A napokban a sofőr ezt a rendkívül szellemes viccet posztolta:

  • Mi tetszik a migránson?
  • A SCANIA féknyom.

Lehetne mondani, hogy ez egy zavarodott ember gyalázatos véleménye. Ezzel szemben több, mint ijesztő, hogy ezt az otromba tréfát igen rövid idő alatt négyezer ember osztotta meg. Egy vidéki város Fidesz – KDNP-s önkormányzati képviselője még tovább is fűzte a mókamester kamionos gondolatait, amikor ezt írta: „Én még hátramenetet is kapcsolnék! Biztos, ami biztos!” Ne mondja senki, hogy valaki azért ír le egy ilyen mondatot, mert aggódik a keresztény Európáért.

Ahogy a rendszerváltás éveiben oly nagy volt a tolongás a damaszkuszi úton, úgy ma sokan emlegetik unos-untalan ezt a jobb sorsra érdemes jelzős szerkezetet. „Püspök úr, mi lesz a keresztény Európával?” – kérdezi tőlem gondterhelt arckifejezéssel egy ismerősöm. Csöndesen visszakérdezek: „Ön miért nem kereszteltette meg a gyermekét?”

Ugyanígy a keresztény Európát kívánja védeni a bőrfejű, aki kidagadt nyaki ütőerekkel szidja a zsidókat, a cigányokat, a bevándorlókat. Vagy az a televíziós műsorvezető, aki nagypénteki műsorában azt bizonygatja, hogy Jézus pártus herceg volt, és a kereszten elhangzott „éli, éli lámmá sabaktáni” bizony egy magyar nyelven elhangzó feltámadás-prófécia volt, amit így értünk helyesen: „él, él, lám, szombat után is!”

Hasonló zűrzavar van annak az atyafinak a fejében, aki nagy hangon véli újszövetséginek a „szemet szemért, fogat fogért” tanítását, mit sem tudván ennek a mondatnak a  jézusi folytatásáról: „Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda a másik arcodat is” (Mt 5,39). Persze ezzel egy lélegzetre kell idézni Jézus egy másik szavát is: „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok” (Mt 10,16).

Alighanem a keresztény Európáért rettegett az az asszony is, aki tüntetően elhagyta az előadótermet, amikor egy pódiumbeszélgetésben arról a Jézusról szóltam, aki maga is migráns volt, és az elnyomottak, marginalizálódottak iránti szeretetre hívott fel.

Azt a zavarodottságot is tapasztalni lehet, amellyel sok elkötelezett katolikus Ferenc pápa menekültekkel kapcsolatos véleményét fogadja. Jó esetben fejcsóválva és ilyen szavakkal: „A Szentatya még mindig nem érti az európai helyzetet. Tőlünk, magyaroktól pedig pláne messze van…” Rossz esetben indulatosan: „Hogy merészelte megmosni, sőt csókolgatni a migránsok lábát. Talpnyalóvá vált!”

Amikor bő egy éve ezzel a valóban óriási erejű népvándorlással szembesültünk, akkor még mintha láttunk volna arcokat is. Áprilisban döbbenten hallgattuk a híreket arról, hogy a Boko Haram milyen vérfürdőt rendezett keresztények között. Májusban még ott volt legalább a kisagyunkban az a tudat, hogy Szíriában és Irakban háború dúl. Júniusban még emlékeztünk azokra a naszráni (keresztény) szót jelölő arab N betűkre, amellyel a keresztények házára pingáltak az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet által felheccelt szomszédok, jelezve, hogy ha életben akarnak maradni, akkor menekülniük kell.

Júliusban még megdöbbentünk azokon a felvételeken, amelyek a vízbe fulladt gyermekek és asszonyok holttestét mutatták. Augusztusban még ruhát gyűjtöttünk, hogy a segélyszolgálatokon keresztül a menekülteknek juttassuk el azokat. Szeptemberben legalább kíváncsiságból kimentünk a Keleti pályaudvarra, hogy közelről lássuk az ott sátorozó tömegeket. De októberben már örültünk, hogy nálunk béke van, novemberben igazolva éreztük magunkat a párizsi terrorista merényletek rettenetes képeit látva, decemberben pedig szent áhítattal énekeltünk: „Csendes éj, szentséges éj”.

Januárban ismét önmagunk igazát láttuk megerősítve azokban a valóban félelmet keltő cselekedetekben, ahogy bevándorló hordák molesztálták a lányokat és asszonyokat a kölni belvárosban. Februárban már szakértő módon nyilatkoztunk az iszlám veszedelemről, márciusban pedig fel sem figyelünk arra a hírre, hogy Teréz anya nővéreit lemészárolták egy jemeni kolostorban. Áprilisban – talán a brüsszeli terrortámadás miatt is – érzéketlenül nézzük azokat a képeket, amelyek az Égei tengerbe fulladt gyermekeket mutatják.

Mi lesz májusban és júniusban? Jövőre és azután?

Az emberek megnyilvánulásai természetesen összefüggnek majd azzal, hogy a valóban sátáni terrornak lesznek-e újabb megnyilvánulásai Európában vagy – ne adja Isten – hazánkban. Tartok azonban attól, hogy sokan az előítéletnek és a vak gyűlöletnek már olyan csúszdájára kerültek, ahonnan már nem könnyű a béke szintjére  visszajutni.

Jó lenne, ha mindenki tenné a dolgát: a politikusok, a közgazdászok, a rendőrök, a titkosszolgák. És az egyházak. Ki-ki a magáét. Mi nem mondhatunk mást, mint amit Jézus tanított.

A költő Nagy Lászlótól nem sokkal halála előtt megkérdezte a riporter, mit üzen a kései utódainak. Így felelt: „Ha még lesz emberi arcuk, csókolom őket…”

Hogy csókolná meg a költő az említett  kamionsofőrt és önkormányzati képviselőt?

A bejegyzés trackback címe:

http://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr988556070

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fabiny Tamás: „Ha még lesz emberi arcuk…” 2016.04.04. 09:13:01

Alighanem a keresztény Európáért rettegett az az asszony is, aki tüntetően elhagyta az előadótermet, amikor egy pódiumbeszélgetésben arról a Jézusról szóltam, aki maga is migráns volt, és az elnyomottak, marginalizálódottak iránti szeretetre hívott fel.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

doku.blog.hu 2016.04.03. 15:29:57

Fontos írás, terjeszteni érdemes. Ugyanakkor nem tudok arról sem elfeledkezni, hogy amikor csak politikai hatalomhoz jutott, a kereszténység is egy pillanat alatt lett hasonlóan vérengző. Igazán kegyetlenné akkor válik az ember, ha vallás vagy ideológia lepi el az agyát. Ez aztán megtanítja, hogy nem kell gondolkodni, minden meg van már válaszolva, és mindenre van egy fél mondatos válasz. Kényelmes, de hazug állásba kapcsolja át az emberi agyat...

vajdasagi 2016.04.03. 17:12:26

@doku.blog.hu: Mondjuk inkább csak röviden: fontos írás, terjeszteni érdemes.

Nyilván nem lehet Fabiny Tamás számlájára írni, ha ezer éve a kereszténység nevében is történt "sátáni terror". Én ugyan nem vagyok hívő keresztény, de amit mostanában a keresztény egyházak művelnek, az az én értékrendemmel nagy mértékben egyezik. Többek között pont az ilyen megnyilvánulások miatt is.

KötőSzó · http://kotoszo.blog.hu 2016.04.03. 17:19:02

@Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel: Jézus születése után Józsefnek, Máriának és Jézusnak menekülnie kellett Heródes elől.

Mt 2,13: Miután eltávoztak, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában és így szólt: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem figyelmeztetlek, mert Heródes keresi a gyermeket és meg akarja ölni.”

szamok embere 2016.04.03. 19:04:08

@Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel: Jó okuk volt a menekülésre. Az aprószentek kifejezés mond neked valamit?

Kelly és a szexi dög 2016.04.03. 19:04:18

látjátok evangélista testvérek, a pápa mutatja az utat!

baldoc 2016.04.03. 19:04:24

@Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel:" Milyen menekült volt Jézus? "
Az egyházüldöző Saultól a damaszkuszi úton azt kérdezte az Úr: Miért ÜLDÖZÖL engem?
Az IGAZI egyház üldözött és ezért MENEKÜL.
A zsidókhoz írt levél szerint MA az egyház BEVÁNDORLÓként vándorol a pusztában (világban).
Ez nem politika, ez az Ige.

magicica 2016.04.03. 20:41:08

Nagyon bölcs írás!

Kényszerbagoly · http://kenyszerbagoly.blog.hu/ 2016.04.03. 20:41:10

Gratulálok, és tiszteletemet fejezem ki. Annyi hozzáfűzni valóm lenne:
" Mi nem mondhatunk mást, mint amit Jézus tanított."
"Azt" mondani pedig nem lehetőség, hanem kötelesség minden keresztény számára. Nálunk, katolikus keresztényeknél például Krisztus egyházának minden tagja tanúságtevő, az "egyszerű hívőtől" a papokon át a pápáig. Ezt vállaltuk, amikor a bérmálás szentségét magunkhoz vettük.
kenyszerbagoly.blog.hu/2016/04/03/gondolattal_szoval_cselekedettel
www.facebook.com/pages/Kenyszerbagoly/1609046352691857?ref=aymt_homepage_panel

Éhes ló 2016.04.03. 20:41:12

Hozzászólásod előzetes moderáció után jelenik meg.

A cenzúra nem megoldás semmire és nem szolgálja a közjót.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.03. 22:39:37

>>„Püspök úr, mi lesz a keresztény Európával?” – kérdezi tőlem gondterhelt arckifejezéssel egy ismerősöm. Csöndesen visszakérdezek: „Ön miért nem kereszteltette meg a gyermekét?”<<

"Mi nem mondhatunk mást, mint amit Jézus tanított."

Talán épp azért, mert Jézus soha nem mondott, nem tanított olyat, hogy a felebaráti szeretet nevében add fel a kereszténységet. A püspök úr pedig pontosan ezt teszi, és ebből sok keresztény nem kér.

bloglegelő 2016.04.03. 22:40:35

felelősség nélkül szövegelni, Jézusra hivatkozva

na, az aztán emelkedett dolog

egysmás 2016.04.03. 22:40:40

Amikor a szoci Zuschlag viccelt a zsidókkal, és lebuktatta egy kamera, elmúlott a mandátuma.
Amikor a fideszes nőci írásba adja, hogy ő, személy szerint mit csinálna a migránsokkal, azt meg lájkolják.

Nah, ez a különbség a fidesz-kdnp meg a szocik között.

Pop40 2016.04.03. 22:51:25

Valóban nem szép dolog rárántani a kormányt a kocsi mellett haladó emberekre.

Ugyanakkor jelenleg Európában autópályán gyalogolni TILOS. Ha én kezdenék el ott gyalogolni, valszeg engem is ledudálnának (túl azon, hogy 2 perc után fékezne mellettem a rendőrautó, és nem köszönném meg, amit kapok tőlük.)

Ha a migránsok nagyon igyekeznének integrálódni, megkönnyítené, ha legalább minimálisan igyekeznének betartani a fogadó országok szabályait. Azon országokét, akik -minden félreértés ellenére - méltányossági alapon fogadják be őket, és nem kötelességük.
Az Európába özönlő migránsokat elnézve ugyanis az embernek olyan érzése támad, mintha ők tennének szívességet a kontinensnek, hogy hajlandóak idejönni, nehogymár még holmi szar európai törvényeket is be kelljen tartaniuk. Azt tartsák csak be az őslakosok.

Krisz11 2016.04.04. 08:00:20

Hagy kérdezzem már meg, hogy milyen kocsival jár Fabinyi Tamás?

funfun 2016.04.04. 08:00:30

Krisztus tükröt tart, amibe nagyon fájdalmas belenézni.

Krisz11 2016.04.04. 08:01:34

Az a baj ezekkel az elméletekkel, hogy a keresztények lehetnek mártírok, ha akarnak, de nem ránthatnak magukkal egy egész országot.

David Bowman 2016.04.04. 08:05:50

" mert aggódik a keresztény Európáért."
Részemről a vallásmentes Európáért aggódom.

miketbeszéltek 2016.04.04. 08:05:50

Nem tetszik a migránsválság demagóg belpolitikai PR témává való transzformációja.
Nem teszik, hogy nem a felelősségteljes nemzetféltés, hanem alantas indulatok motiválják valójában sokak megnyilvánulásait, amelyeket a hivatalos politika csak hergel.
DE! Ennek ellenére vak, rózsaszín mámorfelhőben úszó naív idealista az, aki nem ismeri fel a jelen helyzetben az európai kulturát, identitást -és minden történelmi tévedése mellett is Európa szellemi identitásának egyik gyökerét képező- kereszténységet fenyegető veszélyt. És különösen visszás, hogy ebben a helyzetben a kereszténységgel jelentős részben olyanok példálódznak, akik-korábbi megnyilvánulásai alapján- legszívesebben kitiltanák a kereszténység minden fajtáját....

varvizib 2016.04.04. 08:05:50

Ha mindenki tegye a maga dolgát, akkor a papok se politizáljanak, ne szóljanak bele hogy mit gondoljunk a migránsokról. Csak terjesszék az igét, mert ez az ő feladatuk. Majd kiváncsi leszek arra, hogy haladnak az iszlám hitűek megtérítésével, és miért van egyre több no-go zóna ott, ahol iszlám hitűek telepednek meg.

Ha a migráns tömegeknél sikerülne elérni hogy áttérjenek az európai kultúrára feladván a sajátjukat, és a keresztény Európa jövőképét erősítenék, akkor azt gondolom nem sok félni valónk lenne tőlük.

Mivel viszont ez a projekt teljes bukónak tűnik, így szerintem a papoknak egy szavuk sem lehet, hisz a küldetésükkel úgy ahogy van elbuktak.

Marad a leghumánusabb megoldás: kívül kell tartani azokat, akik nem Európába valók. (Megjegyzem, eleve semmi keresnivalójuk nincs itt. A segítséget sem itt kellene nekik adni, hanem a saját hazájukban kellene előbb rendet tenni.)

Jézus bizonyára adott szövegkörnyezetben mondhatott olyat, hogy ha megütnek, tartsd oda a másik orcádat is. Ez működhet néha egy agresszor leszerelésére és megszakíthatja az erőszak spirált. De ebből még nem következik hogy meg kellene hülyülni és idegeneknek önként át kellene adni a területeink feletti rendelkezést, vagy hagyni kellene hogy kihasználjanak bennünket és kárt okozzanak nekünk. Jézus azt tanította a világnak, hogyan szeressük embertársainkat, de nem hinném hogy ehhez elvárás lenne az, hogy az emberiesség nevében meg kellene őrülni. A saját gyermekeinket, leendő unokáinkat is szeretnünk kell (és szerintem sokkal jobban mint az idegeneket), és ők is megérdemlik hogy olyan Európában élhessenek, amilyet mi szeretnénk nekik hátrahagyni. A mi dolgunk és felelősségünk hogy olyan környezetet hozzunk létre, amiben a saját gyermekeink nyugodtan élhetnek és boldogulhatnak.

karandash 2016.04.04. 08:05:50

Döbbenetes látni, hogy a keresztény egyházak most a betolakodók pártjára állnak. Hogy is várhatnák el, hogy abban a közösségben (Európa) többen kövessék őket, amit elárulnak? Valaha az európai civilizáció védelmezőjének hitt egyház talán régen se Európát, hanem a saját hatalmi struktúráját védte. Egyszer mohamedán hódítókkal, másszor meg a felvilágosodással, szekularizációval szemben. Most meg beállt a szélbalos Ferenc pápa mögé, aki bármit megmagyaráz a Biblia alapján meg annak az ellenkezőjét is. Közben semmitmondó feel good szövegeket tolnak, mint valami felkapott new age guru. Egy húron pendülnek ezek a vallások, de a végén csak egy maradhat. Az pedig a mohamedán vallás lesz, bennük még van életösztön.

karandash 2016.04.04. 08:05:50

"Tucatnyi rémült fiatalnak kellett félreugrani a fenyegetően közeledő kamion elől." - de jól félreugrottak, mert mind katonakorú, fegyverforgatásban jártas fiatal férfi. Több száz európai meg nem tudott eddig félreugrani a mohamedánok golyózápora (Párizsban többször is) meg a bombák elől (Brüsszel most, London, Madrid régebben). A kölni nők se mindig tudtanak félreugrani a koszos kezek elől, amik megmarkolták őket. Itt csak az európai kötelezhető félreállásra, meghunyászkodásra. Ezt hirdeti a kereszténység, behódolást, alázatot, alávetést. Pont mint a mohamedán vallás. Ezek a vallások nem európaiak, hanem közel-keletiek.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2016.04.04. 08:05:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hol írta azt hogy add fel a kereszténységedet? Rendszeresen magyarázol bele posztokba olyanokat, amit az nem is írt.

tralalala 2016.04.04. 08:05:50

@KötőSzó: Aham, akkor Jézus mégse hazudta sehol, hogy ő igazából egyiptomi, meg nem követelt ingyen wifit se, meg aktuálisan életveszélyben is volt.

Hmm, ez azért különbségnek tűnik.

Az igazi menekültekkel nyilván szolidárisnak kell lenni. A marokkói meg indiai egyedülálló férfiak viszont nem "menekülnek" abban az értelemben, ahogy J menekült Heródes elől.

karandash 2016.04.04. 08:05:50

A kereszténység egy zsidó szekta, idegen az európai kultúrától. Sokan gondolják, hogy a kereszténység terjesztése a zsidó aknamunkája, amivel a rómaiakat akarták tönkretenni. Működött. Aztán a kereszténység beépültvaz elnyomó feudális rendszerbe. Most meg migránsok ülepének készítik a helyet a katkók. Ha a keresztények imádják a mohamedánokat, akkor költözzenek ők oda, Szíriába, Irakba, Afganisztánba, Pakisztánba, Egyiptomba, Szomáliába.

grafoguru 2016.04.04. 08:05:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Kegyed nyilván jobban tudja mi a "kereszténység", mit tanított Krisztus, miért mondta amit mondott, és miért nem, amit nem, mint a Püspök Úr, vagy akár a Szentatya.
Talán fel kelene világosítania őket.
Biztos örülnének az új tudásnak, és a kegyedből áradó Világosságnak és Szeretetnek.

grafoguru 2016.04.04. 08:05:50

@Pop40:
"Az Európába özönlő migránsokat elnézve..."
Nagyszerű, hogy van lehetőséged elnézni az Európába özönlő migránsokat.
Hogy csinálod?
Utazgatsz fel-alá, nézed őket, és lelepzed, amikor ezt vagy azt csinálnak?
Vagy esetleg óriásplakátokról és a facse-ról tájékozódsz? Csak nem?...

consul 2016.04.04. 08:06:18

Jézus családja csak Egyiptomig (a szomszéd terület) menekült, nem utaztak tovább Rómába... Miért is jönnek ma nyugat-európai országokba? Az átgondolatlan válasz az, hogy a terror elől menekülnek. Nem, ők a terror elől csak a szomszédos országig menekültek, onnan már a mi európai életszínvonalunkból való részesedés miatt jönnek tovább. Ezért az életszínvonalért azonban az európaiak dolgoztak meg évszázadokon át. Minden joga megvan az európaiaknak, hogy eldöntsék kinek is akarnak ebből juttatni, de senkinek nincs joga arra, hogy igényt támasszon a jólétre, csak azért mert ő szegény! Keresztényi érvekkel a migránsok befogadására ösztönözni ugyan olyan képmutató dolog, mintha az állami gondozott gyerekek keresztény családok által örökbe fogadását várnánk el. Ha nem fogadsz örökbe egy szegény cigánygyereket, akkor te rossz keresztény vagy? Ugyanaz az érvelés! Ne keverjük össze a kereszténységet a lexikon szerinti kommunizmussal, ahol a gazdagok javait a szegényeknek akarták - legalábbis a kezdeti elvek mentén - szétosztani. Minden család szuverén joga eldönteni, hogy kivel akar együtt élni. Ez ugyanígy igaz a nemzetekre.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.04. 08:06:30

@Pop40:

"az embernek olyan érzése támad, mintha ők tennének szívességet a kontinensnek, hogy hajlandóak idejönni"

A ballib mantra pontosan erről szól. A betolakodók gyógyírt jelentenek a népességfogyásra, képzett munkaerőként fellendítik a gazdaságunkat, nyugdíjbefizetéseikkel eltartják az öregedő lakosságot, a tolerancia, felebaráti szeretet, az antiszemitizmus elítélésére és az emberi jogok és a női egyenjogúság terén is példát mutatnak Európának.

Németországnak is épp kapóra jöttek, hiszen már nem tudtak mit kezdeni az államháztartási többlettel, de szerencsére most már van mire költeni azt.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2016.04.04. 08:12:47

@Éhes ló: Arra jó, hogy ne kezdd el minősíteni a többieket ahogy szoktad.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2016.04.04. 08:12:48

@Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel: Azért ez ciki. Még ha ateista is vagy, minimum ennyit tudni kellene a Bibliából!

Pop40 2016.04.04. 08:13:10

@egysmás:

Meg pár ezer milliárd ellopott lóvé, a fidesz "javára".

Anno a szociknál ha valaki lebukott pár millió ellopott lóvéval, szégyellte magát, utána börtönbe került.

Ma, ha egy fideszes milliárdokat lop, nemhogy börtönbe nem kerül, de szinte a kérdező érzi magát kényelmetlenül, hogy rá mert kérdezni a lopásra.
Mint legutóbb Juhász, akinek a fidesz szerint szinte elnézést kellett volna kérni, amiért meg merte kérdezni, miből lopta össze Vitya a milliárdjait.

3x 2016.04.04. 09:33:04

Az írás egy álságos mártírkodás. Remélem nem voltam tiszteletlen.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.04. 09:33:04

"ahogy bevándorló hordák molesztálták a lányokat és asszonyokat a kölni belvárosban"

A püspök úr milyen jogon bélyegzi meg a bevándorlókat azzal, hogy "bevándorló hordákat" emleget? A kölni események elszigetelt, kivételes esetek voltak, egyáltalán nem jellemzőek a női egyenjogúság és a nők méltósága mellett mélyen elkötelezett muzulmán bevándorlókra. Sehol máshol Európában nem is fordult elő ilyesmi, csak és kizárólag Kölnben. Ott sem ezres tömeg zaklatta az amúgy vérlázítóan kihívó öltözetet viselő nőket, hanem max. 30-40 fő - legalábbis megbízható és szavahihető balliberális források ezt írják.

orangeman · http://chengyu.blog.hu 2016.04.04. 09:33:04

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Izé, Jézus és családja a római birodalmon belül utazott...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.04. 10:54:23

@Krisz11:

Hidd el, a keresztények túlnyomó többsége sem kér a betolakodó muzulmánokból és egyéb gazdasági menekültekből. És nem azért, mert nem fogadják meg Jézus tanításait, hanem azért, mert nem ÚGY akarnak segíteni, ahogyan azt a ballib előírja.

@karandash:

"A kereszténység egy zsidó szekta, idegen az európai kultúrától."

Ez nagyon bátor állítás - főleg annak fényében, hogy egész Európát a kereszténység formálta az elmúlt ezer évben. Előtte meg nem volt olyan, hogy európai kultúra.

@grafoguru:

"Biztos örülnének az új tudásnak, és a kegyedből áradó Világosságnak és Szeretetnek."

Ezzel a gúnyolódó stílussal csak azt éred el, hogy nem reagálok a tényleges mondandódra. Vélhetően amúgy is csak köpködni jöttél ide, mert ha valóban érdemben akartál volna hozzászólni, akkor példát vettél volna épp azokról, akikre most hivatkoztál. A pápa nem lekezelő, gúnyolódó hangnemben beszél azokhoz, akiket megszólít.

szerella 2016.04.04. 10:54:29

Micsoda kommentek! Végtelenül szomorú.

Hunyadi zokogna... ha látná......ezt 2016.04.04. 10:54:42

....Anno a szociknál ha valaki lebukott pár millió ellopott lóvéval, szégyellte magát, utána börtönbe került........
Ezt te sem gondolod komolyan, ugye?
Ne keverd az álmaidat a valósággal.

Ferenczi István 2016.04.04. 10:55:11

@consul: az európai életszínvonalért keményen megdolgoztak, rengetegen meghaltak a gyarmatokon és most is így van ez a globális kapitalizmus újragyarmatosításának idején.

Solide 2016.04.04. 10:55:18

Tisztelt Kovacs Nocraft Jozsefne!

Megtenné, hogy ad egy linket a hivatkozásához? Pontosan mit is nevez Ön megbízható és szavahihető balliberális forrásnak, amelyben vérlázítóan kihívó öltözetet viselő nőkről esik szó?

Könnyen elkaptuk, uram! 2016.04.04. 10:55:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne: te egyer inkább hülyülsz. Ballib mantra.... Merkel mióta ballib?

Ludovikás Levente 2016.04.04. 10:56:16

@karandash:
Sajnos egy nagyrészben már elvesztett háború újabb ütközetét vívja a kereszténység az iszlám hódítókkal szemben.

Valaha a Közel-Kelet és Észak-Afrika jelentős része keresztény volt, prosperáló közösségek éltek nagy számban az iszlám megjelenéséig. Most éppen az utolsó megmaradt keresztény telepek felszámolása folyik, Szíriában például a krisztusi idő óta fennálló közösségeket törlik el nyomtalanul, a felbecsülhetetlen értékű műemlékeikkel együtt. Ez sajnos már egy lejátszott meccs, de a keresztény európai közösségnek talán van még esélye

Lehet persze szépelegni, de ez vagy a tájékozatlanságból fakad, vagy a becsapás eszköze, végülis a kettő egymást erősíti

Ludovikás Levente 2016.04.04. 11:12:10

Mindenki teszi a dolgát, ez így van rendjén. Az egyházi vezető igyekszik szépeket mondani, a migráns letipor minden akadályt, Európa polgárai pedig kapkodják a fejüket hogy mi lesz az eddigi normális, úgy-ahogy megszokott életükből

A libsi is csak a dolgát teszi amikor átfesti a dolgokat, egy sosemvolt valóságot mutatva be tényként (kevésbé finoman ezt hazugságnak nevezik)

"Egy magyar sofőr Franciaországban olyan autópályán ment kamionjával, ahol az út mentén számos fiatal menekült haladt"

Az igazságot rengeteg videón meg lehet nézni, egy közülük "az út mentén békésen haladó menekültekről"

www.youtube.com/watch?v=-amDKfV5Hdw

Wrex 2016.04.04. 11:13:01

@egysmás: Nem. Ez a különbség a zsidók és a migránsok között. Ha szoci vagy tetszőleges más nemfideszes politikus posztolta volna, annak se lett volna semmi baja. Esetleg az adott párt kirakta volna oszt jónapot. De próbálna meg bárki egy ugyanilyen beszólást zsidókkal...

Kimberly Clarck 2016.04.04. 11:38:02

@KötőSzó: @szamok embere: de ugye nem akartok analógiát vonni egy azonos kultúrkörből azonos kultúrkörbe való 1 család általi ideiglenes távozás és az országokról országokra való, tiltott határátlépéssel megspékelt invázió között? mert az egy csöppet demagóg lenne. am kötöszó, egy mondatot kifejeltettél az evangéliumból, ami fontos: mindez azért történt, h beteljesedjék az írás.

ajánlom továbbá a püspök úrnak a következő cikket. olyan ember írta, aki nem csak képeken látott muszlimot, hanem köztük élt. www.atv.hu/kulfold/20140906-lefejezett-gyerekek-megrazo-uzenettel-fordultak-a-vilaghoz-a-kozel-keleti-keresztenyek

Kimberly Clarck 2016.04.04. 11:38:08

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: ismerem a sztorit, a válaszom lsd fentebb (feltéve ha megjelenik)

Conchobar 2016.04.04. 11:38:14

"Mi nem mondhatunk mást, mint amit Jézus tanított.” - És Jézus mit mondott a másvallásúakról (azaz a többistenhívő 'bálványimádók'-ról)? Azt mondta, hogy szeretni kell őket? Azt mondta, hogy őket kell gyámolítani?

dr kotász 2016.04.04. 12:06:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Azért az megvan gondolom, hogy már nem II. Orbán a jelenlegi pápa, és Szent Ágoston világa is lejárt lemez.
Egyébként kíváncsi lennék mennyire tehető azoknak a keresztényeknek a száma, akik nevében szót emelsz, és ezt meg is beszélted velük.

Tranquillius 2016.04.04. 12:08:58

@KötőSzó: Már elnézést kérek, de Judea és Egyiptom egyaránt a Római Birodalom részét képezte abban a korban. Ha valaki elmenekül Tatabányáról Győrbe még nem lesz migráns.

Alick 2016.04.04. 13:38:28

Keresztény Európa, myass... szekuláris jóléti államok kontra Allah nevében cselekvő csőcselék (tisztelet a kivételeknek).

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2016.04.04. 13:38:38

@varvizib: Kiscserkész, Európában pillanatnyilag egyetlen negyedről, zónáról stb. sem sikerült még megerősíteni, hogy no-go zóna lenne. De okádd csak továbbra is billentyűzetedre az orbáni gyűlöletkampánynak maszkírozott városi legendákat. További jó étvágyat.

panelburzsuj 2016.04.04. 14:39:30

@szerella:
Az vigasztaljon, hogy ugyanaz a pár tucat név csődül erra-arra komentelgetni. Oda, ahol éppen "tömörülés" van, vagy ahol "eszmevédelmi" kihívások mutatkoznak.

tarackos 2016.04.04. 14:39:39

@Tranquillius: Mar miert ne lenne migrans? Van nemzetkozi es van belso migracio. Nem veletlen migrasonzak nyugaton a k-eus munkavallalokat...

Kimberly Clarck 2016.04.04. 14:39:46

@kesztió: mármint ki nem tudta megerősíteni? a minden ilyet tagadó és pc beszéddel terrorizáló libsik vagy pedig az ott élők?

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2016.04.04. 14:39:59

@Conchobar: Sőt. Kezdheted is gyűlölni a „másvallású” evangélikusokat.

Homo Criticus 2016.04.04. 18:01:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Butának tetszik lenni, de nagyon, és nem először. Lehet, sőt valószínű, hogy Jézus egyáltalán nem vizionált olyasfajta kereszténység(ek)et, amelyet ön védelmezni próbálna. Nincs kollektív megváltás, nincs kollektív élet, csak a kegyelem egyéni elfogadása van. A kereszténység így nem szorul védelemre, mert egyházi formáiban legjobb esetben is csupán kapaszkodó, segédlet a helyes élet és a hitben való áldozathozatal elérése felé. Írom ezt még úgy is, hogy a szentségek kiszolgáltatása a katolikus egyház magának vindikált kizárólagos joga. De amit fentebb írt, az merő ostobaság. Hiszen ha Krisztus velünk, ki ellenünk? Ki képzelheti azt, hogy "segít" Krisztusnak megvédeni az Ő egyházát? A keresztény Európát? És ha neki egyedül nem menne (minő istenkáromlás!), akkor mégis kiben van akkora hübrisz, hogy azt mondja, majd én segítek?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.04. 18:02:12

@dr kotász:

Kérlek, írjál nekem minél többet. Már letiltottalak, így nem fogom látni, amit írsz, de biztos élvezed.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.04. 18:02:28

@tarackos:

"Van nemzetkozi es van belso migracio."

Értelek. Tehát ha Magyarországon belül átköltözöm egy másik faluba, akkor is migráns vagyok, csak éppen belső.

Ez a ti ballibsik módszere: egy fogalmat addig tágítani, amíg minden értelmét elveszíti, hogy aztán mindenre rá lehessen húzni. Hiszen mi bajunk is lehetne a Fekete-Afrikából ide betolakodó migránsokkal, ha nincs semmi bajunk a szomszéd megyéből érkező migránsokkal?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.04. 18:03:20

@Solide:

Talán mond neked valamit Henriette Reker neve.

Keress utána annak, amikor a Köln polgármesternője - és más német politikusok is - tanácsokat adtak a német nőknek, hogyan öltözködjenek, viselkedjenek és közlekedjenek a SAJÁT HAZÁJUKBAN, hogy ne legyenek kitéve a női egyenjogúságot és méltóságot amúgy mélységesen tisztelő muzulmán migránsok szexuális zaklatásának. Itt van pár példa:

"das ist nun wirklich das erstaunlichste Ergebnis des Krisentreffens, das die parteilose Oberbürgermeisterin am Dienstag anberaumt hat: Die Stadt Köln will Verhaltensregeln aufstellen. Und zwar für Frauen und Mädchen."

www.faz.net/aktuell/feuilleton/debatten/henriette-rekers-unverschaermter-vorschlag-mit-der-armlaenge-13999586.html

"Darüber hinaus erklärt sie, dass es einen Verhaltenskodex für Frauen geben soll. Dazu zähle auch, dass Frauen zu Fremden "eine Armlänge Distanz" halten sollten, innerhalb ihrer Gruppe bleiben und zur Not Umstehende zu Hilfe rufen sollten. Dass dies auch dann nichts bringt, wenn man in einer Gruppe von drei Frauen von Hunderten von Männer überfallen wird, scheint sie bei dieser Aussage nicht bedacht zu haben."

www.focus.de/regional/koeln/scharfe-kritik-an-reker-frauen-sollen-zu-fremden-eine-armlaenge-abstand-halten_id_5191733.html

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.04. 18:03:26

@Ludovikás Levente:

"de a keresztény európai közösségnek talán van még esélye"

MIközben a templomok konganak az ürességtől? Sajnos már nincs semmi esélyünk. Főleg akkor nincs, ha már nemcsak az ateista liberálisok, hanem a katolikus egyház feje is a muzulmánok befogadására biztat.

Pop40 2016.04.05. 08:28:21

@grafoguru:

Kinyitom a szemem. Hihetetlen, mi?

Neked se ártana néha.

Pop40 2016.04.05. 08:28:28

@Ludovikás Levente:

"A libsi is csak a dolgát teszi amikor átfesti a dolgokat, egy sosemvolt valóságot mutatva be tényként (kevésbé finoman ezt hazugságnak nevezik)"

Ez a migránsokat tekintve igaz.

Ugyanakkor elég röhejes ezt pont tőletek hallani. Mikor Vitya hazudozza tele az országot, azt teli szájjal szoktátok habzsolni.

Pop40 2016.04.05. 08:28:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ezzel nem lenne gond, mert normális, integrálódni akaró tömeggel ezek az állítások jobbára igazak lennének.

A gond az, hogy válogatás nélkül, ellenőrizetlenül jön mindenki, olyanok is, akiknek eszük ágában sincs integrálódni, betartani bármiféle törvényt.
Az eu pedig eleinte nem az áradatot akarta korlátozni, hanem idióta módon elosztogatta volna a tömeget. Arra persze nem válaszolt senki, hogy oké, elosztok Európában 1 millió migránst, de ebben hol is van a garancia, hogy nem jelenik meg holnap másik egymillió, akit szintén el kéne osztani?

Épp ellenkezőleg: nyilván minél jobban osztogatják őket Európa-szerte (s minél kevésbé küldik vissza) annál jobban jönni fognak. Merkel idióta kvótája nemhogy mérsékelné az áradatot, helyette ösztönzi.

Pop40 2016.04.05. 08:29:02

@Hunyadi zokogna... ha látná......ezt:

Jóbarát, ha te tájékozatlan vagy, azt ne rajtam kérd számon.
Hagyó, Zuschlag, BKV-sztorik, rémlenek?

Mióta Vityáék lopnak tízszer akkora nagyságrendben, azóta viszont egyetlen esetről sem tudok, mikor a Mészáros-jellegű milliárdos tolvajt leültették volna.

Nyugodtan mondj ellenpéldát, ha tudsz.

Tranquillius 2016.04.05. 11:10:15

@tarackos: Érdemes lenne a polkorrektség nevében átírni a Bibliát is. Jézus virágvasánap nem bevonult Jeruzsálembe, hanem belső migrációt hajtott végre, éppen úgy, mint amikor felkereste a Jordánnál Keresztelő Szent Jánost, vagy elmigrált a kánai mennyegzőre. Bár utóbbit beleférhet a belföldi turizmus kategóriába is, nemde?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.05. 11:10:54

@Pop40:

"Ezzel nem lenne gond, mert normális, integrálódni akaró tömeggel ezek az állítások jobbára igazak lennének."

Többmilliós tömegek esetén már akkor is gond lenne, ha ez a többmilliós tömeg mind integrálódni akaró, képzett emberekből állna.

Ráadásul van egy jó nagy adag álszentség is abban, hogy arról van szó, be kellene fogadni a képzett migránsokat. Egyfelől ugye arról beszélünk, hogy a saját hazájukat kellene élhetővé tennünk, mert ez lenne az igazi segítség - és ez abszolút helyes és jogos. Másfelől viszont éppen elszívjuk - pontosabban Ny-Európa elszívja - azokat a képzett agyakat, akik sokat tehetnének a adott ország élhetővé tételéért. Az az álhumánus hozzáállás tehát, amely arról szól, hogy fogadjuk be a képzett "menekülteket", az agyelszívás egy az eddiginél is agresszívabb formája, hiszen már a legszegényebb országok szakembereit szívjuk el. E szakemberek nélkül ugyan miféle esélyük lenne ezen országoknak a felemelkedésre?

Maximálisan egyetértek azzal is, amit a második és a harmadik bekezdésben írsz. Orbán ezt mondogatja már jó fél éve, és talán belátod, hogy egyéb okokból - pl. Mutyisztán okán - bármennyire el lehet és kell is ítélni Orbánt, ebben speciel igaza volt és van.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.05. 11:11:08

@Homo Criticus:

"Butának tetszik lenni, de nagyon, és nem először. "

Ha te mondod, akkor az már biztos, hogy így van, hiszen te nemcsak hit és erkölcs dolgában, hanem minden egyéb dologban is tévedhetetlen vagy - így tehát még a mindenkori pápánál is okosabb vagy. :D

Amúgy meg személyeskedj a kedves családtagjaiddal.

"Lehet, sőt valószínű, hogy Jézus egyáltalán nem vizionált ..."

Aha, szóval lehet, sőt valószínű. Ugye ismered a mondást a véleményről és az ánuszról? Ex cathedra jelentesz ki olyasmiket, hogy lehet meg valószínű. Menj oktatni inkább a Sass-kabaréba, ott talán még sikered lehet.

Nem mellesleg Jézus nem vizionált semmit, mert Jézus - Istenként - pontosan TUDOTT, nem pedig vizionált. Ez egyértelműen következik Jézus isteni voltából. Ha te olyasmiről okítasz itt, hogy Jézus mit vizionált vagy nem vizionált, akkor istenkáromlást követsz el, mert Jézus isteni voltának tagadásával Isten mindentudását tagadod.

"A kereszténység így nem szorul védelemre, mert egyházi formáiban legjobb esetben is csupán kapaszkodó, segédlet ... blablabla..."

Beszélj csak a saját és a felekezeted nevében, ne a kereszténység nevében. Ez a te protestáns vagy evangélikus vagy akármilyen felfogásod. A posztban is hivatkozott pápának erről más a véleménye. Talán próbáld meg önmagadban feldolgozni azt a tragikus kognitív disszonanciát, hogy egyszerre hivatkozol a pápára és ezáltal a katolikus egyházra, miközben épp a földbe döngölöd ugyanazt a katolikus egyházat és ezzel egyben a pápát is.

Itt világlik ki, hogy a szó-diarrhea-d nem más, mint a katolikus egyház pocskondiázása egy másik keresztény felekezet által - ehhez már hozzászoktunk, bár legtöbbször a balliberális-ateista oldaltól. Csingiling, ébresztő, nézd ki a szótárból az ökuméné szót.

dr kotász 2016.04.05. 12:01:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Pedig élt bennem az előítélet, hogy a propagandamunkásoknak nincs szégyenérzetük :)

törzsmókus 2016.04.05. 19:16:26

@Conchobar: olvasd el a szamariai asszony tortenetet, meg az irgalmas szamaritanusrol szolo peldabeszedet. a kereszteny-muszlim viszonyhoz szerintem sokkal jobban hasonlithato a korabeli zsido-szamaritanus viszony, mint a "tobbistenhivo balvanyimadok"

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.05. 23:28:31

Ez az előzetes moderáció nagyjából teljesen ellehetetleníti a kommentelők közötti párbeszédet. Nem tudom, miért jó ez a kedves bloggazdának. Nem lenne egyszerűbb simán letiltani a kommentelést?

KötőSzó · http://kotoszo.blog.hu 2016.04.05. 23:42:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A legegyszerűbb az lenne, ha mindenki tudna kulturáltan véleményt formálni, anélkül, hogy ordenáré módon minősítené a másikat. Ha ez így tudna működni, nem vezettük volna be az előmoderációt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.07. 12:36:44

@KötőSzó:

Ugyanezt elérhetnéd az utólagos moderációval is, és akkor nem fél nap késéssel lehetne válaszolni egy kommentre. Pörgősebb lenne a beszélgetés a kommentelők között - na de nem hiszem, hogy te ezt nem tudod.

Azt külön nem értem, miért kellett törölnöd azt a kommentemet, amelyben valakivel - a nickje már nem jut eszembe - közöltem, hogy onnantól szűröm a kommentjeit. Ebben ugyan mi volt a kulturálatlan vagy ordenáré??? Főként annak fényében, hogy a szűrést kiváltó személyeskedő kommentet nem törölted, hiszen ha az előzetes moderáció során törlöd, akkor eleve nem tudtam volna rá szűréssel reagálni. :)

Na mindegy, ahol cenzúra van, ott igazságtalanság és önkény is van, hiszen a cenzúra épp ezek következménye. Kár, hogy már a keresztény bogokon is ezt kell tapasztalni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.10. 09:57:23

@Testvér Tompó:

A katolikus, görögkatolikus stb. egyházak püspökei az apostoli folytonosság (szukcesszió) révén az apostolokon keresztül közvetlenül Jézustól kapják a "felhatalmazásukat":

"Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket." E szavak után rájuk lehelt és így folytatta: "Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsájtjátok bűneit, bocsánatot nyer, és akinek nem bocsájtjátok meg, nem nyer bocsánatot." (János 20)

A protestáns egyházak püspökei általában nem részesei az apostoli folytonosságnak, így a szó egyházi értelmében nem püspökök. Ettől persze rangként használhatják. Én is a Wikipédiában néztem utána, nálunk a dualizmus kora óta használhatják a püspöki címet. A lutheránus püspököket pl. általában határozott időre _választják_. :D

Testvér Tompó 2016.04.13. 09:16:49

Tisztelt Asszonyom! Nem általában, sohasem részesei. A Wikipédiára kár hivatkozni. Páter Bangha írásomban említett művében (A katolikus Egyház krisztusi eredete, 1923) minden ez irányú érdemi információ megtalálható. Itt le is tölthető: www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&cad=rja&uact=8&ved=0ahUKEwjz64KRgYrMAhUF2CwKHVryAEcQFggaMAA&url=http%3A%2F%2Fmtdaportal.extra.hu%2Fbooks%2Fbangha_bela_a_katolikus_egyhaz_krisztusi_eredete.pdf&usg=AFQjCNGkR397-J_y0SYuFFGWvWhWbTwlOQ&sig2=rlBqnbvkxWt8RJIlFLO2qg&bvm=bv.119408272,d.bGg

zFuly 2016.04.13. 11:38:16

Kedves Püspök úr,
nem mentegetném a kamionost, emberből van, hibázott.
Csak azok a fránya körülmények, ugye...
Konkrétan: ha azok a gyalogló emberek véletlenül az ő kamionjára kapaszkodnak fel, megbontják a zárakat, a kamion rongálásán túl az áruban is kárt tesznek, ami adott esetben (pl. itthonról Angliába exportálandó élelmiszer) a teljes szállítmány elvesztéséhez vezet a szigorú angol higiéniai előírások miatt. És a szállítás alatt a sofőr a felelős a sokmilliós áru épségéért. Valamint a sokmilliós kamion épségéért. Valamint azért, hogy ne csempésszen embert Angliába, se szándékosan, se szándéka ellenére (amit ugye kissé nehéz bizonyítani). Az embercsempészetért jobb esetben csak kitiltják Angliából, rosszabb esetben pénzbírság vagy börtön is járhat.
Mindezen veszélyek közt, amikor sem a hatóság, sem a kamionos cég, sem a megrendelő, sem az áru feladója NEM segít a kamionosnak, egyedül van és egyedül küzd meg az egzisztenciájáért akár heti 1-2 alkalommal is - nos, akkor van, aki hibázik. Mert ő is ember.
És őt is lehet(ne) segíteni.
Valamiért őt nem tekintik elesettnek, az őt sárba rántókat viszont igen.
Miért?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.13. 14:49:48

@Testvér Tompó:

Nem értek a teológiához, ezért próbáltam nem túl sarkosan fogalmazni.

Beleolvastam a belinkelt műbe, sajnos a túl nagy szóközök miatt igen nehezen olvasható, de azért még szánok rá időt.

A kamionos megítélésében nem egészen értünk egyet. Szerintem egyáltalán nem hibázott: senki nem sérült meg, és én azt sem látom bizonyítva, hogy bárkit is veszélyeztetett volna. A migránsok veszélyeztették önmagukat azzal, hogy a törvényi tiltás ellen az autópályán gyalogoltak, próbáltak felugrálni az autókra stb.

Ha valaki szándékosan és törvénysértően zavarja a forgalmat, magát és a sofőrt is (igen, a sofőrt is, mert egy kikerülő manőver a kamiont is balesetbe sodorhatja egy másik járművel!), veszélyezteti, akkor nem várható el a sofőrtől a szabályok hibátlan betartása.

Ha pl. egy földomlás elzárja az utat, akkor nem köteles betartani a "megállni tilos" tábla előírását. Ha egy autó szabálytalanul döcög 10km/h-val a belső sávban, akkor bizony megelőzheti a külsőben. És lehetne sorolni a zolyan eseteket, amikor a közlekedési veszély éppen csak a szabályok megsértésével lehet elhárítani.

Emellett persze abszolút állnak a kommentedben felsorolt érvek is.

"Valamiért őt nem tekintik elesettnek, az őt sárba rántókat viszont igen. Miért?"

Te is tudod. Mert az idegen szép, az idegen jó, a magyar meg gyűlölködő nácifasiszta.

Testvér Tompó 2016.04.13. 22:35:23

Tisztelt asszonyom!

Arra kérem szépen, hogy ha lehetséges, olvassa el kicsit FIGYELMESEBBEN írásomat. Fabiny „püspök”-kel szemben ugyanis egyetértünk egymással a kamionos megítélésében. Bizonyságul újra idecsatolom idevágó írásomat:
www.hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=92961

Laudetur Iesus Christus!

Tompó testvér

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.14. 10:33:51

@Testvér Tompó:

Tudom, hogy egyetértünk. :) A véleményem kifejtése igazából nem is neked szólt, hanem azoknak, akik a kommentemet olvassák. Talán világosan kellett volna jeleznem, hogy azok a mondatok nem neked szólnak.

Testvér Tompó 2016.04.14. 11:41:59

Köszönöm szépen tisztázó sorait!

Kiss Erzsébet 2016.05.03. 07:57:27

Láttam a kamionos filmjét - valóban primitív emberke... de az miért maradt ki a cikkből, hogy az út szélén haladó fiatal férfiak folyamatosan megtámadták a kamionokat? Még hogy meg voltak rémülve... Nem, ez nem így van filmben - és az írás elferdítette az igazságot.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.03. 10:53:43

@Kiss Erzsébet:

Én nem láttam a filmet, nem tudom, mi van benne. De ha a járművét és az áruját védeni próbáló kamionost primitívnek tartod - miért is? -, akkor vajon mik azok a betolakodók, akik támadják a kamionokat? Azok, akik eleve az adott ország törvényeit megszegve jutottak be az országba, és folyamatosan megsértik az ország törvényeit, adott esetben épp a közlekedési szabályokat, ezzel a többi közlekedő életét veszélyeztetve?

Netán azért primitív, mert nem szállt ki a kamionból, hogy szép szóval a vademberek lelkére beszéljen? Én megértem, hogy nem szállt ki, sőt vsz. az ajtót sem nyitotta ki, mert kirángatták és meglincselték volna.

Szóval mégis mitől volt primitív?

Kiss Erzsébet 2016.05.03. 13:57:32

Azért volt primitív, mert nagyon közönségesen beszélt - miközben tudta,hogy meg fogja osztani a filmet. Tehát nagyközönség részére filmezett - nagyon közönséges stílusban. Amúgy igazat adtam neki, látva, hogy milyen elképesztően viselkedtek a menekült fiatal férfiak. Autó elé álltak, visszapillantó tükröt rongálták, autókat rongálták, dobálták, stb...De szerintem nekünk kár vitázni, mert úgy tűnik egy oldalon vagyunk. :-)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.04. 13:41:16

@Kiss Erzsébet:

Lehet, hogy az átéltek után te vagy én sem beszéltünk volna választékosabban.

MS.Komment Elek 2016.08.21. 08:42:15

Ha keresztényként vizsgáljuk a menekülteket:
Máté 7.12 és Máté 25.34-40.
Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.
35.
Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;
36.
Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.
37.
Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna?
38.
És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna?
39.
Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna?
40.
És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.

leapyear 2016.09.28. 23:20:55

Jézusra hivatkozni nagyon biztonságos dolog, mert nem fog ellentmondani.

Ha bekapcsoljuk a józan eszet és onnan vizsgáljuk az eseményeket, akkor talán:

1. Jöttetek, mi enni-és inni adtunk nektek, de ti eldobáltátok az ételt és a vizet a sínek közé.
2. Befogadtunk titeket de ti továbbálltatok egy jobb élet reményében.
3. Otthont adtunk nektek, de ti elkezdtetek minket gyilkolni fegyverrel, bombával, teherautóval és mindennel, ami a kezetek ügyébe akadt.
4. Befogadtunk országainkba de ti megerőszakoljátok asszonyinkat, lányainkat, nem tisztelitek a kultúránkat, nem tartjátok be törvényeinket, ránk akarjátok kényszeríteni a tiéteket.
5. Közösséget nyújtottunk nektek, de ti nem akartok tenni érte. Elvárjátok, hogy ingyen éljetek országainkban.
6. .....

Szóval?

Jézus soha nem mondta, hogy mindenkit FELTÉTEL NÉLKÜL!!!! be kell fogadnunk és a befogadottnak nincsenek kötelezettségei és azt tehet, amit akar.

A világon mindenhol, égen-és földön egyaránt vannak SZABÁLYOK! amiket be KELL! tartania annak, aki a rendszer részévé kíván lenni.

Szóval, ti drága keresztények, azt hiszitek, hogy aki bejut "Isten országába" az ott azt csinál amit akar?
Hát kurvára nem!!!! Ha nem tartja be az egyébként nagyon szigorú (de jó és igaz) szabályokat, pillanat alatt kikerül onnan. Nemárt ezzel tisztában lenni.

tommygun 2016.10.13. 12:34:52

Sirák könyve 11-12:
Ha befogadod az idegent, zavart kelt körötted, elidegenít családod tagjaitól is. Ne tégy jót azzal, aki kitart a rosszban, s aki nem hajlandó semmi jót sem tenni. A jó emberrel tégy jót, ne a bűnöst segítsd. Azzal tégy jót, aki alázatos, s az istentelennek ne juttass semmit se. Tagadd meg tőle a kenyeret, ne etesd, mert különben nálad erősebbé válik. S a sok jóért, amit tettél vele, kétszeres balsors lesz az osztályrészed.

Váci Programok 2017.03.30. 01:20:58

Megint Boulad atya gondolatait tartjuk érdemesnek idéznünk: "... napjaink divatos politikai korrektsége sajnos elérte az Egyházat is. A "politikai korrektség" nem keresztényi, a mindenkinek megfelelni akarás álszent és távol áll a kereszténységtől ... Ha a 6 személyes csónakba még 100 embert felveszek, akkor az elmerül és mindenki meghal . A rám bízott utasokat is megölöm ...