Vallássérültek – akik sebeket kaptak az egyházban

1. rész

2016. február 22. - KötőSzó

Az egyházak nagyon sok mindenről nem beszélnek. Mi pedig – a hívek – elnézzük, megengedjük és fenntartjuk ezt a helyzetet. A kimondatlan problémák köztünk ülnek a padsorokban. A vallási bántalmazás (angolul: spriritual abuse) az egyik ilyen tabu, amelyik számos gyülekezetben felüti a fejét, mégis a leghátsó sorokba szorul, mint egy kínos és hívatlan vendég, akit jobb észre sem venni. Ha észleljük is: úgy viselkedünk, mintha nem lenne jelen, emiatt viszont nagyon sok embert vesztünk el. Bántalmazottakat, akiket kívülállónak bélyegzünk, pedig ők is az egyház gyermekei. Nagyon fontos, hogy beszéljünk ezekről, hiszen jóval több az érintett, mint ahány eset kiderül. A Kötőszó vallássérültekről szóló cikksorozatának első részében lelkigondozó szakember segítségével írjuk le a jelenséget.

Szöveg: Laborczi Dóra

A spiritual abuse (spirituális-lelki bántalmazás) jól ismert fogalom Amerikában – nem úgy, mint nálunk. Hasonlít minden egyéb visszaéléshez és bántalmazáshoz, azzal a különbséggel, hogy kifejezetten a vallásosság, a lelkiség zászlaja alatt történik. Lehet finomabb vagy fájdalmasabb formája: a megkérdőjelezhetetlen lelkipásztori tekintély gyakorlása bizonyos viselkedési (akár öltözködési) szokásokat illetően éppúgy idetartozhat, mint a megszégyenítés, netán egy-egy konkrét lelkigondozói eset félrekezelése vagy a segítségnyújtás elmulasztása. A megbélyegzés gyakorlatai: rosszindulatból vagy inkább tájékozatlanságból, bizalmatlanságból elhangzó mondatok lelkész vagy meghatározó gyülekezeti tagok részéről, amelyek sokáig nyomot hagynak.

Arra, aki mindezt elszenvedőként megtapasztalta, idehaza az egyházi szlengben létezik egy nagyon találó kifejezés: vallássérült. Bár erre vonatkozó konkrét felmérésekről nem tudni, a spirituális vagy vallási abúzus enyhébb vagy durvább változatban a gyülekezetekkel érintkezve sokak számára lehet létező és feldolgozatlan tapasztalat, amint azt az alábbi példák is bizonyíthatják.

„Nem sokkal azután, hogy édesapám meghalt, a mélyen vallásos igazgatóhelyettesünk odajött hozzám és megkérdezte: szeretted te az édesapádat? Mondtam, hogy igen: mire ő azt válaszolta, csak azért kérdeztem, mert láttalak tegnap nevetni."  Péter, 16

„Amikor már nem bírtam tovább, és elmondtam a lelkészünknek, hogy mi történik otthon, azt mondta, legyek türelmes, mert a hét szűk esztendő után jön a hét bő esztendő. Ekkor már évek óta vert a férjem és minden este megerőszakolt."  Mária, 60

Néhány évvel ezelőtt egy afrikai misszióban vettem részt, ahol a vezetőim nagyon durván bántak velem és a többi önkéntessel. Amikor hazaértem, a lelkészem két lehetőséget vázolt fel: inkább hazudjak, hogy szebb történettel állhassak elő vagy tartsam a számat gyülekezeten belül és kívül is.Jonathan, 30  

A vallási bántalmazás formái

Joób Máté evangélikus lelkész-lelkigondozó szerint „szerencsésebb a spirituális kifejezés helyett a lelkit használni, ezzel is érzékeltetve azt, hogy amiről itt szó van, hasonló a testi bántalmazáshoz. Talán még mélyebb sebeket is tud ejteni. Az utóbbi súlyosságáról egyre több szó esik, éppen ezért érdemes annak a fényében említést tenni a lelki erőszakról is. Az abúzus kifejezést leginkább a bántalmazás, visszaélés és erőszak szavakkal szoktuk visszaadni. Nem könnyű meghatározni, hogy mi is tartozik pontosan a lelki bántalmazás kategóriájába. Ha az elkövető oldaláról vizsgáljuk, akkor olyan megnyilvánulásokra kell gondolnunk, amelyek kihasználva a hatalmi pozíciót, gyakran rejtetten jelennek meg. Középpontban nem a másik ember igényei állnak, hanem a saját, lelki sérülések okozta frusztráció vagy kielégületlenség. A szenvedő személy szemszögéből olyan lelki sérülésről van szó, amely folyamatos és mélyen érinti a személyiségét.”

Mint minden más bántalmazás-típusnak, ennek is megvannak a maga fokozatai és hatásai. Vannak elejtett megjegyzések, apró piszkálódások, amelyek rosszul esnek ugyan, de nem okoznak maradandó károsodást (hacsak nem válnak mindennapossá, például egy fiatal lány öltözködési szokásait illetően). Vannak hosszabb ideig sajgó mondatok, amelyek évekig elevenen élnek egy-egy gyülekezeti tagban. És vannak teljesen megsemmisítő, komoly pszichés zavarokat okozó tényezők és folyamatok, amelyeket szakember segítségével lehet orvosolni.

„A lelki bántalmazásnak lehet közösségi és egyéni megnyilvánulása is – mondja Joób Máté. – Az előbbit leginkább destruktív szektáknál vagy vallásos közösségeknél lehet tapasztalni. Itt az egész közösséget manipulálják és tartják kontroll alatt. Egyénileg bárhol megtapasztalható a lelki bántalmazás. Ehhez sajnos sokszor elég egy éretlen vagy lelkileg sérült vezető, aki akár lehet egyébként jó szándékú is. Ugyanakkor ha valaki kritikát gyakorol felettem, szembesít hibáimmal, vagy azért provokál, hogy előhívja a megoldást, akkor ez  bármennyire is rosszul esik nekem  nem minősül lelki bántalmazásnak. Ha egy lelki vezető viszont csak ezekkel az eszközökkel tud élni a hívei körében, az már elgondolkodtató. A lelki bántalmazásnak az egyik legfontosabb jellemzője, hogy általában folyamatos, és mivel manipulatív elemeket is magába foglal, ezért nehéz segítség nélkül kikerülni belőle.”

A segítők felelőssége

Óriási tehát a lelki vezetők felelőssége már csak azért is, mert az emberek gyakran súlyos kríziseket megélve fordulnak hozzájuk tanácsért, az ilyen kiélezett helyzetekben pedig minden mondatnak súlya van. Egy becsukódó ajtónak, egy „jöjjön vissza később”-nek is. A szakértő szerint ugyanakkor a lelki vagy lelkipásztori bántalmazást elkövető személy sem „velejéig romlott ember. Inkább egy sérült személy, akinek magának is komoly segítségre van szüksége. Ezzel nem felmenteni akarok senkit sem a felelősség alól, hanem inkább hangsúlyozni szeretném: óriási jelentősége van annak, hogy akik emberekkel foglalkoznak, tisztában legyenek önmagukkal, beleértve saját sebzettségüket is, legyenek tisztában a lelkigondozói alapelvekkel és képesek legyenek felmérni, hogyha az adott eset meghaladja a kompetenciájukat. Utóbbi esetben úgy segíthetnek a legtöbbet, hogyha a megfelelő szakemberhez irányítják az illetőt, miközben biztosítják támogatásukról és segítő szándékukról. Ami pedig a legfontosabb: hogy a segítségre szoruló segítséget kapjon problémája megoldására vagy elhordozására.”

Hogyha pedig olyan információk birtokába kerülünk, melyből kiderül, hogy az illető ilyen típusú lelki bántalmazást élt át, semmiképpen nem szabad bagatellizálni az esetét. „Komolyan kell venni, és biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy az elszenvedőnek lehetősége legyen kibeszélni a vele történteket. Először talán egy jóérzésű embertárssal, majd ha szükség van rá, egy lelkigondozó szakemberrel, hogy ne maradjon egyedül az, akinek nem szabad egyedül maradnia”  tanácsolja Joób Máté.

Olvasóink tapasztalataira is kíváncsiak vagyunk: írd meg történeted, véleményed a témával kapcsolatban a kotoszo@lutheran.hu-ra.

Az írás a Relevant Magazine cikke alapján készült. 

Kép: Church and State

A bejegyzés trackback címe:

http://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr38410844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tiborka57 2016.02.22. 20:06:51

Igen időszerű, hogy a protestáns egyházak között is odafordulhat a figyelem erre a nem könnyű témára. Ismeretségi körömben - református gyülekezetnek vagyok tagja 16 éve - nem kevés olyan esemény zajlott le az évek során, ami felhívta a figyelmemet arra, hogy mennyi erőtlenség vesz körül ebben a dologban minket. Jobbára hallgatunk ezért aztán róla, hiszen aki már egyszer megjárta, az igen keserves tapasztalatra tesz szert. Amiből aztán következik egy felfokozott kételkedés: Vajon mi a garancia arra, hogy ha egy másik "orvoshoz" fordulok a bajommal, az valóban gyógyító terápiát ad. Másrészt egyházaink elhívott szolgálói a lelkigondozásban - szerintem - mintha túlságosan is a tudomány felé fordultak volna. Se szeri, se száma a pszichológiai kurzus ajánlatoknak. Persze nem merjük mi azt mondani, hogy az Áldott Orvos helyett akarjuk a modern pszichológia eredményeit bevetni, inkább csak beépíteni akarjuk az Isten tervébe. De sokszor úgy érzem, éppen Tőle felejtjük el megkérdezni, Ő is akarja ezt? Minden esetre én nem találkoztam olyannal, akit Isten félre lelkigondozott volna - önnön magamat is beleértve - olyanokkal viszont igen, akik egyházainkban még ma is csak keresik a valódi gyógyulást egy-egy ilyen tragikus tapasztalat után. Azt is ki kell mondani, hogy ebben közrejátszik az a szomorú körülmény is: a "mi kutyánk kölyke" védőhálóját nem könnyen emeli fel az egyház - a sajátom legalábbis - a világosság és a gyógyulás érdekében. Még akkor sem, ha napnál világosabb, ez vagy az a hivatalos egyházi szolga követett el ilyen vagy olyan baklövést. Pedig tudjuk is: a lelkész, a lelkigondozó is Jézus Krisztus gyógyító beavatkozására és vezetésére szoruló ember csupán.

Advanced Flight 2016.02.22. 22:27:54

Ez a jelenség sokkal általánosabb, mint gondolja bárki is, messze nem csak a vallásos életre igaz. Általában arról van szó, hogy valaki bekerül egy bármilyen közösségbe, ahol - ha olyan a légkör és a vezető- elkezdődik egy abnormális folyamat. Kiderül, hogy a vezető jóval több, mint egy egyszerű pap/tánctanár/szakkörvezető stb., hanem valamiféle apafigura is egyúttal, legalábbis ez a szándéka. Aki ezt nem fogadja el, gyorsan kikopik a közösségből, a maradékban viszont lezajlik az abnormális folyamat és már rég nem helyiértéken kezeli a vezetőt (ld. pl. Bikram-jóga alapítójának esete). Innentől ő könnyen tud komoly lelki (és testi) sérüléseket okozni, mert az áldozat már elfogadta őt referenciaszemélynek.
Az egyetlen megoldás, hogy mindenki (de főleg a nők) fejlessze a személyiségét - akár szaksegítséggel -, és próbáljon önazonos lenni. Ne folyton külső személyek véleményéből építse fel saját magát és ne keressen folyton valakit, aki "tisztelhet".

Vargha Magdolna 2016.02.23. 12:54:07

@Advanced Flight: Diderot: Akinek hatalmat adsz arra, hogy boldoggá tegyen, annak arra is hatalmat adtál hogy boldogtalanná tegyen. Saját átköltésemben: Bálvány pedig csak egyféle van, vérengző.
Istenben kell hinni, nem a papban.

Bachorecz Ferenc 2016.02.23. 19:49:31

Lelki bántalmazás az egyházban? Komoly és valóban észrevétlen károkat lehet okozni, nem egyszerűen a lélekben, hanem a hitben. Velem fordult elő, hogy miután kiskoromtól kezdve a gyülekezeti életben neveltek, gyorsan hozzászoktam a gyülekezeti aktív élethez, patetikusan a szolgálathoz: énekkel, zenéléssel, adománygyűjtéssel, takarítással, idős testvérnek történő bevásárlással, ami éppen jött. Diploma után vidéken szereztem egy akkor számomra vágyott munkát és állást, feleségemmel gyorsan odaköltöztünk. Az ottani gyülekezetben próbáltunk beilleszkedni, de amikor - tán egy fél év után - úgy gondoltam, hogy itt az ideje, hogy ne csak konzumáljak, hanem felajánljam a szolgálatot, valahogy egyszerűen mindig kihagytak. Nagyon rosszul esett, annyira, hogy azóta is töröm rajta a fejem, mi lehetett a baj, mit tehettem, ami miatt kirekesztettek. Nem jöttem rá. Ma ott tartok, hogy a legritkább alkalommal megyek templomba, vagy gyülekezetbe.
A másik egy még pikánsabb ügy, mondhatjuk, hogy egyházi belső ügy, pedig szerintem nem az. A lelkészek lelki gondozásáról van szó, pontosan arról, amit Laborczi Dóra éppen csak súrol, bár, ha már tabukat döntögetünk jó lenne ebben is tiszta vizet önteni egyszer a pohárba, vagy legalábbis kibeszélni. Mi történik azokkal a lelkészekkel, akik - akár a szolgálat miatt - maguk is megsérülnek? Két ilyet is átéltem, az egyik lelkész elvált a feleségétől. A reakció erre az volt, hogy - bármely jól végezte korábban a szolgálatát (noha nem az én tisztem eldönteni, de én így láttam) elhelyezték egy olyan kis gyülekezetbe, amely nem volt képes eltartani Őt. Egy ideig a nyugdíjas anyukája támogatta anyagilag. Hogy mi lett vele később, nem tudom, magam is kíváncsi volnék rá. A másik lelkész esete sem rózsásabb: a szolgálatot egyedül végezte, lelki sérültek között. Miután maga is megbetegedett, inni kezdett, tönkrement. Próbált kijönni belőle, de amikor ismét jelentkezett szolgálatra, akár felügyelet mellett is, akármilyen - nem csak lelkészi - munkát akart vállalni, nem kapott lehetőséget, szolgálati szándékára a lelki gondozás az volt: "Ha gondolod, tudunk neked a hűvösvölgyi szeretetotthonunkban egy elhelyezést biztosítani." Róla tudok, azóta teljesen szétesett, még betegebb lett, járja a kórházakat, stroke-ot kapott, leszázalékolták, tönkrement.
Szóval érdekesnek tartanám egyszer arról olvasni, hogy a pásztorok sérüléseit ki gyógyítja meg?

KötőSzó · http://kotoszo.blog.hu 2016.02.24. 08:41:59

@Bachorecz Ferenc: ezt a cikket egy sorozat bevezető részének szántuk, melyben a spirituális abúzus jelenségét jártuk körül. A sorozat további részében gyülekezeti tagokról és - természetesen - a lelkészekről is szó lesz. Mivel ez egy nagyon érzékeny és kevéssé körüljárt téma Magyarországon, a jelenség minden részét szeretnénk körültekintően megírni, nem fért volna bele minden szempont egyetlen cikkbe.

Sipos Andras 2016.03.01. 21:35:55

gyakorlatilag nincs semmilyen egyhazi figyelem,foleg nem strategiailag is szamontarthato program a protestans,neoprotestans lelkeszek lelkigondozasara.Mivel tasohase voltam katolikus,senki rokonom se,s hiaba van harom katolikus plebanos baratom,nincs reajuk vonatkozo informaciom e temaban.
A lelki abuzust azonban legtobbszor epp a lelkeszek elik at,amikor a legegyszerubb gyulekezeti tagnak is allitolag lelki kotelessege "Isten iranti engedelmessegebol fakado jocselekedetenek "titulalt kritikajat a leheto legnagyobb nyilvanossagban az igehirdetoje fejere olvasni.
Aztan,ha a pap elkerne a gyulekezetet,hogy nyilvanos megszegyenitesettsegetol ugyancsak nyilvanosan hatarolja el magat,akkormeg megerkezik az aszlogen,hogy a pap ugyiscsak joveveny,konnyebben elkoltozhet o a falujabol,ahol senkise rokona nincs,csak nehany evig megvolt a tisztessege.
Hanem azt mondhatom,hogyha egy lelkesznek szuksege van a lelki gyogyulasara,akkor betegeket latogasson,ajanlja fel mindegyre a betegeknek,hogy a hazavitt urvacsora nem utolso kenet akar lenni,hanem a bunbocsanatot a do Jezussal kedves talalkozas....

M. Anna 2016.03.10. 00:48:16

@Vargha Magdolna: Ezt felnőtteknek mondhatjuk (bár súlyos krízisben lévőknél nem biztos hogy működik)... De mi van a gyerekekkel, fiatalokkal? Egy kisgyereknek a szülei, a tanító néni és a lelkész bácsi referencia személyek, és ez teljesen normális. Én gyermek, és fiatal kamasz koromban kaptam olyan "tanítást", és láttam olyan dolgokat az egyházban amit nem lett volna szabad. Ezeken a sebeken, az ebből kinőtt zavarokon nagyon nehéz néha felnőttként is felülkerekedni.
Több ismerősöm is van akiknél kényszerbetegséget, szorongást, pszichoszomatikus tüneteket okoztak gyülekezeti tapasztalatok. Általában a legérzékenyebb, idealista és lelkes fiatalok veszélyeztetettek.

Pém Mihályné 2016.10.18. 12:40:04

Drewermann : klerikusok c. könyve jut eszembe, és az hogy Drewermant Isten álomban hívta el arra, hogy apácák és papok pszichiátere legyen. A megszüntetett OPNI. és abban a Valláspatológiai osztály jut eszembe Süle Ferenccel, a spanyol CAMINO film jut eszembe, ami annyi bájjal ábrázolja a katolikus valláspatológia tüneteit..Krzysztof Zanussi jut eszembe, aki szintén mélyen ábrázolja a katolicizmus felemelő, és kevésvé felemelő oldalát a " Nyugodt nap éve,a "Mérleg", és a Tartományfőnök halála c. filmjében. A gyilkos szellemre gondolok, ami áldozatul szedett a közösségünkben annakidején két papot, és egy hitoktatót, és most készült kinyírni egy sekrestyést, de már több ember halálát nem akarom látni. Elég volt ennyi. Azonnal felismerem a gyilkos szellemet, de a mélylélektani magyarázatát nem tudom, tény hogy eddig egyházközségekben láttam. A viszonylag egyszerűbb képletet viszont meg tudom osztani veletek: ez nagyon egyszerű, ha bárhol felcserélik Isten imádatát teremtett ember imádatával, ott bejön az, hogy a férfiak már nem élnek rendes házaséletet a feleségeikkel, ás más dolgok, de ezt leírja Pál is,a Római levélben. Ez kisegyházban, nagyegyházban, tipikus valláspatológiai tünet. tegyenek akármit vagy akárkit az emberek és Isten közé. A láthatatlan világból jövő mennyei csodák és jelek természetes velejárói a hívő életnek. De apokalipszist,amikor a démoni erők ráznak meg egy közösséget, olyat is láttam. Ezt se tudom megmagyarázni miért volt. Csak átéltem. De úgyse győzhet a sátán. már le van győzve. Ilyen apokalipszis lehet, hogy egy ébredő közösség jele. A rettenetes félelmet is ismerem. Ez is tipikus vallásos közösségekben. Hát ezt se tudom hogy mitől van. A leuralás , manipuláció kontroll? Vagy más?

Pém Mihályné 2016.10.18. 12:46:57

Így elbeszélgettem emberekkel, akik üldözést éltek át egyházukban, vagy közösségükben, az volt a vicces, hogy a tüneteink, a fizikai tüneteink is ugyanazok voltak.

Sebestyén Ilona 2017.02.22. 21:47:29

@Vargha Magdolna: Mélységesen egyetértek! A 118. zsoltár 8. verse is éppen ezt hangsúlyozza! Nem véletlen, hogy ez a Biblia közepe. "Jobb az Úrnál keresni oltalmat, mint az emberben bízni."

Sebestyén Ilona 2017.02.22. 21:50:02

@M. Anna: Éppen ezért kell már nagyon-nagyon pici korban elkezdeni nevelni a gyermeket az Isten-ismeretre! Ajánlom Kántor Margit: Rafaella című művét ennek bizonyítékaként! Nálam megrendelhető. A teológiai főiskolán megkérdezte a kateketikatanárunk, hogy szerintünk mikor kell elkezdeni a gyereknevelést. Ki ezt mondta, ki azt. Ő így szólt. "A gyermek születése előtt húsz évvel!" Nagyon igazat kell adnom neki!