Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Nemes küzdelem a szegény gyerekekért – a jó tündérek oldalán
Interjú Bonnyai Sándorral

Példás összefogást szervezett meg egy békéscsabai evangélikus huszonéves, hogy a Kárpátalján élő szegény gyerekeknek is jusson meghittség és meglepetés karácsonyra. Azt tapasztalja, hogy az emberekben év közben is ott a szándék, hogy segítsenek. Békéscsaba „népmesei hősével”, Bonnyai Sándorral beszélgettünk, aki útja során hétfejű sárkányokkal, karácsonyi angyalokkal és „szimpla” jó tündérekkel is találkozik – jó hír, hogy legtöbbször az utóbbiakkal.

Szerző: Laborczi Dóra - Kézdi Beáta

angyalok2.jpg

Békéscsaba apraja-nagyja összefogott a nemes cél érdekében – így fogalmaztál a karácsonyi ajándékosztásról. A roma kisebbséggel szemben erősek az előítéletek, most mégis háromszáznál is több csomag készült el mélyszegénységben élők gyerekeknek. Hogyan sikerült megnyerni az embereket az ügy érdekében?

Amilyen szívvel-lélekkel vág neki az egyszeri parasztlegény a rengetegnek a mesében, olyan szívvel igyekszem én is elindulni minden egyes gyűjtés alkalmával. Találkozom megpróbáltatásokkal, „hétfejű sárkányokkal” is, de jó tündérekkel, vagy a karácsonyi ajándékosztás esetében „angyalokkal” is, akik segítő kezet nyújtanak, és egy emberként az ügy mellé állnak. Csodálattal néztem, ahogy a békéscsabai bölcsődék, óvodák, iskolák csöppségei, nebulói, valamint az evangélikus és a református gyülekezet tagjai, továbbá a város lakói szorgos kézzel elkészítették az ajándékokkal teli cipős dobozokat, majd leadták a gyűjtőhelyek valamelyikén.
A folyamatos személyes megkeresések, plakátolások, a gyűjtések közösségi oldalon való hirdetése mellett, nagy segítségemre volt számos helyi köztiszteletben álló személy, médiaszereplő, köztük egykori tanáraim is, akik felajánlották támogatásukat, hogy még több emberhez eljusson a gyűjtés híre.
Így sikerülhetett az, hogy karácsony előtt egy nappal 315 kárpátaljai rászoruló gyermeknek személyesen adhattam át egy-egy cipős doboznyi szeretetet.

Honnan jött a „karácsonyi angyal” ötlete? Milyen más munkát végeztél még ezen a területen?

Ukrajna háború sújtotta ország, ahol a mindennapi megélhetés egyre nehezebb, s ez alól nem képeznek kivételt a kárpátaljai magyar családok sem. Sőt.
Úgy gondolom, hogy felelősséggel tartozunk egymásért, mindinkább a legkisebbekért, azokért, akik önhibájukon kívül kerültek a kilátástalanság, a félelem, a nélkülözés világába.
Társadalmi összefogással, még az iskolakezdés előtt, több mint százezer forint értékű tanszercsomagot osztottunk ki az óvodásoknak, kisiskolásoknak, gimnazistáknak, s az ott tapasztalt valóság láttán megfogalmazódott az a gondolat, hogy ide vissza szeretnénk jönni, hiszen a nélkülözés mérhetetlen mértéket ölt.

Miért fontos számodra, hogy segítsd a szegényeket? 

Minden egyes alkalommal, amikor útra kelek, azzal a céllal indulok el, hogy a sártengerben, utcákon, árvaházakban, vagy épp a putrik árnyékában tengődő gyermekek meglássák magukban azokat a kincseket, amiket Isten az ő szívükbe helyezett. Egy-egy beszélgetés, foglalkozás során arra bátorítom őket, hogy merjék ezeket a kincseket használni. Hiszek bennük, és hiszek abban, hogy ha lehetőséget kapnak, akkor a gondoskodás, a figyelem, az őszinteség révén a bennük lévő mag kibontakozik, és évek múlva gyümölcsöző fává nőheti ki magát. Bár tudom, hogy mindaz, amit mi teszünk, csak egy szeletnyi jóság, de abban bízom és mindig is bíztam, hogy valahogy ezek nélkül még szegényebb lenne a világ.

angyalok1.jpg

Mi a helyzet most Kárpátalján? Mikor mész újra?

Tragikus hírek érkeznek Kárpátaljáról. Az ország vezetősége úgy döntött, nem támogatja tovább az óvodások és az iskolások étkeztetését, ami tovább mélyíti a kilátástalanságot.

Anna testvérem a gyűjtés, valamint az osztás során is nagy segítségemre szokott lenni. Összedugtuk a fejünket, és arra gondoltunk, hogy a nyár folyamán Dimicső község óvodájának az udvarára kemencét építenénk, ahol az ott élő szegény családok megsüthetnék a kenyerüket. Párhuzamosan pedig egy élményekkel gazdag keresztény napközis tábort szeretnénk szervezni az óvodásoknak, valamint a kisiskolásoknak. Ez lenne a következő nagy álmom.

Milyen más adománygyűjtő, segítő akcióban veszel még részt?

Középiskolás korom óta járom az erdélyi árvaházakat, ahová igyekszem minél gyakrabban eljutni, hogy besegíthessek az otthonok munkájába, valamint a gyermekekkel a kapcsolatot ápoljam. Többször szervezek kisebb megmozdulásokat, amelyek során például egy nélkülöző családnak az egyszobás lakásukat kifestettük, vagy élelmiszercsomagot, biciklit, játékot vittünk a gyermekeknek. Emellett van egy fiatalokból álló önkéntes diákcsoportom, amellyel évente többször gyermeknapot szoktunk szervezni a Nagyszalontai Gyermekotthonban nevelkedő csaknem száz lurkónak. Bakay Péter bácsi nyaranta megannyi cigány gyermeket, fiatalt összegyűjt, velük együtt egy csodálatos hetet szoktam eltölteni, ahol játszunk, beszélgetünk, Isten ajándékairól hallhatunk.
Igazából nem azt tartom fontosnak, hogy én mit csinálok, vagy hogy én mit teszek, hanem azt, hogy a másik mellé való odaállás, egy meghitt beszélgetés, egy bátorító szó mennyire fontos, és hogy ennek mekkora ereje van.

Hogyan lehet segíteni a munkádat, ha valaki év közben is adományozni szeretne?

Úgy gondolom, hogy a köztünk élő jó tündérek, az angyalok nem csak karácsonykor képesek szárnyakat bontani, hogy megajándékozzanak egy-egy gyermeket, családot, az emberekben év közben is ott a szándék, hogy segítsenek. Minden bátorító szót, imát, tárgyi vagy anyagi felajánlást köszönettel veszek. Munkámról a Facebook-oldalamon szoktam képekkel és személyes gondolatokkal folyamatosan beszámolni.

bonnyai.jpgBonnyai Sándor és a Nagyszalontai Gyermekotthon egyik kis lakója

Névjegy

Bonnyai Sándor (25 éves): a Békéscsabai Evangélikus Gimnáziumban érettségizett, néhány évvel ezelőtt szociális munkásként végzett a Szegedi Tudományegyetemen. Élete jelentős részét a bajba jutott, nehéz körülmények között élő gyermekek, fiatalok közti munka teszi ki. Igyekszik olyan szakmai munkákban, továbbképzésekben részt venni, ahol gyakorlati és elméleti tudását gyarapíthatja. Szeretne kétkezi munkát is végezni, kőművesszakmát tanulni, valamint elvégezni a mentálhigiénés képzést.

Fotók: Bonnyai Sándor

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr408323420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása