A legkúlabb mai prédikátor egy tetovált, ex-alkoholista, evangélikus nő

2015. október 19. - KötőSzó

Nadia Bolz-Weber, a tetovált prédikátor (korábban valláskárosult, humorista és alkoholista), a Washingon Post szerint a liberális kereszténység új, erőteljes képviselője. Hitelessége és elképesztő népszerűsége miatt azonban konzervatív körök elismerését is birtokolja. Denveri gyülekezetébe drogosok, jelenlegi és egykori alkoholisták, melegek és kertvárosi családok együtt járnak. Felismerte, hogy a rosszfiúkhoz és -lányokhoz alapvetően nem szól az egyház, nekik nincs templomuk, se gyülekezetük, ezért alapított számukra egyet.

Szöveg: Bence Áron

Van egy evangélikus lelkész Denverben, Coloradóban, aki majd két méter magas, tele van tetoválva, sokszor mogorva és cinikus és általában csúnyán beszél, mégis messze földről jönnek hozzá az emberek, hetvenezren követik a közösségi médiában és odafigyelnek a szavára. Egy friss interjújában arra kérte a „fanjait”, hogy inkább az országos, sportcsarnokokban rendezett előadásaira és prédikációira jöjjenek, a vasárnapi, családias légkörű istentiszteleteket hagyják meg az ő denveri közössége számára. Csuklóján a lutheri hitvallás: simul iustus et peccator (egyszerre igaz és bűnös; angolul: sinner and saint  vagyis bűnös és szent), felette pedig példaképe, az első keresztény igehirdető, Mária Magdaléna. Nadia Bolz-Weberről, a House for All Sinners and Saints (Minden bűnös és szent háza) gyülekezet alapító lelkészéről van szó.

„Az a helyzet – emlékszem vissza metodista lelkész barátom jellemzésére, miközben a sivatagot átszelve közeledtünk a Sziklás-hegység felé – hogy ez itt nálunk az egyházak vadnyugata.” Itt minden megtalálható, amit csak el lehet képzelni, és annak az ellentéte is. Ez itt nem Európa, nem létezik államegyház, s az egységes felekezeti tömbök is ritkák. Itt szabadon virágozhat mindenfajta különböző lelkiségből és hitvallásból összegyúrt gyülekezet, ha talál piacot magának.

Ez az amerikai jellegzetesség minden bizonnyal elősegítette azt, hogy Denverben létre jöhessen a House for All. Az azonban, hogy a lelkésznő – az extrémnek tűnő külsőségek mögött – határozottan lutheránus teológiai alapokon áll, valamint, hogy az említett gyülekezet az ELCA (Evangelical Lutheran Church in America) felvállalt, missziói gyülekezete, arra bátoríthat minket, hogy

vegyük komolyan a kezdeményezést és ismerkedjünk meg vele mint hiteles evangélikus teológiai irányzattal, amely a 21. század nagyvárosi élethelyzetében kíván hű maradni a lutheri tanítás lényegéhez.

house_for_all2.jpg

Nadia Bolz-Weber fehér, középosztálybeli, fundamentalista keresztény háttérből indult, kamaszkorára azonban kiderült, hogy gyülekezetének keretei túl szűknek bizonyulnak a számára.

Az éles eszű, kritikus fiatal lány szakított szülei közösségével, ahol egy olyan Istent ismert meg, aki csak azokat szereti, akik betartják cirkalmas szabályait, és megkezdte élete vad korszakát.

A szabadságot keresve kommunákban élt, kirúgatta magát a főiskoláról, halált megvető vakmerőséggel mindenféle szert kipróbált, alkoholista lett. Miután évek múltán beismerte, hogy immár nem ura az alkoholnak, elment az elvonókúrára és letette az üveget. A számára legigazabbnak tűnő vallást azonban még mindig kereste: kipróbálta a Wicca-hitet, volt egy ideig unitárius is, lelki otthonra mégis az evangélikusoknál talált, mert itt egy olyan Istenről hallhatott, akinek központi tulajdonsága a kegyelem. Mivel leszokása kapcsán Nadia ezt az irracionális „mégis-kegyelmet” tapasztalta meg húsba maró módon, amely halálból életet támaszt, itt az evangélikusoknál megérezte, hogy ez a hitvallás az, amit ő mindvégig keresett  írja Nadia Bolz-Weber életrajzi könyvében (magyarul sajnos nem jelent meg, angolul itt.)

Elhívása a papságra azonban korábban történt: leszokása után füstös lokálokban kereste a kenyerét stand-up műsorokkal. Mikor egy jó barátja és kollégája öngyilkos lett, őt kérték fel, tartsa meg a búcsúztató beszédet.

Ahogy a beszéd közben körbenézett a sok összetört életű, mégis egytől-egyig értékes emberen, cinikus értelmiségin, igazságkeresőn, alkoholistán és ex-alkoholistán, egyszerre úgy érezte, Isten maga is ott van a lepukkant klubban. Úgy érezte, hogy ezekhez az emberekhez nem szól az egyház, ezért neki kell a papjukká lennie.

Beiratkozott az evangélikus teológiára, lelkész lett, és szülővárosában, Denverben megalapította missziói gyülekezetét. A House for All az evangélium felhívása miatt befogadó mindenki irányában. Célja, hogy az összetörtségben és kuszaságban jelen lévő, megelevenítő Istenről tanúskodjon.

nadia2.jpg

Kezdetben olyan emberek találtak itt lelki otthonra, akik más közösségekben zárt ajtókra leltek: istenkereső melegek, transzneműek, volt bűnözők, kábítószerfüggők és egyéb marginálisok. Egy idő után azonban a lelkész hiteles és határozott igehirdetése nagy nyilvánosságot kapott, Nadia ijedten konstatálta, hogy a House for All létszáma jól szituált kertvárosi hívekkel gyarapodik. Rá kellett döbbennie, hogy a mindenki előtt nyitott ajtók elvét az általa eddig lenézett rétegek felé is tartania kell.

Az eredmény pedig olyan gyülekezet lett, ahol együtt éli meg Isten kegyelmének közösségét a lila hajú, lázadó kamaszlány, a kertvárosi anyuka, a jól szituált ügyvéd és a hajléktalan.

A durva, de hiteles beszédű lelkésznő által vezetett istentisztelet érdekes módon nem rockzenétől hangos: talán szintén amerikai jellegzetesség, hogy a fiatalabb generációk jelentős része már nem lelkesedik a sokszor súlytalan dicsőítő könnyűzenéért. Az alkalmakon ősi keresztény himnuszok csendülnek fel, melyek kipróbáltságukkal és üzenetükkel állandóságot és reményt hoznak a nagyvárosi fiatal felnőttek folyton változó, kusza életritmusába. Az istentiszteleteknek éppúgy részei az állandó misetételek, a változó, interaktív közösségi önkifejezés és az egyházi liturgiához igazodó, evangélikus igehirdetés. A tartalom és sokszor a forma is határozottan hagyománytisztelő, a radikális kontextualizálás miatt mégis felrázó erejű és élettel teli.

nadia1.jpg

Negyedévente a gyülekezet egy csoportja például ír kocsmába jár a Beer and Hymns (Sör és Himnusz) alkalomra, ahol a tagok – a néhány ex-alkoholista kivételével – magasra emelt söröskorsóval, gregorián vesperást zengve adják a világ tudtára, hogy Krisztus győzött a halálon.

Nadia prédikációiban pedig új fénybe kerülnek az evangéliumi történetek: Fülöp és az etióp kincstárnok/eunuch történetét a melegek kereszténységbe való inklúziójának példájaként mutatja be anélkül, hogy erőszakot tenne a szövegen; Mária Magdaléna húsvét hajnali, temetőkerti élménye kapcsán pedig azt a bátor kijelentést teszi:

A Feltámadott nem volt tiszta és jól fésült, nemhiába nézte az asszony kertésznek, hiszen a feltámadás kusza és zavaros dolog, mégis, elhozza azt, amire mindig is szükségünk volt.

A Washington Post szerint Nadia Bolz-Weber a liberális kereszténység új, erőteljes képviselője. Őszinteségéért és hitelességéért a lelkészt még konzervatív ellenfelei is becsülik. Embersége miatt különösen is megnyerő, hogy saját bevallása szerint Nadia nem az a mindenkit keblére ölelő, mindenkivel kedélyesen elcsevegő típus; az evangélium hívására azonban újra és újra meg kell tapasztalnia a mások felé való nyitásban rejlő áldásokat.

„Az egyetlen, amit tehetek, hogy beszélek a megtörtségemről és a hitemről, mivel, az a helyzet, hogy megosztott megtörtségünk az, amely valójában összeköt minket egymással és Istennel. […] Így tudsz kapcsolódni valakihez, a sebhelyeden keresztül, s tudod mondani: igen, nem vagy egyedül. […] Valójában sokkal erősebb vagy a gyengeségeidnél, ez a fura helyzet. Igen, vannak gyengeségeid, és ezek valósak, amikkel meg kell birkóznod, de ott az erő abban, hogy te egy szeretett személy vagy, ami valóban át tudja alakítani ezt az egészet. […] És mégis, életem legnagyobb részét azzal töltöttem, hogy letagadjam ezt. Pokolian erősnek akartam tűnni. Nem akartam, hogy az emberek azt lássák, hogy gyenge vagyok, nem akartam kimutatni a törékenységemet. […] Mégis, akkor találtam rá legerősebb oldalamra, amikor engedtem, hogy sebezhető legyek, még akkor is, ha ez ellen küzdöttem is egész életemben. De ezek az emberek sebezhető lelkészt csináltak belőlem, mert ez az, amire szükségük van  mondja Nadia Bolz-Weber.

A szerzőről

Bence Áron (1985)  evangélikus lelkész, finn-történelem szakos tanár, az ELTE történelem szakos doktorandusza. Kutatási területe a kulturális másság reprezentációja és felhasználási módjai a XVI. században. Érdekli a történetkritikai bibliatudomány, az egyházi diplomácia és a vallásközi párbeszéd. A budapesti Tamás-mise zenei koordinátora, a Lift! együttes tagja.

Képek: House for All 

A bejegyzés trackback címe:

http://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr467987359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Pém Mihályné 2015.10.19. 10:32:13

Somsálybányán az összetört emberek a romos templomban.....Sz ben csak papíron van mise,,,,,6 éve...szeretnének.....Az összetört emberekben meg lehet látni Istent...www.youtube.com/watch?v=fSS05zM3dWw

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.10.19. 12:28:04

A hitelesség ma már fontosabb, mint a dogmatika. Az istentiszteletek középpontjába pedig az embert, az emberi életet kell helyezni, hogy megszólítva érezzék magukat azok, akik problémákkal küzdenek.

gigabursch 2015.10.20. 10:01:01

Elsőre az embert ellepik az előítéletek.
Másodikra, elmereng, hogy vajon tudja-e bor és a víz között a különbséget a prédikációiban.
Harmadikra, meg alighanem azét népszerű, mert sok hívő a saját elesettségét és felemelkedésének lehetőségét látja benne. Hibáival, erényeivel.

MACISAJT 2015.10.20. 10:01:08

Al Bundy "tiszteletes" és a No M'am "egyház".

badlucktotem 2015.10.20. 10:36:57

nekem eddig sem az volt a bajom a vallásokkal, hogy nem tetovált, alkoholista, ex-punkok celebrálták a miséket.

Kopi3.14 2015.10.20. 10:43:54

@gigabursch: Mostanában azt érzem, hogy a kereszténység nyugati ágain söpör végig/át egyfajta vissza a gyökerekhez érzés/gondolat, s a tiszta krisztusi tanokat, s még inkább cselekedeteket kezdik ismét fontosnak tartani. Amikor a pap már nem tökéletes, tévedhetetlen, hanem szintén esendő, s az egyház felső körei is annak tanításai szerinti életet kezdenek élni. Ha úgy tetszik, mintha a nyugati keresztény egyházak a purgatóriumból térnének vissza.

Tranquillius 2015.10.20. 11:28:50

Ez is egy kúl evangélikus asszony: kereszteny.mandiner.hu/cikk/20151014_a_leszbikus_puspokno_eltavolitana_a_muszlimokat_serto_kereszteket_a_templombol
Aztán még ott vannak azok a kúl evangélikusok, akik hatalomra juttatták Hitlert, munkatáborokat szerveztek és tartottak fenn a náci Németországban: pangea.blog.hu/2014/09/28/mit_brennender_sorge

KötőSzó · http://kotoszo.blog.hu 2015.10.20. 11:45:05

@Tranquillius: nem pontosan értem, hogy jön ide a svéd püspöknő szexuális orientációja és ötlete. (Egyébként az evangélikus egyházban viszonylag nagy a gyülekezeti autonómia. Ezért lehetséges az, hogy míg az egyik gyülekezetben idehaza pl. árpád sávos zászlót lehet találni, a másikban meleg párokat. Kérdés, hogy melyik megy szembe jobban a krisztusi tanításokkal. Mindenesetre, ha a presbitérium mindezt jóváhagyja és a gyülekezeti tagok számára megfelelőek ezek a döntések, akkor igen, működhetnek gyülekezetek meghatározó egyéni profillal. Tehát sok minden múlik a lelkész és a gyülekezet karakterén. Ha a hívei jó ötletnek tartották a svéd püspöknő kezdeményezését, akkor lelke rajta, nyissák ki a templomot más vallásúak felé is. Ez nem jelenti azt, hogy innentől ez minden evangélikus templomra és gyülekezetre vonatkozik majd.)

A hitleri államegyház valóban sötét korszak volt az evangélikus egyház történetében (állam és egyház összefonódásának nagyon keserű tanulsága), de ennek eredményeképpen jött létre a német hitvalló egyház, aminek köszönhetünk olyan, valóban kúl lelkészeket, mint Dietrich Bonhoeffer (hu.wikipedia.org/wiki/Dietrich_Bonhoeffer). Itthon hozzá hasonló példa lehet Sztehlo Gábor, aki rengeteg gyereket mentett meg a deportálásoktól és más háborús bűnöktől a második világháború idején.

Szóval, valóban sok kúl lelkész (és ugyanígy katolikus pap) volt és van még.

Ő például egy nagyon kúl katolikus pap: www.youtube.com/watch?v=y1WACuPmOro

aegithalos 2015.10.20. 12:27:49

@sefatias: "drogmatika" Elnezest, kikivankozott. :D

Tranquillius 2015.10.20. 12:37:40

Az evangélikus püspöknő esete most nem is azért kívánkozott ide, mert nyíltan bűnben él, hanem inkább amiatt, hogy mit fog tenni akkor, amikor a muszlim honfitársai szólnak neki, hogy nem a kereszt zavarja őket, hanem az ő életmódja...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.10.21. 07:49:30

Minden egyháznak van sötét oldala a jelenben, és szégyellnivalója a múltban. ameddig a szélsőséges hibákat emeljük ki, és mindig a történelemben turkálunk, hogy lehúzzuk azokat akik a jelenben élnek, addig sem a jelent, sem a jövőt nem tesszük jobbá. Ráadásul a történelmet szinte lehetetlen pontosan meghatározni. Mindenkit befolyásolnak a nézetei, tanulmányai, olvasmányai. Tehát a múltban vájkálni szerintem nagy hiba

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.10.21. 07:49:31

@KötőSzó: Most néztem, hogy elég új ez a blog. Nekem nagyon tetszik. Az utóbbi időben az evangélikus egyház felkeltette a figyelmemet. Örülök, hogy engem érdeklő posztokat tesztek ki. Egyetlen hibáját látom egyenlőre. Az előmoderációt. Az előmoderáció megöli a párbeszédet. Persze ha direkt így akarjátok, akkor jó, de ha azt szeretnétek, hogy élő legyen a blog, akkor érdemes lenne elgondolkoznotok azon, hogy engeditek az előmoderáció nélküli mommentelést :)

KötőSzó · http://kotoszo.blog.hu 2015.10.21. 21:38:17

@sefatias: köszönjük szépen, igyekszünk :) Előmoderációra azért van/volt szükség, mert nem tudtuk, hogy milyen lesz a fogadtatás és gyűlölködésnek nem szeretnénk itt teret engedni. De ha marad ez az irány, lehet, hogy valóban nem lesz rá szükség.

Tranquillius 2015.10.22. 10:58:07

@sefatias: Ha igaz lenne, amit írsz (a múltban vájkálni szerintem nagy hiba) nem lenne szükség protestáns egyházakra, a katolikus egyház gyakorlatilag minden okot megszüntetett, ami ezt a pár tízezer protestáns egyházat, felekezetet, stb. létrehozta.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.10.22. 11:02:18

@Tranquillius: kifejtenéd ezt bővebben? Nem igazán értem

Tranquillius 2015.10.22. 13:38:17

@sefatias: Az evangélikus egyház a katolikus egyház múltbéli bűneire épül, nem pedig a jelenkoriakra.

Tranquillius 2015.10.22. 13:39:49

@Tranquillius: Tehát valahányszor önnön létét igazolja, a "múltban vájkál". Ami szerinted hiba.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.10.22. 13:48:26

@Tranquillius: Értem. Tehát szerinted szükség van a múltban vájkálásra és a jelen döntéseinek múltból való igazolására? Vagyis az evangélikus egyház csakis mai működése csakis akkor legitim, ha annak a történelemben láthatjuk az eredetét, igazolását?

Tranquillius 2015.10.22. 14:11:17

Persze, hogy szükség van rá, különben többször is elkövetjük ugyanazt a hibát, anélkül, hogy bármit okultunk volna belőle.
Az evangélikus egyház legitimitása a történelemben gyökerezik. Ha Luther Mártonra rádől kiskorában a várfal egészen biztosan nem létezne ez a blog. ;)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.10.22. 14:46:39

@Tranquillius: Szerintem összekevered a tapasztalat szerzést a bűnbak kereséssel. Az hogy nem nyúlok a kályhához ha meleg, mert egyszer már megégettem a kezem, az nem ugyanaz, mint a te vagy a bűnös, mert ahhoz a csoporthoz tartozol akik ötszáz éve ezt meg ezt csinálták

Tranquillius 2015.10.22. 14:56:25

@sefatias: Természetesen nem ugyanaz. De ha sikerül Észak-Nigériában, Kelet-Szíriában, Pakisztánban, vagy a civilizált Szaúd-Arábiában keresztény templomot építened, elfogadom, hogy ezek a csoportok csak ötszáz éve viselkedtek így és azóta sokat javultak.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.10.22. 14:58:45

@Tranquillius: Nem igazán értelek. Mi köze a Észak-Nigériában, Kelet-Szíriában, Pakisztánban, vagy a civilizált Szaúd-Arábiában keresztény templom építésnek az evangélikus egyház legitimitásához? Szerintem semmilyen egyház legitimitása nem függ a történelmétől. Az egyházakat ma élő emberek alkotják, akiknek semmi köze az elmúlt évszázadok bűneihez

Tranquillius 2015.10.22. 15:07:34

@sefatias: Ebben nem értünk egyet. Szerintem nagyon nem mindegy, hogy egy egyházat Krisztus alapít, vagy egy önszorgalmú német szerzetes a saját személyes nézetei alapján.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.10.22. 15:09:38

@Tranquillius: :) értem. Szóval szerinted van olyan bejegyzett egyház, amelyet Krisztus alapított?

Tranquillius 2015.10.22. 15:19:35

@sefatias: Hogyne lenne. Római Katolikus Egyháznak hívják.

mirjam123 2015.10.27. 20:59:46

Ha valaki megtér térjen meg ebből is. Nem hiteles, akárhányan is követik.

panpeterstop · http://panpeterstop.blog.hu/ 2016.01.01. 18:42:49

@sefatias: Szerintem az nagy gond, ha az embert helyezik középpontba. Az ember természetesen érték, de ha az ember kerül a középpontba az nem több, mint maga a humanizmus. A kereszténység viszont jóval több, mint a humanizmus. Az emberséges mester, Jézus - aki nélkül nem beszélhetünk kereszténységről, az etalon - is az Atyához vezette az embereket, őt állította a középpontba.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.01.02. 08:49:42

@mirjam123: miért nem hiteles, van rá magyarázatod?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.01.02. 08:54:19

@panpeterstop: ha nem az embert állítod a középpontba, akkor mit? Hogyan? És miért?

Maksymilian 2016.01.02. 23:24:15

@Tranquillius Katolikusként mondom, hogy ezzel a gőggel csak távolabb löksz bárkit a Katolikus Egyháztól. Ha kritizálsz valakit, ne a történelmét kritizáld, az olyan mint a kollektív bűnösség elve a magyarokkal szemben. Annak sem örülünk, ugye?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.01.03. 09:31:28

@Maksymilian: egyetértek. Azért sem folytattam a beszélgetést. Ilyen közegben nincs értelme

mirjam123 2016.01.04. 13:23:45

@sefatias: Azért mert például a feltámadás, nem egy kusza és zavaros dolog. Nem is értem, hogy hogyan gondolja ezt?! Azonkívül, hogy befogad meleg, és leszbikus stb. embereket, vajon azt is prédikálja nekik, amit Jézus Krisztus mondott a parázna asszonynak? "Menj el és ne vétkezz többet".
Mondjuk erről nem szól az írásod. Egyébként meg Amerikában mindig van valami amivel fel lehet rázni az amerikai embereket. Ők már túlságosan is hozzászokták ehhez is, no meg ahhoz is, amikor egy keresztény vezetőről kiderül, hogy homokos, holott évekig "küzdött" a homokosok ellen.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.01.04. 13:25:38

@mirjam123: Arról nem írtál, hogy miért nem hiteles. Én arra lennék kiváncsi

Tranquillius 2016.01.04. 15:28:47

@Maksymilian: Nem tudom melyik részt érezted gőgösnek. A múlton való rágódás elítélésében igazad van, de nagyon nehéz szemet hunyni a szinte teljes magyar középkori szakrális művészet elpusztításáért, beolvasztásáért és lemeszeléséért. És itt nem a törökökre gondolok.

doktor79 2016.06.18. 22:50:31

@KötőSzó: Elnézést kérek, de szerintem Krisztus egyáltalán nem volt kúl. Akkor nem kiveri, hanem betessékeli a kufárokat a templom belsejébe! Ha ez egy keresztény blog, akkor legalább mi hanyagoljuk már ezeket a félelmetesen megfelelni-akarással fűtött kifejezéseket, gondolatokat. Ha csak ez az evangélikus lelkésznő lenne 50 km-es körzetben, nem tudnám gyakorolni a hitemet közösségi szinten, mert ijesztő szegény!

kapernaumi 2017.06.26. 10:14:33

Érdekes. Nem kedvelem a tetoválásokat, a tetováltakat sem, de persze ítélkezni nem szabad. Mindig tegyük fel a kérdést: vajon Jézus mit tenne, miként vélekedne egy adott kérdésben?

Gondoljunk csak arra, hogy milyen keményen ostorozza a paráználkodást, aztán gondoljunk János 8-ra, a parázna nőre, akit lényegében felment a bűnei alól, igaz azt is mondja: "többé ne vétkezz!"

Ugyanakkor a szélsőséges liberális eszmék kiforgatják a mai kereszténységet, a Biblia több helyen is elítéli homoszexualitást, ez nem lehet kérdéses. Erről vitatkozni fölösleges is, annyi ige szól ellene. Akkor a modernista irányzatok miért nem lépnek fel elítélőleg ezzel a jelenséggel szemben?