Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

2 titokzatos nő, akinek sokat köszönhet a reformáció
2 titokzatos nő, akinek sokat köszönhet a reformáció

Bóra Katalinon (Luther feleségén) kívül is van még néhány olyan nő a reformáció történetében, akik a középkor végi félhomályban rekedtek, de talán itt az idő, hogy kiemeljük őket onnan. Ismerjenek meg egy ötszáz évvel ezelőtt élt, lenyűgöző teológust és írónőt, valamint egy született…

Reformáció: képes-e a megújulásra az őszülő, keresztény Európa?
Reformáció: képes-e a megújulásra az őszülő, keresztény Európa?

2015 sok tekintetben viharos, vészjósló őszén az önmagával, gyökereivel, értékeivel meghasonlott, frusztrált „keresztény” Európának is égető szüksége lenne újra a reformációban fellobbanó egyháztisztító tűzre. Szerző: Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke Pünkösd után fél…

A kereszténység történetének egyik felét teljesen elfelejtettük
A kereszténység történetének egyik felét teljesen elfelejtettük

A mostani, közel-kelet keresztényeit is érintő üldöztetés olyan fenyegetés, amely az emberi történelem egyik legalapvetőbb tanulságát próbálja elhazudni. Mégpedig azt, hogy eltérő hitű és meggyőződésű népek és emberek sokszor voltak képesek együtt építeni és felvirágoztatni azokat a kultúrákat,…

Két világ határán
Két világ határán
Összegzés a KötőSzó első hónapjáról

Október elsején elindult a KötőSzó evangélikus közéleti blog. Ezen a felületen aktuális társadalmi kérdésekben igyekszünk állást foglalni, kortárs kihívásokkal fogalkozni az evangélikus teológiai gondolkodás mentén. Azt is szeretnénk megmutatni, hogy a kereszténység, benne az evangélikus egyház…

Saját hazájukban, jövevényként – az őskeresztény példa
Saját hazájukban, jövevényként – az őskeresztény példa

Saját hazájukban laknak, de mégis jövevényekként; mindenben részt vesznek polgárokként, de mindent elviselnek, mint idegenek; bárhol, idegenben is otthon vannak, de minden haza idegen számukra. Találtunk egy elgondolkodtató írást (a szerzője sajnos nem ismert) arról, milyenek voltak külső megítélő…

Reformáció és revolúció
Reformáció és revolúció
Lehet-e forradalmár a reformátor?

Október a reformáció hónapja. Október a forradalom hónapja. Naptárunkban békésen megfér egymás mellett októberben a piros betűs 23-a és a – protestánsok számára piros betűs – 31-e. Hullanak a pirosodó levelek, piros vér a pesti utcán, reformáció ünnepén piros az oltárterítő színe. Mintha még a…

„Együtt az ország népével” – evangélikusok 1956-ban
„Együtt az ország népével” – evangélikusok 1956-ban

1956 szeptemberében lelkészkonferenciák résztvevői támadták nyíltan az egyházvezetés diktatórikus és az államot korlátlanul kiszolgáló politikáját. Ezek után nem meglepő, hogy október 22-én este a műegyetemistákhoz hasonlóan a teológus hallgatók is megfogalmazták…

„A magyarországi protestantizmus sokat köszönhet az iszlámnak”
„A magyarországi protestantizmus sokat köszönhet az iszlámnak”
Beszélgetés a menekültügyről Fabiny Tamás evangélikus püspökkel a Gólyában

A plakátkampány nem tett jót az országnak, a magyarországi protestantizmus sokat köszönhet az iszlámnak és a keresztények számára a menekülők új lehetőséget jelentenek – többek között ezek a gondolatok kerültek elő Fabiny Tamás és a Menedék Egyesület menekültekről szóló beszélgetésén október 20-án…

Naiv lenne Jézus, hazaáruló vagy populista?
Naiv lenne Jézus, hazaáruló vagy populista?
Re: re: Gyűlölködés a gyülekezetekben

Ha a kereszténységet elfordulással, bezárkózással, erőszakkal akarjuk megvédeni, akkor ugyanezzel a gesztussal meg is tagadjuk, és már nem lesz mit megvédeni. Illetve, amit védeni igyekszünk, már nem nevezhető kereszténynek. A kereszténység egyedül azzal tehet a megmaradásáért, ami életre hívta: az…

A menekültproblémát naivitás evangéliummal kezelni
A menekültproblémát naivitás evangéliummal kezelni
Re: Gyűlölködés a gyülekezetekben

Oda kellene figyelni arra, amit Luther a kettős kormányzásról tanított, mert a menekültproblémát hiba lenne az evangéliummal és nem a világi kormányzással kezelni. Magyarország kormányán ezért naivitás, de ennél több, komoly veszélyeztetés a szeretet evangéliumi parancsának általunk értett és ránk…

Miért nem működik a szegregált oktatás?
Miért nem működik a szegregált oktatás?

A magyar oktatási rendszer szélsőségesen szelektív. Már az általános iskolában, sőt, akár az óvodában eldől, kinek milyen iskolai karrier néz ki. Ez a rendszer - rengeteg itt dolgozó óvópedagógus, tanító és tanár egyéni erőfeszítései ellenére - jellemzően felerősíti az otthonról hozott hátrányokat…

A legkúlabb mai prédikátor egy tetovált, ex-alkoholista, evangélikus nő
A legkúlabb mai prédikátor egy tetovált, ex-alkoholista, evangélikus nő

Nadia Bolz-Weber, a tetovált prédikátor (korábban valláskárosult, humorista és alkoholista), a Washingon Post szerint a liberális kereszténység új, erőteljes képviselője. Hitelessége és elképesztő népszerűsége miatt azonban konzervatív körök elismerését is birtokolja. Denveri gyülekezetébe drogosok,…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása